3p

Mikor máskor, ha nem pénteken, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere részleges szerződéskötési tilalmat rendelt el minden egészségügyi intézményben, amely az Állami Egészségügyi Ellátó Központ kötelékében áll. Az, hogy a kórházparancsnokok orvosszakmai kérdésekbe nem szólhatnak bele, megdőlni látszik.

A rendelkezés szerint a kórházak a mai naptól nem köthetnek új szerződést magántulajdonban lévő gazdasági társaságokkal, egyéni vállalkozókkal és magánszemélyekkel. Tehát a kórházak csak abban az esetben köthetnek új megállapodást, ha azt szakmailag kellően megindokolják, és a kérelmet az ÁEEK-en keresztül jóváhagyásra felterjesztik az operatív törzs vezetőjéhez, Pintér Sándor belügyminiszterhez, majd ezek után Kásler Miklós dönt az adott kérdésben. Reméljük, senki nem vesztette el a fonalat a többlépcsős adminisztrációs folyamatban.

Ki tudja, talán a veszélyhelyzet után is maradnak a kórházparancsnokok. Fotó: Pixabay
Ki tudja, talán a veszélyhelyzet után is maradnak a kórházparancsnokok. Fotó: Pixabay

Az EMMI szerint az intézkedés legfőbb célja a betegellátás biztonságának fenntartása, hogy a mostani járványkészültségben – bár Szlávik János infektológus szerint is épp lecsengőben van a folyamat -, a kórházi rendszert ne terheljék hosszútávú szerződések. Véleményük szerint a napi ellátásban ez nem okoz késedelmet, nem érinti a munkaszerződéses dolgozókat, és egybevág a kormány azon szándékával, hogy megakadályozza a kórházak újbóli eladósodását.

A medicalonline azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy ez az új döntés nem igen életszerű. Ugyanis, ha egy lélegeztetőrendszer elromlik, s a javítását csak egy magánszolgáltató tudja elvégezni, akkor a kórházigazgató javaslatát először a kórházparancsnok véleményezi, majd az ÁEEK, utána az operatív törzs, végül az EMMI, tehát emberéletek múlhatnak azon, hogy a javaslatok mennyi idő alatt tudnak átjutni a bürokratikus labiritintuson.

A lap az egészségügy militarizációjára is felhívja a figyelmet:

a magánszemélyekkel és/vagy egyéni vállalkozókkal kötendő szerződésekre vonatkozó tilalom az orvosszakmai döntés lehetőségét is megadja a kórházparancsnokoknak és az operatív törzsnek annak ellenére, hogy eddig épp az ellenkezőjét hangsúlyozták.

Egy kórházban jelenleg van költségvetési felügyelő, kórházparancsnok, akiknek az aláírásuk nélkül még egy szöget sem verhet be az igazgató – mondta név nélkül egy kórházi vezető a Népszavának, aki szintén azt pedzegeti, hogy ezzel működésképtelenné válhat a betegellátás, hiszen egy kórház napi beszerzéseihez, apróbb-cseprőbb kötelezettségvállalásaihoz szükséges aláírásokkal naponta megtelik egy postakönyv.

Természetesen szerettünk volna pár érintettet megszólaltatni a témában, mit szólnak az új rendelethez, de a kórházigazgatók csak az EMMI jóváhagyásával nyilatkozhatnak. Sajnos már akkor sem tudtak kérdéseinkre válaszolni, mikor a kórházparancsnokok kinevezése után pár nappal arról érdeklődtünk, hogyan folyik az együttes munka az orvos-igazgatók és a kórházparancsnokok között.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!