<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
3p


			
		
mfor.hu

A kritikus beavatkozásokat igénylő betegek közül is sokan nem kaphatták meg a szükséges ellátást - ők vagy meg tudták várni, míg sorra kerültek, vagy meghaltak, írja a szakember.

Szomorú adatösszegző cikket tett közzé a 444-en vezetett szakblogján Kunetz Zsombor. A sürgősségi orvos azt összesítette, hogy tavaly hány ember nem kapta meg a szükséges kórházi kezelését egyes koronavírus-intézkedések - így a teljes kórházi osztályok kiürítése, a beavatkozások halasztása - miatt.

A szakember a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatsorait nézte át, és az alapkezelő tavalyi évre vonatkozó jelentése nyomán megállapította, hogy a krónikus betegellátás összesített esetszáma közel negyven százalékkal esett vissza a 2019-es évhez képest. 2019-ben még közel 263 ezer kórházban ápolt krónikus beteg után fizetett a NEAK, 2020-ban viszont már csak 161 ezer beteg kaphatott ilyen típusú ellátást,

100 ezerrel kevesebb, mint az utolsó Covid előtti évben.

Kunetz szerint az is jól szemlélteti a krónikus ellátás erős befagyasztását, hogy például a mozgásszervi rehabilitáció kilencven százalékkal esett vissza az elmúlt évben az azt megelőzőhöz képest - ehhez nagyban hozzájárult a Kásler Miklós által elrendelt ágyfelszabadítási akció is, melyet Kunetz a cikkben szégyenteljesnek nevez. Ezek a számok kizárólag a krónikus betegellátás adatait mutatják.

A Covid-intézkedések miatt óriásit zuhant tavaly a víruson kívüli okokból szükséges, elvégzett kórházi beavatkozások száma. (Fotó: MTI)A Covid-intézkedések miatt óriásit zuhant tavaly a víruson kívüli okokból szükséges, elvégzett kórházi beavatkozások száma. (Fotó: MTI)

Az akut ellátás adatsora sem szívderítő azonban, a “Fekvőbeteg és kúraszerű ellátás összesített teljesítmény” adatai szerint a finanszírozott esetszám húsz százalékkal csökkent - pedig a betegek száma évről évre növekvő tendenciát mutat, fűzi hozzá Kunetz.

"Ráadásul a járvány miatt több tízezer plusz kórházi kezelésre lehetett szükség (sajnos ennek pontos száma a magyar operett törzs adatközlési politikája miatt nem ismert), mégis a vírus előtti utolsó évhez viszonyítva minimum 433 050 beteg nem kapott kapott ellátást. Miután a finanszírozott esetszámokat maga a járvány és azzal megnövekedett kórházi betegek száma torzítja,sokkal valószínűbb, hogy közel fél millió ember nem kapott megfelelő kórházi akut fekvőbeteg-ellátást az elmúlt éveben,és akkor az idei év első feléről még nem is beszéltünk"

- mutat rá a sürgősségi orvos.

Minimum 20 százalékkal esett vissza a kórházi kezelést igénylő, és azt meg is kapó kardiológiai betegek száma, folytatódik a cikk, a szívtranszplantációk száma közel negyven százalékkal, míg az egyéb szervtranszplantációké közel harminc százalékkal csökkent - holott az ilyen beavatkozásra váró betegek száma amúgy valószínűleg nem csökkent tavaly, hanem a Covid miatt feltételezhetően még nőtt is. "Ezek a betegek, vagy meg tudták várni, amíg sorra kerültek, vagy meghaltak" - írja Kunetz.

Kunetz Zsombor szerint a fentiek is azt mutatják, hogy a kormány járványkezelése nagyon félrement, bár ő ennél keményebb kifejezéseket használ a cikkében.

Arról lapunkban is írtunk korábban, hogy az egyik magánkórházban 30-50 százalékos forgalomnövekedést tapasztalnak az állami egészségügyben leállt műtétek miatt.

(444/Röntgen blog)

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.