5p

Péntek reggel ismét a Kossuth rádió vendége Orbán Viktor miniszterelnök. A beszélgetést percről percre közvetítjük, kövesse velünk ön is!

7.36:

A beszélgetés az infláció csökkenésével és a GDP-zuhanásával kezdődik. Nagy Márton 14 pontos gazdaságpolitikai tervéről Orbán Viktor azt mondta, a baj gyökere a háború, és amíg nincs béke, maradnak a háborús gazdasági körülmények, és „a brüsszeli bürokraták” nem akarják visszavonni a szankciókat. A kormányfő szerint ha a háború véget érne, „pillanatok alatt” megváltozna a gazdasági közeg. Orbán Viktor úgy véli,

nemcsak emberéleteket mentene meg a béke, de a gazdaság is jól járna.

7.40:

Elsőként, bár betöltetlen álláshelyek vannak, a munkahelyeket meg kell védeni – mondta a miniszterelnök. A második lépésnek az infláció letörését nevezte meg, amihez „radikálisabb lépéseket” tettek, és „az árspekuláns multikat” rákényszerítették, hogy felhagyjanak „az indokolatlan áremelésekkel”. Megjegyezte, a tisztességes profit ellen senkinek nincs kifogása, de „ami sok , az sok”, ezért jöttek ők az ársapkával, az árversennyel, és bevetették a Gazdasági Versenyhivatalt is. Orbán Viktor úgy véli, a „szép eredmény augusztusban mutatkozik meg”, addigra az egy számjegyű infláció elvárható lesz. A harmadik lépés lesz a növekedés, amihez

béreket kell emelni.

7.42:

Az a szám, amit látunk, nem jó,

„a gazdasági növekedés csúnyán csökkent”

– mondta Orbán Viktor, szerinte a harmadik negyedév már szép számokat fog produkálni.

Ilyen helyzetben a nyaralás nem engedhető meg néhány csúcsminiszter számára

– monda a körmányfő.

7.45:

Az első negyedévet az emberek jól viselték – vélte Orbán Viktor, aki „pozitív nullát” szeretne elérni azzal, hogy

az első félévi reálbércsökkenést második félévi bérnövekedéssel kompenzálná.

Megjegyezte, az egy számjegyű infláció „valamikor október és december között” lesz elérhető. A jövő évre tervezett 6 százalékos inflációt is magasnak nevezte, de úgy vélte, a pénzromlás tényleges üteme ennél alacsonyabb, akár 5 százalék is lehet.

7.49:

Az atlétikai vb gazdasági hatásait is megemlítették a beszélgetésben, ám a kormányfő szerint Budapest a nemzet fővárosa is, ők 2010-ben azt mondták, szeretnék elérni, hogy Budapestre mindenki szeressen ellátogatni. Emlékeztetett, az első nagy felújítási esemény a Hungexpo modernizálásáa volt, majd jöttek a kulturális létesítmények (Várbazár, Vigadó), a harmadik nagy lépés pedig a sportesemények világa (vizes vb, foci Eb, Európa Liga-döntő), amik ide irányítják a figyelmet. Orbán Viktor szerint az atlétikai vb is ebbe a sorba illeszkedik, és külön köszönetet mondott az önkénteseknek.

A kormányfő szerint az atlétikai világbajnokság is Budapest népszerűsítésének sorába illeszkedik. Fotó: MTI / Máthé Zoltán
A kormányfő szerint az atlétikai világbajnokság is Budapest népszerűsítésének sorába illeszkedik. Fotó: MTI / Máthé Zoltán

7.51:

Orbán Viktor megemlítette, az atlétikai vb-re meghívta a katari emírt, a török elnököt, a szerb elnököt, „jönnek a barátaink a közép-ázsiai térségből”. Üzletemberek pedig Nyugat-Európából és Kínából is érkeznek – mondta a kormányfő.

7.55:

Augusztus 20. kapcsán a miniszterelnök azt mondta, az a keresztény magyar állam születésnapja (előtte törzsi állam volt). Orbán Viktor azt mondta, itt nem voltak rokonaink, 1100 éve szigetszerűen élünk itt, és azóta tartjuk magunkat a Kárpát-medencében. Hogy erre lehetőségünk van, abban a kormányfő szerint Szent Istvánnak kulcsszerepe van. A születésnap arra alkalmas, hogy megköszönjük neki, fejet hajtsunk előtte, illetve a tanulságokat „zsebre vágjuk”.

Az augusztus 20-i rendezvénysorozatról Az utca embere sorozatunk keretében kérdeztük a járókelőket:

7.59:

A Rheinmetall német hadiüzemének péntek délelőtti zalaegerszegi avatójáról Orbán Viktor azt mondta, a hadiipart az eddigi kormányok leépítették, most újjáépítik.

„Fontos, hogy ne egyenruhás munkavállalóink, hanem harcosaink legyenek”!

– húzta alá a kormányfő, szerinte ehhez kell a hadiipari megtámasztás. Annyi pénzünk sosem lesz, hogy megvegyük a legmodernebb technikát, ezért nekünk saját hadiipar kell – mondta a miniszterelnök, megemlítve a magyar NATO-tagság által megkövetelt kötelezettségeket is. Tájékoztatott, az üzemben 49 százalék a magyar állami tulajdon. Orbán Viktor szerint a háború azt a tanulságot hozta, hogy a kérdés, mennyi fegyvert tudunk odahaza gyártani, mert „a békéhez erő kell”.

8.00:

A beszélgetés ezzel véget is ért.

Korábban írtuk:

Péntek lévén ismét interjút ad a Kossuth rádiónak Orbán Viktor miniszterelnök. A témák között biztosan felmerül a háborús helyzet, ám kíváncsian várjuk, vajon a gazdasági recesszióra kitér-e a beszélgetés.

Az elemzők pesszimisták, szinte mindegyikük lefelé módosította a gazdasági előrejelzéseit, és az év egészére stagnálásra vagy további csökkenésre számít.

Kövesse velünk a beszélgetést percről percre!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!