5p

A németeknek volt ma egy jó és egy rossz híre is, amelyek vélhetőleg a magyar gazdaságra is kihatnak. Az elmúlt években a magyar GDP ugyan a németet felülmúlva tudott bővülni, idén azonban együtt sírunk Berlinnel.

A német kormány kedden tette közzé gazdasági előrejelzését, amely az exportvezérelt magyar gazdaság számára is egyfajta iránymutatás lehet. Már csak azért is, mert a második negyedéves részletes magyar GDP adatokból kiderült, hogy a termelési oldalon valamennyi fontos ágazatban jelentős volt a csökkenés. Az ipar teljesítménye 20,1 százalékkal, ezen belül a feldolgozóiparé 21,7 százalékkal mérséklődött. Ebben erőteljes szerepet játszik a német vállalatok által dominált hazai autógyártás, illetve az ahhoz kapcsolódó beszállítói kör tavaszi leállása. Egy esetleges német konjunktúra azt jelezhetné, hogy az ottani vállalatok a termelési oldalon ismét nagyobb fokozatra kapcsolnak, így a magyar leányvállalataik, partnereik, beszállítóik kilátásai is kedvezőbbek lehetnek. Emellett stabil gazdasági helyzetben, mint felvevőpiac is fontos Németország, így a magyar cégek által előállított termékek és szolgáltatások értékesítése könnyebb.

Egy jó hír…

Ezek után a német kormány által közzétett adatok a "pohár félig üres/tele" tipikus példájának tekinthetőek, így messzemenő következtetéseket is nehéz ebből levonni. Optimizmusra adhat okot, az a tény, hogy a prognózis szerint az idei évben a legutóbbi előrejelzésnél kisebb visszaeséssel számolnak. Mindez számokban kifejezve azt jelenti, hogy az idén a GDP 5,8 százalékos visszaesését várják, ami 50 bázisponttal magasabb, mint az előző áprilisi prognózis, amikor még 6,3 százalékos recessziót vártak. Ezzel együtt is, a német gazdaság számára a 2020-as év a legrosszabb lehet a II. világháború óta.

A német adatok ugyan nem feltétlen segítették a tisztán látás a magyar gazdaság kilátásai kapcsán, ugyanakkor kedden publikált részletes GDP adatok révén azért pontosabb képet kaptunk a folyamatokról. Ahogy az már augusztus közepén kiderült, a második negyedévet 13,6 százalékos csökkenéssel zárta a magyar gazdaság. Ez pedig azt vetítette előre, hogy nem csak az MNB által prognosztizált minimális gazdasági növekedés, de az Orbán kormány hivatalos előrejelzése, a 3 százalékos visszaesés sem reális. A recesszió vélhetőleg ennél nagyobb lesz, és a Varga Mihály által informálisan prognosztizált 5 százalékhoz lesz közelebb.

Még úgy is, hogy a magyar vállalatok az utóbbi időszakban sokkal optimistábbak lettek a kilátásokat illetően, így a legfrissebb magyar BMI is fellendülést jelez. A legfontosabb szektorok, így az ipar, és az építőipar esetében az egyértelmű javulás látható, ahogy a tavasszal lenullázódó turizmus júliusban és augusztusban már mutatott életjeleket. Más kérdés, hogy a szeptember 1-től bevezetett határzár ezt a folyamatot ismét megtörte, így ez a terület az idei év végén sokat már nem fog tudni hozzátenni a magyar gazdaság teljesítményéhez. Természetesen a belföldi turizmus nem fog leállni, de az idei folyamatok azt jelezték, hogy a belföldi turisták a korábbi évek számaitól elmaradó vendégéjszakát töltenek a hazai szálláshelyeken. Így már az is eredmény, ha a belföldi turizmus szinten marad, az elmaradó külföldi vendégszámot biztosan nem tudja ellensúlyozni.

… és egy rossz

Hogy azonban ne lehessen senki túlságosan bizakodó, arról is gondoskodott a német kormány prognózisa. Mert az idei kilátásokat ugyan javították, de a jövő évi várakozásukat rontották. Korábban ugyanis 5,2 százalékos visszapattanást jósoltak 2021-re, ám most ezt 4,4 százalékra visszavágták. A gazdasági minisztérium szerint a járvány előtti GDP-szintet a német gazdaság csak 2022-ben fogja elérni.

Peter Altmaier gazdasági miniszter a frissített adatok kapcsán tartott berlini sajtótájékoztatón azt mondta, hogy sikeresen tompították a visszaesést, és a német gazdaság a mélyponton túljutott. A feladat most az, hogy minél gyorsabb V alakú visszarendeződés irányába mozduljanak el. Természetesen az elmúlt napokban az Európában ismét megugró koronavírusos esetszámokra is reagált a miniszter, azt mondta, hogy a helyzet más nyugat-európai országokhoz képest kedvezőbb. Így szerinte elkerülhető lesz, hogy a tavaszi országos leállás megismétlődjék.

Peter Altmaier optimista (Forrás: EPA/ADAM BERRY)
Peter Altmaier optimista (Forrás: EPA/ADAM BERRY)

A magyar gazdaság is a vártnál lassabban érheti utol magát

A vélhetőleg hamarosan a magyar kormány is felül fogja vizsgálni a gazdasági előrejelzését, ahogy az MNB-től is hasonló lépéseket várunk. Ahogy fent jeleztük, Varga Mihály korábbi kijelentése és a második negyedéves GDP adatok után frissített elemzői várakozások alapján 5 százalék körüli lehet a visszaesés az idei évben. A magyar gazdaság nem csak mértékében, de a pályáját tekintve is a német gazdaság pályáját követheti. Ugyanis jövőre vélhetőleg nem tudja még ledolgozni az idei mínuszt, és a járvány előtti szintet a magyar gazdaság is csak 2022-ben fogja elérni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!