2p

Az orvosok jelentős mértékű, jövőre induló, többlépcsős béremeléséről döntött kedden az Országgyűlés.

A Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere által benyújtott, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt egyhangúlag, 165 igen szavazattal fogadta el a parlament. A jogszabály létrehozza az egészségügyi szolgálati jogviszonyt; a jövőben állami vagy önkormányzati egészségügyi szolgáltatónál csak ilyen jogviszony keretében lehet dolgozni.

A béremelés 2021. január 1-jén kezdődik és 2023-ig tart, érinti az orvosokat, szakorvosokat, fogorvosokat, szakfogorvosokat, gyógyszerészeket, szakgyógyszerészeket, továbbá a kormányrendeletben meghatározott munkakörben foglalkoztatott, egyéb, nem egészségügyi végzettséggel egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatottakat.

A három lépcsőben tervezett béremelésnek köszönhetően a rezidensek bére a jelenlegi bruttó 255 ezer forintról először 481 ezer, majd 619 ezer, végül 687 ezer forintra nőne a fizetésük. A kezdő orvosok bére bruttó 400 ezer forintról 613 ezer forintra, aztán 788 ezerre, majd 875 ezer forintra nőne. Egy 40 év szakmai tapasztalattal rendelkező szakorvos 525 ezer forintos fizetése pedig 2 millió 380 ezer forintra nő.

Írtunk róla, hogy Kunetz Zsombor egészségügyi szakember szerint a törvénytervezet épeszű ember számára is vállalhatatlan, sőt, néhány elemében tökéletesen alkalmas arra, hogy olyan helyzetet teremtsen az egészségügyben, ahol betegek ezrei maradnak egyik napról a másikra biztosan ellátatlanul – ezt már a 444.hu-s cikkében állítja. Merthogy megtiltja például a másodállások végzését, illetve azok kizárólag a kormány által kijelölt szerv előzetes engedélyével létesíthetőek.

De más dilemmákat is felvet a törvénytervezet, a teljesség igénye nélkül:

  • a magánorvosként ellátott beteget nem kezelheti ugyanaz az orvos állami kórházban
  • szabályozatlan még azoknak a magánegészségügyi szolgáltatóknak a léte is, amelyek állami kezeléseket is végeznek
  • rendezetlen a háziorvosok praxisa, nem tudni, hogy rájuk hogyan kell tekinteni majd, magánszolgáltatóként vagy állami munkaerőként?
  • hálapénz jövő évtől büntethető lesz, ám akkortól még nem a háromlépcsős magas fizetést kapják az orvosok

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!