<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
2p
A tartalomból: NER-nek való vidék – Viszlát, hungarocell kajásdoboz! – Mi lesz az eladósodottakkal a moratórium után? – Hatalmas pénzbumerángot dobott el a magyar űrprogram


			
		
		


		
		

Miközben Magyarországon hiány van informatikusokból, keleti szomszédunk is egyre vonzóbb lehetőséget kínál a magyar szakembereknek, ha csak az elérhető átlagos nettó fizetést nézzük.

Friss kereseti adatokat közölt a román statisztikai hivatal, mely alapján úgy tűnik, hogy a román bérfelzárkózás lendületesen halad előre. Legutóbbi cikkünkhöz és vizsgált adatokhoz képest most ugyanis tovább csökkent a különbség a magyar és a román átlagok között.

A szeptemberi adatok szerint a román bruttó átlagbér mindössze 6000 forinttal maradt el a magyartól, 352 ezer forint volt szemben a magyar 358 ezerrel. Igaz, a román állam sokkal nagyobb mértékben terheli a fizetéseket különféle adókkal és járulékokkal, így a bruttóban mért differenciánál még érezhetőbb a nettó különbség. Egy román átlagbérre bejelentett dolgozó 215 ezer forintot vihetett haza, míg a magyar 238 ezer forintot. A differencia jelenleg 23 ezer forint, de két hónappal ezelőtt még több mint 26 forintos lemaradásban volt a román átlagos nettó.

A főbb nemzetgazdasági ágakat tekintve a román egészségügyben, oktatásban és közigazgatásban dolgozók továbbra is jobban keresnek, noha a különbség ezeken a területeken is mérséklődött. A román orvosok és tanárok nagyjából havi 15 ezer forinttal visznek haza több pénzt a magyar kollégáinál, a közigaztásban viszont ennél jóval nagyobb a differencia: a román államigazgatás 48 ezerrel több fizetést biztosít alkalmazottainak, mint a magyar.

A közreadott MTI-hír ugyanakkor rejtegetett egy ennél is érdekesebb adatot az információtechnológia szektorból.

Egy ezen a területen dolgozó román alkalmazott átlagosan 496 ezer forintot kapott kézhez fizetés gyanánt, míg idehaza ugyanebben a szektorban alig több mint 400 ezer forint az elérhető átlagos nettó bér. A különbség 96 ezer forint.

A terület azért is lehet érdekes, mert Magyarországon ez az egyik olyan ágazat, amit komoly szakemberhiány jellemez. Bár az elérhető fizetések jóval az országos átlag felett vannak, nem túl kedvező a magyar munkaerőpiac szempontjából, hogy már nemcsak a nyugati országok, de a keleti szomszédunk is bírhat elszívó hatással az átlagos bért tekintve.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink naponta 3-5 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.