Kilenc és kétharmad éves fennállása alatt a tételes kisadózók (katások) 2,5 százalékát ellenőrizte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) adónemet érintő megállapítások viszont csak a költségvetés katabevételeinek 0,06 százalékát érintették, és ez alatt az idő alatt ennél az összesen 6511 katás adózónál mindösszesen 9 milliárd forint adókülönbözetet állapítottak meg – derül ki a lapunk által az adóhatóságtól közérdekű adatigénylés keretében kikért adatokból.
Bár lapunk éves bontásban kérte a hivataltól az ellenőrzések adatait, azt a NAV a 45 napra meghosszabbított adatszolgáltatási határidőt is túllépve kilenc évre ömlesztve adta meg. Így mi is kénytelenek voltunk a régi, „söralátét” jellegű kata meglehetősen hosszú, 9 év 8 hónap életét egy egységnek venni annak ellenére, hogy pontosabb adatokat tudnánk a közvélemény tudomására hozni, ha a kilenc adóévre egyenként lebontott adatokat kaptunk volna.
Kilenc év, 6511 ellenőrzés
A NAV adatszolgáltatásából megtudtuk, hogy az adónem 2013. január 1-jei hatályba lépésétől 2022. augusztus 31-i „kivégzéséig”
összesen 6511 katás adóalany adónemvizsgálata történt meg,
melyek mindegyike végleges határozattal zárult.
Hogy az ellenőrzéseknek száma sok vagy kevés, ahhoz a NAV 2013 és 2021 közötti évkönyveinek adatait vettük alapul. Ezekből kiderül, hogy míg 2013-ban nagyjából 80 ezer adózó választotta a katát, számuk folyamatosan emelkedett, és 2021 végére meghaladta a 450 ezret. (Az adóhatóság 2013-ban és 2014-ben a kata hatálya alá bejelentkezett és onnan kikerült adózók számát külön is kimutatta, ennek a két évnek a számait ezek különbségéből nyertük.) Ez alapján megállapítható, hogy a kilenc teljes év (a 2022-es adatok még nem állnak rendelkezésre) alatt átlagosan valamivel több mint 255 ezer katás adózót tartottak nyilván évente, vagyis az ellenőrzött 6511 katás adózó az átlagnak 2,5 százalékát teszi ki.
Az adatigénylésünkre adott hatósági válasz szerint az ellenőrzések során a revizorok összesen 9006,5 millió forint adókülönbözetet tártak fel, ebből a tételes adó, azaz a kata 521,2 millió forint nagyságrendet képvisel. A NAV-évkönyvek adatai szerint a központi költségvetésnek katából a kilenc teljes év alatt összesen 930,4 milliárd forint bevétele származott. Ez azt jelenti, hogy
a katából származó, kilenc év alatt alig több mint félmilliárd forint megállapítás az összes katabevétel 0,06 százalékát teszik ki,
ami azt jelenti, hogy még az ellenőrzések számához képest is elenyésző volt a jogsértések aránya. Hiszen belátható, ha valóban nagy számban csaltak volna ezzel az adózási formával, akkor a katabevételeket érintő megállapításoknak is az ellenőrzések arányához közeli, körülbelül 2,5 százalékos értéket kellett volna képviselniük.
Volt törvényi garancia a bújtatott munkaviszony ellen
Lapunk kíváncsi volt arra, hogy hány esetben tártak fel a revizorok a kormánypárti propagandában naponta többször szajkózott bújtatott munkaviszonyt. Bár az adóhatósági jegyzőkönyvekben és a határozatokban is jelezni kell, hogy megállapítás esetén az adózó pontosan melyik jogszabályhelyet sértette meg, a NAV válaszában az áll, „az adatigénylésben megjelölt teljes időtartamra számszaki adatok nem állnak rendelkezésre”.
