4p

A Magyar Orvosi Kamara összeállította és Pintér Sándor belügyminiszterhez címzett levelében el is juttatta a kormánynak, hogy milyen feltételekkel tudják elképzelni az orvosok átvezénylését, valamint a másodállások jövőbeni vállalását. 

A sebtiben elfogadott és megszavazott orvosi béremelést és a hálapénz kivezetését is tartalmazó egészségügyi jogállásról szóló törvényt szeretné finomítani módosításaival a Magyar Orvosi Kamara. Az új törvény háromlépcsős orvosi béremelést, ennek köszönhetően a hálapénz megszüntetését tartalmazza, ugyanakkor a kamara számára olyan elfogadhatatlan elemeket is beleszőttek, mint például az akár kétéves átvezénylést, vagy a másodállások vállalásának ésszerűtlen beszűkítését. Első reakciójukban a MOK meg is üzente, hogy "Katonák nem leszünk", most pedig részletezik, milyen változtatásokkal együtt tudják elképzelni az új törvény életbelépését. 

Ezeket a módosításokat szeretné elérni a MOK. Fotó: Pixabay
Ezeket a módosításokat szeretné elérni a MOK. Fotó: Pixabay

1. A MOK szeretné, ha a „békeidős” munka törvénykönyve lenne a mindekori alap, ehhez képest lehessen kivételes, rendkívüli átvezényléseket, szabályzásokat megállapítani, de ahogy írják:

„azokat is kellő fékkel, megnyugtató módon.”

A kamara pontosításra szánja az egyéves átvezénylést is, ami a jelenlegi formájában további egy évvel meghosszabbítható,

„mert rendkívüli félelmet generál.”

2. A MOK kijelenti, hogy elfogadható egy elhúzódó járványhelyzetben az orvosi rugalmasság, de erre nem generális, statikus törvényt, hanem átmeneti szabályozást kell alkotni.

„Ezért élesen külön kell választani a békeidős és az extra helyzeteket.”

3. Céljuk, hogy az egészségügyi járványhelyzet alatt maximum 100 munkanapban legyen limitálva a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás lehetősége.

4. Ki kell dolgozni azt is, hogy kik lennének a védett munkavállalói csoportok, akiket nem lehet átirányítani, a MOK szerint ők:

  • várandósok,
  • 0-3 éves korú kisgyermekesek,
  • ha egyedül neveli gyermekét, annak 16 éves koráig,
  • beteg hozzátartozó napi ápolása esetén,
  • legalább 50 százalékos munkaképesség csökkenésekor

5. Az új törvényben szó esik az aránytalan sérelemokozásról (amit az átvezénylés okozhat), de ez messze nem egyenlő az eddigi méltányos mérlegelés alapelvével. A kirendelés kapcsán rögzíteni szeretnék azokat a szempontokat és méltányolandó munkavállalói érdekeket, amelyek a dolgozót a kirendelés során kötik.

6. A MOK jónak tartaná, ha plusz kirendelési díjjal motiválnák az extra hosszú ideje átvezényelt kollégákat.

7. Törvényben rögzítenék az egészségügyi intézmények szabályalkotási lehetőségét, illetve az üzemi tanács eddiginél nagyobb szerepét a kirendeléssel kapcsolatos ügyekben.

8. A közalkalmazotti és a magánszféra összeférhetetlenségével kapcsolatban kijelentik:

„nem szabad, hogy az új jogállási törvény miatti félelem eredményeként hagyják el tömegesen a dolgozók az állami egészségügyet.”

Ezért életszerűbbé kell tenni az összeférhetetlenségi szabályokat, ahol szintén fontos lehet a méltányos mérlegelés alapelve. Azaz nem szabad, hogy bárkinek aránytalan sérelmet okozzon a másodállás módjának meghatározása. Ezért lenne jó, ha a munkáltató munkahelyspecifikusan tudna dönteni, szem előtt tartva azt, hogy nem tagadná meg a másodállásra vonatkozó engedélyt:

  • ha nem egészségüggyel összefüggő tevékenység
  • ha olyan egészségügyi munkát vállalna, ami az állami intézményben nincs
  • csak rendkívüli esetben lehessen megtagadni az engedélyt abban az esetben, ha a másik egészségügyi szakterület eltér az állami intézményben végzett egészségügyi főállástól.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara időközben elkészült felmérése szerint, - amelyet 30 ezer érintett töltött ki -, a szakdolgozók harmada jelezte, hogy ha nem változtatnak a törvényen, elhagyja a pályát, több, mint 10 százalékuk pedig külföldön vállalna egészségügyi munkakört. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!