6p

A Vasas mellett egy másik nagymúltú fővárosi csapat búcsúzott az OTP Bank Ligától a szezon végén. Anyagi problémákról, kiszálló tulajdonosokról is lehet információkat hallani a kiesés óta, de vajon mi az igazság? Mi lesz a Budapest Honvéddal a jövőben? Ezeket is megkérdeztük a klub ügyvezetőjétől, Kun Gergelytől.

Az NBI utolsó fordulójában a Budapest Honvéd idegenben egy feszült hangulatú mérkőzésen 2:1-re kapott ki a Felcsúttól, ami ezúttal azt eredményezte, hogy a Honvéd búcsúzik az első osztályú bajnokságtól. Ilyen kiesésre 20 éve nem volt példa, sőt a klub több mint 110 éves történetében is csupán másodszor esett meg ilyen. Pedig a körülmények adottak voltak ahhoz, hogy a Honvéd kivívja magának a bentmaradást, hiszen a párhuzamosan futó Vasas-Fehérvár mérkőzésen a vendégcsapat nem erőltette meg magát túlzottan, hogy győzelmével saját maga biztosítsa be a bentmaradást. Az ottani 0:0-s döntetlen azt jelentette, hogy a Puskás-Honvéd mérkőzés végeredményétől függ ki esik ki az élvonalból. Végül a Honvéd lett a 2022/2023-as bajnokság másik vesztese a Vasas mellett.

Lehetne arról hosszasan elmélkedni, hogy mi vezetett a nagymúltú fővárosi klub kieséséhez, ám ez cikkünk keretein kívül esne, annyit azért érdemes leszögezni, hogy nem az utolsó meccs okozta a csapat vesztét. Szurkolói berkekben már hosszú hónapok óta hallani pénzhiányról, anyagi problémákról, a tulajdonosok érdektelenségéről szóló információkat, pletykákat. Ezek a kiesés után olyannyira felerősödtek, hogy egyenesen a tulajdonosok kiszállását is lehetőnek vélték. Az mindenesetre biztos, hogy több tényező adódott össze; talán hibás sportszakmai és vezetői döntések sorozata is hozzájárult ehhez a végeredményhez - az okokat házon belül kell megfejteni, értékelni és azokra válaszokat adni.

Most azonban az építkezés és az átszervezés egy új szakasza kezdődik el - legalábbis ez szűrhető le a klub ügyvezetőjének lapunknak adott válaszaiból. Kun Gergely mindenekelőtt leszögezte: "nagyon csalódottak vagyunk a kiesés miatt, nem ezt érdemelték a szurkolóink és a klubnál dolgozó kollégáink".

Elmondása szerint a tulajdonosok is azt szeretnék, hogy erős és stabil Honvédot építsenek és mindent megtesznek annak érdekében, hogy megteremtsék ehhez a szükséges feltételeket. Biztos, hogy csökkenteni kell a kiadásokat és a költségcsökkentés jelentős részben érinti majd a játékosbéreket - mondta Kun Gergely.

Kispesti játékosok a labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában játszott Puskás Akadémia - Budapest Honvéd mérkőzés végén a felcsúti Pancho Arénában 2023. május 27-én. A Honvéd 2-1-es vereséget szenvedett, így búcsúzott az élvonaltól. Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Kispesti játékosok a labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában játszott Puskás Akadémia - Budapest Honvéd mérkőzés végén a felcsúti Pancho Arénában 2023. május 27-én. A Honvéd 2-1-es vereséget szenvedett, így búcsúzott az élvonaltól. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A másik komoly tétel - emelte ki - az infrastruktúra, mindenképpen tárgyalni szeretnének az állammal erről, hogy kedvezőbb konstrukcióban béreljék a létesítményeket, ezt azonban az NB I-ben maradás esetén is megtették volna. Ahhoz, hogy üzletileg nyereségesek legyenek, a javuló sporteredmények mellett megfelelő nagyságú játékoseladást kell produkálni. Ennek érdekében még nagyobb hangsúlyt fektetnek az akadémiai munkára, folyamatosan fejleszteniük kell a Magyar Futball Akadémiát, amely folyamat már el is kezdődött.

Mindez azt is jelenti, hogy miközben szeretnék az értékeiket megtartani, alapvetően a saját nevelésű, Honvéd-érzelmű játékosokra akarnak építeni, "ebből nem engedhetünk" - nyomatékosította Kun Gergely. "A jövő csapatának gerincét a Magyar Futball Akadémián nevelkedett fiataloknak kell adniuk, nagyon számítunk rájuk a visszakerülésért vívandó harcban." A fiatalok mellett azonban Ivan Lovricet és Tomás Tujvelt szeretnék megtartani, számukra ráadásul életpályamodellt is kínálni akar a klub, mivel hosszú távon is értékei lehetnek a klubnak. A légiósokat illetően pedig az a céljuk, hogy szakmailag és gazdaságilag is megtalálják azt a megoldást, ami mindenki számára a legjobb.

