4p

E címet azok a konstrukciók nyerhetik el, amelyek egy kötelező alapcsomagot tartalmaznak, amely mellé az ügyfelek további kiegészítő fedezeteket választhatnak. Fontos változás, hogy az ilyen otthonbiztosításokat már negyedévente is fel lehetne mondani, nemcsak az éves szerződési fordulón.

A minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások (mfo) bevezetésével a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fő célja, hogy a lakásbiztosítók közötti, jelenleg gyenge verseny erősödjön – mutatott rá Kandrács Csaba, az MNB alelnöke a mai sajtótájékoztatóján. A tizenkét lakásbiztosító között ugyanis nagy a koncentráció, a négy legnagyobb termelte ki a tucatnyi szolgáltató 2018-as össz-díjbevételének a 85 százalékát.

A lakásbiztosítók 2020. január 10-étől pályázhatnak a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások címre, amely elnyeréséhez a jegybank szigorú követelményeket támaszt a kárrendezés, ügyféltájékoztatás, díjmódosítás terén. 

Az mfo a második az MNB minősített fogyasztóbarát minősítésű termékei sorában. A 2017 szeptemberében bevezetett minősített fogyasztóbarát lakáshitelből eddig közel 60 ezret helyeztek ki, 680 milliárd forint értékben – közölte Kandrács Csaba. Tízből hat hitel már ilyen, valamivel több mint a kétharmaduk pedig legalább tíz évre rögzített kamatozású.

Egy mfo-nak kötelező tartalmaznia egy alapcsomagot. Ez a piacon szokásos valamennyi környezeti csapás és külső okra visszavezethető 15 alapkockázat (például tűz, vihar, villámcsapás). Valamint 5 olyan kockázat fedezésére szolgál, amelyek általában csak kiegészítőként érhetők el, de gyakori – 80-90 százalékban előforduló – káresemények, mint például vízkár (ilyen az elfolyt víz is), betöréses lopás, rongálás vagy üvegtörés.

Az alapcsomag mellé az ügyfelek – igényeik szerint – ugyanolyan elnevezésű, de emellett további kiegészítő fedezeteket is választhatnak, anélkül, hogy ezt kötelező lenne az alapcsomaggal együtt megkötni. E kikötéssel az MNB célja az, hogy elkerülhető legyen, a kliensek a számukra lényegtelen biztosítási fedezetekre is díjat fizessenek.

Rugalmasabbá és gyorsabbá válhatnak az mfo-k kárrendezése. Az ügyfélbejelentés után a biztosítónak 2 munkanapon belül fel kell vennie a kapcsolatot az ügyfél, a kárszemlére ezután legkésőbb 5 munkanappal sort kell keríteni, a kárt pedig a kárszemlét vagy az utolsó szükséges dokumentum beérkezését követő 5 munkanapon belül ki kell fizetni.

Jelenleg a mintegy 4 millió ház-, illetve lakástulajdonosból 3 millió rendelkezhet otthonbiztosításból, vagyis egymillió van kitéve az esetleges károkból eredő kockázatoknak – tájékoztatott Nagy Koppány, az MNB igazgatója. A hazai lakásbiztosítók 100 milliárdos bevételre tettek szert 2018-ban, az éves átlagdíj 36 ezer volt. 

A minősített otthonbiztosítást nyújtók a kárrendezés során kötelesek az ügyélnek részeletesen bemutatni, hogy mi alapján határozták meg a kártérítés összegét. A kárkifizetés elutasítása vagy az alacsonyabb összegű kárkifizetés esetén a biztosító az ügyfél részére írásban tájékoztatást nyújt, és megindokolja, részletesen alátámasztja a döntést. A mindennapi létet veszélyeztető kiemelt káresemények esetén (például, ha az épület használhatatlanná, részben vagy egészben lakhatatlanná válik) a biztosító a kárrendezés teljes folyamatára külön kárrendezési kapcsolattartót jelöl ki, s kárelőleg folyósításával is segíti a megoldást.

Fontos, hogy az mfo-termékek díjait csak az MNB által elvárt módszertan alapján módosíthatják a biztosítók. Az értékkövetés mértéke ingatlanoknál az új szerződések díjváltozásának megfelelő lesz, s ahhoz igazodik a biztosítási összeg növekedésének az aránya is. Ez garantálja, hogy az mfo-szerződéssel rendelkező „régi” ügyfelek díja nem lesz kedvezőtlenebb, mint az újonnan szerződőké.

Várhatóan 2020 első negyedévétől válhatnak elérhetővé az mfo-k, az ügyfelek a felügyelet honlapján is tájékozódhatnak.

Annak érdekében pedig, hogy az ügyfelek mindenkor a számukra legelőnyösebb mfo-konstrukciót választhassák, a meglévő ilyen szerződésüket bármelyik negyedévben felmondhatják – 30 napos felmondási idővel. Szemben a mai, „mezei” lakásbiztosításokkal, amelyeket az éves szerződési évfordulón lehet megszüntetni. Az is jegybanki elvárás, hogy az mfo-ra váltó ügyfelek a régi lakásbiztosításaikat a szerződéses évforduló előtt megszüntethessék. 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!