Hogy miért is voltunk erre kíváncsiak, annak megértéséhez kicsit utazzunk vissza az időben! A katatörvényként ismert, A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló T/7954-es törvényjavaslatot 2012 őszén tárgyalta az Országgyűlés. Az eredeti javaslathoz a Költségvetési Bizottság T/7954/4 számon módosító javaslatot nyújtott be, ennek 13. pontja tartalmazza a munkaviszonytól való elhatárolást, konkrétan egy ilyen passzust épített a jogszabályba:
„Az adóhatóság ellenőrzési eljárás keretében – a (3) bekezdés figyelembevételével az ellenkező bizonyításáig – vélelmezi, hogy a kisadózó és a kisadózó vállalkozással összefüggésben a 13. § szerinti adatszolgáltatásra köteles adózó között munkaviszony jött létre.”
És a módosító javaslat ezt követően tételesen rögzíti is azokat az ismérveket, amelyek alapján a katás jogviszonyt meg lehetett különböztetni a munkaviszonytól. A bizottsági módosító javaslat indokolása is rögzíti:
„További garanciális szabály az, hogy amennyiben a kisadózó vállalkozás ugyanazon adóalany számára éves szinten együttesen 1 millió forintnál nagyobb összegben állít ki számlát, akkor nem az adóhatóságnak, hanem a kisadózónak kell azt bizonyítania, hogy nem színlelt munkaviszonyról van szó.”
A bizottsági módosító javaslatot a Ház fideszes többsége 294 igen szavazattal 34 nem ellenében, 6 tartózkodással elfogadta. Az adóhatósági megállapítások elenyésző mértéke azonban azt mutatja, hiába volt a fordított bizonyítási kényszer, az adózók a legtöbb esetben be tudták bizonyítani a revizoroknak, hogy jogszerűen éltek a katás jogviszonnyal.
Az adónem előnyeit nem is vitatta a társadalom, sőt az adóhatóság 2015-ben külön kampányt is indított az adónem népszerűsítésére, melyről a NAV 2015-ös évkönyve így számol be:
„Nagy hangsúlyt kaptak továbbá a kisadózó vállalkozások tételes adója és a kisvállalati adó adónemek népszerűsítésével kapcsolatos feladatok. Ennek keretében a NAV honlapjára összehasonlító példákat is tartalmazó tájékoztatók kerültek ki annak bemutatására, hogy milyen előnyökkel jár a kata/kiva alanyiság választása a többi adózási módhoz képest. Ezen túlmenően a tájékoztatási szakterület több mint 151 ezer kata és 77 ezer kiva tájékoztatót küldött ki az érintett adózók részére figyelemfelhívás céljából azok elektronikus tárhelyére.”
Hergeltek és dobálóztak a nagy számokkal
Ennek ellenére a kata nyári átalakításakor a kormányzati szereplők – nem tudjuk, mi alapján – sorozatosan azt a mantrát szajkózták, hogy a katások rejtett munkaviszonnyal óriási károkat okoznak a költségvetésnek vagy épp a nyugdíjkasszának. Csakhogy a NAV által rendelkezésünkre bocsátott számok alapján
az adóhatósági ellenőrzések adataiból azt a következtetést vonhatjuk le, elenyésző volt a megállapított jogsértések aránya.
A fideszes Bánki Erik, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának elnöke azonban júliusi videóüzenetében még úgy vélte, az általa vizionált bújtatott foglalkoztatások tömkelegével szerinte a cégek „nem tettek mást, mint egy olyan adócsalást követtek el, amellyel a költségvetés számára 250-300 milliárd forintnyi kiesést okoztak”.
Bánki Erik számaival ellentétben a NAV revizorai által kilenc év alatt megállapított, nagyságrendekkel kisebb, összesen 9 milliárd forint adókülönbözet azt jelenti, hogy
évente nem 250-300, hanem átlagosan csupán 1 milliárd forint meg nem fizetett közterhet tártak fel.
