3p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Januárban mintegy 40 kastélyt hirdetnek meg. Lázár János szerint az önkormányzatoknak olyan tőkeerős cégekkel kell versenyezniük, mint a Mol, az OTP Bank, a Richter, a Magyar Bankholding vagy a 4iG.

Lázár János kifejtette: a kastélyok fenntartása inkább jómódú városok, közösségek "hobbija", mert drága mulatság. Az állam is próbálkozott "több-kevesebb sikerrel" a megmentésükkel, de szükség van a magántőke bevonására.

Az MTI szerint azt mondta, hogy a legtőkeerősebb hazai vállalatok, a Mol, az OTP Bank, a Richter, a Bankholding vagy a 4iG be fognak szállni a programba; a pályázó önkormányzatoknak velük kell felvenniük a versenyt. Ehhez hozzátesszük azonban, hogy hivatalos közlemény egyetlen cégtől sem érkezett arról, hogy ők valóban beszállnának, igaz, nem is cáfolták.

A miniszter szerint megnyugtató lehet minden polgár számára, hogy ezek a cégek a társadalmi felelősségvállalás jegyében nemcsak a sportot, hanem a műemlékvédelmet és az örökségmegőrzést is finanszírozzák.

Lázár János kész tényként beszélt a cégek kastélyvásárlásáról
Lázár János kész tényként beszélt a cégek kastélyvásárlásáról
Fotó: Facebook / Lázár János

A szabadkígyósi Wenckheim-kastélyról szólva elmondta, nem lett felújítva az emelet és a melléképületek, amelyre még mintegy 7,7-8,6 milliárd forint között kellene költeni. "Tőkeerős partnerre van szükség", aki a felújítás mellett az üzemeltetésre is tud forrást szánni; a következő tíz évben összesen mintegy 8-10 milliárd forintot. Közölte, tiszteletben tartja a szabadkígyósi vagy más önkormányzat tervét és szándékát, semmilyen döntés nem született, mindenki egyenlő eséllyel indul, várják a pályázatokat és megvizsgálják majd az üzleti terveket. Aláhúzta, az állam kiemelt támogatást nem fog adni az "örökbe fogadóknak", mert ha tudna adni, megcsinálná maga.

A hódmezővásárhelyi közgyűlés kedden határozott arról, hogy pályázatot nyújtanak be a várostól több mint 70 kilométerre található szabadkígyósi kastély tulajdonjogának megszerzésére. Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) polgármester a vita során úgy fogalmazott, a kastély évente 250 millió forintos működési költsége kitermelhető, az épület gazdaságosan üzemeltethető lenne.

A szabadkígyósi képviselő-testület szintén keddi ülésén arról hozott döntést, hogy kikéri a részletes felhívást egy forint megfizetése ellenében a minisztériumtól. Sajtóközleményben azt írták, a pályázati felhívás dokumentációjának megismerése nélkül "a racionális döntés meghozatala, azaz Szabadkígyós Község Önkormányzata tulajdonosi szerepvállalása kérdésében való döntés elképzelhetetlen". 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!