2p

A forint ugyanis egy látványosabb erősödés után ismét veszített az értékéből, noha feljebb áll a nap eleji szintjénél.

Ismét kamatot emelt a Magyar Nemzeti Bank (MNB). De nem az alapkamatot vitte feljebb, ahogy azt általában szokta, az maradt továbbra is 2,1 százalék.

Még, még, még, még, még , ennyi nem elég. Fotó: MTI
Még, még, még, még, még , ennyi nem elég. Fotó: MTI

Az MNB az egyhetes betéti kamatot emelte meg 40 bázisponttal, 2,9 százalékra. Mivel ez a kamat múlt kedden emelkedett a jegybanki rátával együtt 30 bázisponttal, 2,1 százalékra, majd múlt csütörtökön további 40 bázisponttal, 2,5 százalékra, ez azt jelenti, hogy kilenc nap alatt összességében 110 bázisponttal szigorított a bankok bankja.

Azért emelt ismét kamatot az MNB, mert az éves infláció októberben 6,5 százalékra ugrott, ez kilenc éve nem látott magas szint.

A forint a mai napon az euróval szemben 368,5-ös szint környékén tartózkodott, háromnegyed 9-ig. Akkor a kamatemelésről érkező hírre erősödni kezdett, fél 10 magasságában már több mint 2 egységgel állt feljebb, ám azt követően ismét gyengült, 11 előtt 367-es szint fölött tartózkodott. Ami nem biztató a jövőre nézve, azt üzeni ugyanis, hogy a piaci szereplők még mindig nem tartják elegendőnek a kamatemelést. Kétségtelen, az új szint is még több mint 3,5 százalékponttal elmarad az októberi éves inflációtól, s még többel a novemberi várakozásoktól.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!