Ami pedig az edzőkérdést illeti, nemrég derült ki, hogy Pinezits Máté veszi át az első csapat irányítását. "Az ő kinevezése is beleillik abba a folyamatba, ami az elmúlt időszakban kezdődött el a klubnál. A modellváltás három fontos eleme, hogy nagyobb mértékben támaszkodjunk az akadémiára, mint eddig, teremtsük meg a pénzügyi stabilitást és építsük a kispesti közösséget" - mondta Kun Gergely a kinevezés kapcsán, aki Pinezits Máté munkáját az edzések és a bajnoki meccsek mellett a Viareggio Kupán is testközelből figyelhette. "Nagyon tetszett, ahogy a játékosokkal kommunikál, imponáló a higgadtsága, a tudatossága. És bár felnőttszinten kezdő edző, ott lesz mellette Fehér Péter, aki mindenben segíti a munkája során. Ezzel a döntéssel azt is szeretnénk mutatni, hogy az edzők számára is létezik karrierút a Honvédnál."

NBII: a visszajutás és a stabilizálódás a cél

Kun Gergely kérdésünkre elmondta: a kettő külön nem működik. A cél a visszajutás, de ezért keményen meg kell majd dolgozniuk. Felidézte, hogy míg az MTK egyből visszajutott, a DVTK-nak két év kellett, a Vasas viszont négy évet töltött az NBII-ben.

"Szükség van arra a tudásra, hogy miként lehet azonnal visszakerülni, hiszen ezt akarjuk mindannyian. Tudom, jövő nyáron a szurkolóink újra NB I-es mérkőzésekre szeretnének készülni és szeretném kiemelni, hatalmas támogatást kaptunk tőlünk ebben a gyengén sikerült idényben is, óriási értéke a Honvédnak a Kispest-tábor".

Kun Gergely, a klub ügyvezetője és Pinezits Máté a Honvéd új edzője. Fotó: Budapest Honvéd
Kun Gergely, a klub ügyvezetője és Pinezits Máté a Honvéd új edzője. Fotó: Budapest Honvéd

Jelentős külső szponzoráció nélkül tulajdonosi támogatás kell!

Az anyagi problémákat illető felvetésünkre Kun Gergely úgy fogalmazott:

"Minden klub, amely nem rendelkezik jelentős, külső szponzorációval - nem úgy mint például a Fehérvár, FTC, Puskás - tulajdonosi támogatásra szorul" (szerk: cikkünk megjelenése előtti nap mondta fel a Mol a Fehérvár szponzorációját 13 év után)

Hozzátette: a Honvéd tulajdonosai "a Covid és a háborús recesszió által sújtott nehéz gazdasági környezet ellenére" folyamatosan biztosítják a klub számára működéshez szükséges forrásokat. Így volt ez a múltban és így lesz a jövőben is.

Folyamatos az érdeklődés a Honvéd iránt

Az elmúlt időszakban több forrásból mi magunk is értesültünk a tulajdonosváltás lehetőségéről. A lehetséges új tulajdonost illetően azonban megoszlottak a vélemények: Gattyán György, az Egyesült Államokban élő magyar milliárdos Thomas Péterffy, valamint George F. Hemingway neve is előkerült. Utóbbi kapcsán olyan információk is elhangzottak, miszerint a jelenlegi tulajdonosok 0 forintért adnák át a Honvédot Hemingwaynek. Kun Gergely azonban csak a folyamatos érdeklődés tényét erősítette meg lapunknak. Mint mondta:

"A Honvéd iránt formális vagy informális csatornákon keresztül folyamatos az érdeklődés, ez sportklubok esetén és az üzleti életben is általánosnak mondható. A tulajdonosokkal folytatott megbeszéléseimen az derült ki, hogy az elmúlt három évben többször érkeztek ilyen megkeresések".

Megjegyezte, akkor is úgy voltak vele és most is, hogy ha bármilyen változásról döntés születne, arról a hivatalos csatornákon keresztül fogják informálni a szurkolóikat illetve a közvéleményt. Jelenleg azonban nincs ilyenről szó, most a legfontosabb feladatuknak azt tartják, hogy "ebben az elképesztően nehéz gazdasági helyzetben" stabilizálják a klubot és biztosítsák a működőképességét.

(Székely Sarolta szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!