Azt, hogy egy ország mennyire élhető nemcsak a leggazdagabbak, hanem a legszegényebbek és a kiszolgáltatottak számára is, jól mutatja a szociális kiadásokra fordított összeg. Nyilvánvaló, hogy a direkt költések összehasonlítása nem lenne fair a kisebb államokkal szemben, azonban a GDP-arányos ráfordítás – azaz annak vizsgálata, hogy a bruttó hazai termék mekkora hányadát költötték egyes országok a szociális háló fenntartására – jól mutatja, hogy mennyire tartják fontosnak mindazt.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatainak segítségével megnéztük, hogy mégis hogyan teljesít Magyarország ezen a téren. Az OECD definíciója szerint a szociális költések magukba foglalják egyebek mellett a pénzbeli juttatásokat (például segélyek, nyugdíjak), a természetbeni áru- és szolgáltatásnyújtást, valamint a szociális adókedvezményeket is (Magyarországon például a 30 év alatti anyák szja-kedvezménye is ilyen). Végül a szociális juttatások akkor minősülnek állami juttatásnak, ha az államháztartás (azaz a központi, állami és helyi önkormányzatok, beleértve a társadalombiztosítási alapokat is) ellenőrzi a vonatkozó pénzáramlásokat. Minden olyan szociális juttatás, amelyet nem az államháztartás biztosít, magánjuttatásnak minősül.
A nemzetközi mezőny
Cikkünk írásakor (január 2-án, kedden - a szerk.) a legfrissebb, 2022-es adatok 26 OECD-tagországból, köztünk hazánkból is rendelkezésre álltak, így grafikonunkon elsőként ezt a nemzetközi összehasonlítást mutatjuk be:
Magyarország 17,2 százalékával a nemzetközi mezőny hátsó felében helyezkedik el, összesen négy országot megelőzve. Ha a részmutatókat figyeljük, a legfrissebb hazai adatok szerint ezen költés oroszlánrészét, több mint 7 százalékpontot a nyugdíjasokra fordított összeg tette ki – igazán alacsonynak a munkanélkülieknek nyújtott támogatás tűnik: ez 2019-ben mindössze a GDP 0,3 százalékának megfelelő összeg volt az OECD számaihoz képest.
Más szelek fújnak
A 2022-es eredménynél azonban sokkal érdekesebb az, ha azt vesszük jobban szemügyre, hogyan változtak az ilyen irányú költések azóta, hogy 2010-ben ismét hatalomra került az Orbán-kormány.
Ahogy az grafikonunkon is látszik, Magyarország egyértelműen szembemegy a nemzetközi tendenciával, hiszen Orbán Viktorék a régióban egyedüliként, valamint az OECD-átlaggal is szemben haladva folyamatosan csökkentették a szociális háló fenntartására fordított összeget. A 2019-ig elérhető adatok alapján ez minden részindexben is megjelent: a legrosszabbul a munkanélküliek támogatására fordított hányad járt, ez ugyanis 0,78 százalékról feleződött mindössze 0,3 százalékra az évek folyamán.
Nem prioritás, pedig…
Önmagában az nem meglepő, hogy a kormány aránytalanul keveset költ a munkanélküliek támogatására, és a Magyarországon mindössze 90 napig járó álláskeresési járadék is kiugróan rövid ideig elérhető, hiszen az a bizonyos „munkaalapú társadalom” a miniszterelnöki retorika állandó csodaszava.
Ugyanakkor azon nem ártana elgondolkozni, hogy hosszabb távon mennyire kifizetendő a gyengécske szociális háló fenntartása, hiszen a lista végén kullogó (egyébként Magyarországnál többségében gazdagabb) országokban például a születésszám is veszélyesen csökkent – elég csak arra gondolni, hogy Svájcban 1,39 született gyerek jutott egy nőre, amely 20 éves mélypont, míg Dél-Koreában a 0,78-as, rekordmély születési ráta miatt pánikolnak. Az elég csúnya, felsejlő összefüggés mentén Orbán Viktorék is elgondolkodhatnak: biztosan ez-e a jó irány?
