A Debreceni Egyetem három étterme is kapott állami támogatást abból a Kisfaludy-pályázatból, amit a vidéki éttermek versenyképességének növelése érdekében írt ki tavaly a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Mivel a pályázati feltétel mindössze annyi volt, hogy az étterem legyen vidéki, legalább egy éve működjön, egész évben legyen nyitva és küldjön forgalmi adatokat a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba, ezeknek a kritériumoknak az egyetemi éttermek is megfeleltek.
Az igazából minimális támogatást – háromszor egymillió forintot – a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. kapta a Nagyerdei étterem, az Agrár étterem és a Műszaki Kar étterem fejlesztésére. Főleg egyetemisták és oktatók étkeznek bennük, és nem turisták. A cég egyrészt nonprofit, tehát nem a nyereség miatt tevékenykedik, másrészt nem igazán szorul rá a támogatásra. Fő profiljuk igazából a rendezvényszervezés, például ők rendezik a Campus Fesztivált, amelynek idén az MBH Bank a támogatója. Tavaly 6,6 milliárd forint forgalmat bonyolítottak, tulajdonos pedig a Debreceni Egyetem Fejlesztéséért Alapítvány, amelyben az egyetemi rektor, kancellár és a hallgatói önkormányzat elnöke a kurátor.
Fotó: MTI
Még érdekesebb, hogy mire költötték az egyetemi éttermek a háromszor egymillió forint közpénzt, amire pályázniuk kellett és nem normatív alapon kapják.
A Műszaki Kar étterem a projekt keretében a következő eszközöket szerezte be: Fimar botmixer, Maxima vákuumcsomagoló gép, ipari sterimó, műanyag vágódeszka cserélhető betétekkel, valamint desszert kések és desszert villák
– derül ki az étterem honlapjáról. A botmixer különféle levesek, krémek és szószok gyors és egyenletes elkészítését biztosítja, hozzájárulva a változatos és minőségi ételkínálathoz. A műanyag vágódeszka cserélhető betétekkel pedig segíti a konyhai munkafolyamatok átláthatóságát és biztonságát. A projekt leírása szerint a turisztikai fejlesztés célja az volt, hogy az étterem továbbra is kiemelt szerepet töltsön be a kar közösségi életében, és színvonalas, korszerű vendéglátási szolgáltatásokat kínáljon a hallgatók és az oktatók számára.
Az Agrár étterem habverőket, habcsőkészletet és evőeszközöket szerzett be. A beruházás tartalmának bemutatásából kiderül, hogy a különböző méretű és típusú habverők lehetővé teszik, hogy a konyhai csapat az ételek előkészítése során minden technológiai igénynek megfelelő eszközt használhasson, legyen szó különféle krémek, habok, tészták vagy szószok készítéséről. A több mint ezer darab új kés és villa beszerzése révén az étterem képes még nagyobb vendégforgalmat kiszolgálni.
A Nagyerdei Étterem pedig a Debreceni Egyetem főépülete mögött, frekventált helyen található, elsősorban egyetemi hallgatók, oktatók és egyéb egyetemi dolgozók körében népszerű, akik számára megfizethető, mégis minőségi étkezési lehetőséget kínál. A Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. itt ipari szeletelőgépet, szalagfűrészt, valamint víztisztító adagolót szerzett be annak érdekében, hogy a hallgatók és oktatók barátságos, minőségi környezetben élvezhessék a mindennapi étkezéseket.
Mivel az MTÜ még mindig nem hozta nyilvánosságra, hogy mely vidéki éttermek kaptak vissza nem térítendő állami támogatást az új turisztikai fejlesztési programból, kénytelenek vagyunk egyenként kibogarászni a szerencsés nyerteseket a korlátozottan rendelkezésre álló és elérhető információk alapján.
Például milliárdosok éttermét is pitiáner összeggel támogatta az Orbán-kormány. Lapunk írta meg, hogy a veszprémi Hangvilla étterem is kapott egymillió forintot, ők terítőt vásároltak közpénzből, pedig a tulajdonos a megye egyik legnagyobb építőipari vállalkozása, a Vemévszer. Persze bárki pályázhatott, az nem volt feltétel, hogy csak az kaphat pénzt, aki veszteséges. Biztosra vehető, hogy a tehetősebb éttermek mellett a kisebbeknek is jutott pénz.
Ezt a támogatási modellt most is folytatja az Orbán-kormány. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter február végén jelentette be, hogy megnyitja a turisztikai programját a kormány a kiskocsmák felé. Összesen egymilliárd forintot, egyenként maximum 3 milliót kaphatnak az ezer fő alatti településeken működő kiskocsmák, bárok, borozók, az összeget bármire költhetik. Pályázni június közepéig lehetett.