Orbán Viktor tusványosi beszédének nem az energetikai kérdések álltak a középpontjában, ám így is sikerült beemelni az érintett témák közé. Az már más kérdés, hogy a most elhangzott mondatok egyáltalán nem segítették a tisztánlátást. Azt mondta ugyanis:
"Európában az energiáért kétszer annyit kell fizetni, mint a kontinensen kívül, ez viszont felveti azt a kérdést, hogy leválni kell-e a versenyből vagy a kockázatokat kell-e csökkenteni."
Az persze nem először merül fel akár Orbán Viktor, akár más kormánytagok megnyilvánulásai során, hogy az Egyesült Államokban jóval olcsóbb a földgáz ára, mint Európában. Ezt próbálták már úgy tálalni, hogy ez is az elhibázott brüsszeli szankciók eredménye, és még az a kormányzati narratíva is benne volt, hogy a háború az amerikaiak érdeke, hiszen ezen ők így nyerészkedni tudnak. A valóság ugyanakkor az, hogy egyrészt a szankciók nem érintették és jelenleg sem érintik a földgázt, így minden erre utaló kijelentés félrevezetés. Ahogy azt is érdemes leszögezni, hogy jóval a háború előtt is megvolt a mostani differencia, és az amerikai és európai tőzsdei árak együtt mozogtak a háború kitörése óta.
Nem a különbség, hanem az árak emelkedése fáj
Az persze igaz, hogy az árak jelentős emelkedésével az európai cégek versenyhátrányba kerülhetnek, hiszen nekik nominálisan nagyobb összeget kell fizetniük az energiahordozóért. Ennek hátterében az áll, hogy a két régió földgázpiaca eltérő, és ez a különbség az árakban is megmutatkozik.
Az Egyesült Államokban a földgázpiac egy sokkal nagyobb és több szereplős piac, mint Európában. Az USA-ban nagyon komoly mennyiségű földgázt termelnek, és az árakat az országon belül határozzák meg, ráadásul jelentős mennyiségű földgázt hoznak fel sikeres palagáz kitermelési technológiák (például hidraulikus repesztés) alkalmazásával, amelyek révén, karöltve a cseppfolyósítási technológiával (LNG gáz), az ország a legnagyobb exportőrök közé lépett.
Az mfor.hu korábban foglalkozott a témával, és akkor is értetlenül álltunk az előtt, hogyha a kormány látja ezt a problémát, akkor miért nem próbálja kezelni. Tény persze, hogy az energiapolitika ilyen szempontból a kormány számára (az oktatás és az egészségügyhöz hasonlóan) igen kemény dió, hiszen stratégiai tervezést igényel, és a megtett lépéseknek a hozadéka nem jelentkezik azonnal. Így a külső szemlélő számára akár úgy is tűnhet, hogy az állandó népszerűségre törekvő Orbán-kormány lépései ellentmondásban vannak azzal, hogy mi lenne az ország valódi (hosszútávú) érdeke. Ennek például eklatáns példája volt a rezsicsökkentés, amely nem vette figyelembe a szociális szempontokat, és az energiatakarékosság irányába sem terelt (sőt…), majd, amikor az árak megugrottak, akkor a korábbi átgondolatlan rendszert végső soron kamatostól kellett az adófizetőknek finanszírozni.
Nem lesz elég tiszta energia
Orbán Viktor legutóbbi megszólalása alapján tehát feltételezhetjük, hogy a kormány problémának tartja, a gázárakkal kapcsolatos kockázatokat. Más kérdés, hogy ennek ellenére nincs olyan érdemi információ, hogy legalább az első lépéseket megtennék rizikó mérséklésnek érdekében. Pedig az idei már-már kegyelmi évnek számít, amikor el lehetne indulni új utakon, hiszen a gázárak jócskán a háborút megelőző szinteken vannak. Ugyanakkor nincs rá garancia, hogy ez jövőre is így marad, ha ugyanis a kínai gazdaság ismét felpörög, akkor az a gázárakban is visszatükröződhet.
