3p

Az egykori kaszinó helyén rendezvényközpont lesz.

Az Ybl Budai Kreatív Ház munkálatai a befejező szakaszhoz érkeztek, az átadás-átvétel folyamatban van, így májusban a házat átadjuk a nagyközönségnek – tájékoztatta az mfor-t a Pallas Athéné Alapítványok menedzselésére létrehozott Optima Befektetési Zrt. Az átadásra tudomásunk szerint valamivel később kerül sor, mint tervezték, aminek egyik oka az építőipari szakemberhiány.

Még folynak a munkálatok az Ybl Budai Kreatív Háznál
Még folynak a munkálatok az Ybl Budai Kreatív Háznál

A beruházás végső költségéről az épület átadását követően tudunk tájékoztatást adni – közölték továbbá.

Az épület része annak az ingatlanvagyonnak, amelyek az elmúlt években kerültek az alapítványok birtokába. A portfolióba tartoznak még a Várban található ingatlanok, a pesti oldalon pedig üzleti hasznosítási céllal vásárolt területek, például a Váci út mentén.

A korábban Ybl Vízházként ismert épület 1875-ben épült és 1905-ig ipari létesítményként, gépházként működött. Ezt követően kávéház működött benne, kulturális programoknak, találkozóknak adott otthont – tájékoztatott a cég.

A második világháború során, 1944-45-ben az épület komoly sérüléseket szenvedett, de renoválása nem történt meg. Később, 1992-ben részleges felújítást végeztek az épületen, melyet követően 15 éven át kaszinóként működött. Miután azt bezárták, az egykori Vízház üresen, kihasználatlanul állt.

A közel 150 éves épület 2016-ban került a  Pallas Athéné Alapítványok tulajdonába. Az épület fennállása óta most került teljes körűen felújításra. A munkálatok 2017 tavaszán kezdődtek: restaurálták a homlokzatot, kicserélték az épületgépészeti rendszert, felújították a teljes energetikai hálózatot. Új kerti lépcsőházat és díszkivilágítást kapott az épület, restaurálták a loggiát is.

A munkálatok során újabb feladatokat határoztak meg, melyek célja az volt, hogy az épület funkcióit és használhatóságát gazdagítsák. Ilyen újítás a terasz felől egy alsó bejárat megnyitása, mely közvetlen lejáratot biztosít az épület alsó termeihez, melyeket így birtokba vehetnek az ide látogatók.

A alapítványok célja, hogy a közel 150 éves fennállása alatt hosszú évtizedekig zárt épület „egy pezsgő, nyitott közösségi térré váljon, ahol kortárs kiállítások, színes rendezvények, kávézó és terasz várják majd a közönséget”.  

Folyamatban van egy másik jelentős beruházás is, mégpedig a Széll Kálmán téren. A Buda Palota (korábban Postapalota) építési munkálatainak különlegessége egy gyalogos átjáró lesz az épület és a tér között. Ennek oka, hogy a Széll Kálmán téren található M2-es metrókijárat és a Krisztina krt. felszíne között 1 méteres a szintkülönbség. Az átjáró megépítésével a beruházó a gyalogosok kényelmét kívánja szolgálni. Ennek érdekében a gyalogos átjáró megvalósításának tervei elkészültek, jelenleg a szakhatóságokkal történő egyeztetések folynak.

A Buda Palota végső költségeiről – hasonlóan az Ybl Budai Kreatív Házhoz - a beruházás befejezését követően ad tájékoztatást az Optima Befektetési Zrt.

 


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!