A fentiek tükrében persze magyarázatra szorulna, hogy a kormány miért gázerőművekkel igyekszik az ide települő energiafaló akkumulátorgyárak igényeit kielégíteni. A valóság vélhetőleg az lehet, hogy az energia- és az iparpolitika nagyon nincs összhangban, azt viszont mégsem mondhatja a kormány, hogy átgondolatlan ezeknek az üzemeknek az erőltetett Magyarországra csábítása. Az egyébként külön csavart jelenthet a történetben, ha a kormány az ázsiai cégek felé azok versenyképessége érdekében az energiára bármilyen árgaranciát vállalna. Tetézi mindezt, hogy egyes piaci pletykák szerint ezeknek a cégeknek karbonsemleges áramot kellene fogyasztani annak érdekében, hogy mind a vállalatok, mind Magyarország teljesíteni tudja az ilyen irányú előírásokat és vállalásokat. Egyes szakértők szerint ugyanis hiába jelezte a közelmúltban az energetikai minisztérium, hogy a Nemzeti Energia- és Klímaterv felülvizsgálata során a napenergia esetén az összes beépített kapacitás a korábbi várakozás duplájára, 12 gigawattra nőhet 2030-ig, ez sem biztosít majd a keresletnek megfelelő mennyiségű kabonsemleges áramot az ipar számára. Ezen segíthetett volna, ha megépül addig Paks 2, az atomenergiát is ebbe a kategóriába sorolják ugyanis, ám erre a szakminiszter, Lantos Csaba szerint csak 2032-re kerülhet sor.
Leválni a versenyből?
Ennyi zöld kitérő után rágjuk tovább a miniszterelnök mondatait. Az a kitétel, mely szerint esetleg le kell-e válni a versenyből, aligha jelentheti huxitot, az Európai Unió elhagyása esetén ugyanis az itt termelő (vagy a jövőben elinduló) gyárak nagy része ugyanis valószínűleg össze fog csomagolni, és átköltözteti az üzemét egy uniós országba. Gondolhatott arra is a miniszterelnök, hogy a gázért folytatott versenyből lépjünk ki, ám ez megint csak nehezen értelmezhető, ha megnézzük, hogy például az oroszokkal kötött hosszútávú szerződésben is a tőzsdei árakhoz van kötve a magyarok által fizetendő összeg. Nehéz tehát elképzelni olyan megállapodást, nem csak Oroszországgal, amely során a magyar fél ki tudja magát vonni a piaci folyamatok alól.
Adná magát, hogy a kormányfő esetleg arra gondolt, hogy nem háttal kellene ülni a lovon, és a lehetőségekhez kellene szabni a terveket. A jövőben az iparpolitika is eszerint fog működni, és tekintve, hogy hazánk energiaszegény, így ennek megfelelően inkább a szolgáltatások kerülhetnek fókuszba. A realitás alapján viszont ez a legkevésbé valószínű megfejtése Orbán Viktor kijelentésének.
A kockázatok csökkentése kapcsán egyébként hasonló a helyzet. A leginkább az segítene ezen a téren is, ha takarékoskodnánk, és az ország vezetői az energiapolitika lehetőségeivel összhangban hoznák a gazdaságpolitikát és az iparfejlesztést.
Emellett az is segítene, ha a gáz felhasználását visszafognánk és helyette helyben lévő energiaforrásokra (nap, szél, geotermikus) támaszkodnánk. Illetve amennyiben ezek nem elegendőek, és mindenképpen további gázimportra szorulunk, akkor ne növeljük tovább az oroszokkal szembeni függőségünket. Tekintve, hogy az utóbbi egy év tapasztalatait, illetve azt, hogy az Orbán-kormány továbbra is "Moszkva európai szócsöve" nehezen képzelhető el, hogy erre az egyébként logikus lépésre sor kerüljön, és az orosz gáz helyett érdemben más importforrásokra támaszkodjunk.