Abban igazat kell adnunk a Gazdasági Bizottság elnökének, hogy
ha a katások munkaviszony vagy megbízási jogviszony keretében látták volna el tevékenységeiket, akkor jóval magasabb összeg került volna a költségvetésbe,
hiszen a tételes adó számos más adót, illetve járulékot kiváltott. A havi 50 ezres tételes adó a katatörvény bevezetésekor nagyjából meg is felelt az akkori minimálbér közterheinek, csakhogy az már a jogalkotó és nem a jogalkalmazó felelőssége, hogy sem ezt, sem a mellékállásban katázók 25 ezres tételes adóját (illetve főállásúak a magasabb tb-alap érdekében választhatták a 75 ezer forintos adót is) – a minimálbér és a garantált bérminimum folyamatos emelése, illetve a reálbér emelkedése mellett – kilenc és kétharmad év alatt egyszer sem emelték meg. Vagyis maga a jogalkotó tett (pontosabban nem tett semmit) azért, hogy ez a kedvező adózási forma ne tartsa meg azt az arányát a bevételhez képest, ami a kezdetekkor megvolt. Természetes volt tehát, hogy az évek múlásával egyre inkább megérte alkalmazni (lásd a katások folyamatosan emelkedő száma), hiszen a tételes adó egyre kisebb arányt képviselt a megszerzett bevételhez képest.
A katások elleni hangulatkeltésből természetesen nem maradhatott ki maga Orbán Viktor miniszterelnök sem, aki 2022. július 15-i rádióinterjújában gyakorlatilag adócsalók gyülekezetévé degradálta az addigra 450 ezer fősre nőtt katás réteg nagy részét. A kormányfő akkor így fogalmazott:
„(…) én úgy látom, hogy 450 ezer katásból körülbelül 300 ezer cégnek, leginkább egy cégnek számláz, tehát valójában színlelt szerződésről van szó.”
Orbán Viktor azonban tovább is ment a katások elleni hangulatkeltésben, a nyugdíjasok táborával kívánta őket szembeállítani, úgy téve, mintha a katások kikerülnék a járulékfizetést. Az interjúban ezt mondta:
„Ugyanis a katások sokkal kevesebb nyugdíjat fizetnek, mint hogyha valóságos munkaviszonyban látnák el a feladatukat. Amikor ezt a mostani, korlátozó döntést hoztuk, akkor számokból dolgoztunk. Én azt látom, hogy egy ápolónő átlagosan 86 ezer forinttal járul hozzá a nyugdíj és egészségügyi kiadásokhoz, egy katás meg havi 33 ezer forinttal. Tehát az nem fog menni, hogy 450 ezer ember nem fizet be a nyugdíjkasszába, nem fizeti be azt az összeget, amit be kellene fizetni, mert ki fog lukadni a nyugdíjkassza. És a magyar nyugdíjrendszer olyan, hogy az adott hónapban beszedett nyugdíjjárulékból fizetjük ki a következő havi nyugdíjat. Tehát ha lecsökken a befizetés, akkor a nyugdíjrendszer bajba kerül, illetve a nyugdíjasok bajba kerülnek.”
A többség mellékállásban katázott
Azonban ha megnézzük a katások által befizetett összegeket, azt látjuk, hogy az egy katás adózóra jutó havi befizetés minden évben alacsonyabb volt, mint a főállású katások által befizetendő 50 ezer és a mellékállású katás által fizetendő 25 ezer forint számtani átlaga, azaz 37,5 ezer forint. Ebből pedig az következik, hogy
az ezt az adózási formát választók többsége mellékállású katás volt, aki főállásban – és munkaadójuk szintén – megfizette a közterheket (így a nyugdíjkasszát illető járulékokat is) úgy, mint más adózó,
és a katás mellékállása(i) mellett fizetett további 25 ezer forint közterhet a központi büdzsének. (Ha azonos számban lettek volna főállású (havi 50 ezret fizető), és mellékállású (havi 25 ezret fizető) katások, akkor elérte volna a havi 37,5 ezret ez az érték. Ha több lett volna a főállású katás, akkor meg is haladta volna. – A szerk.)
Ami teljesen életszerű, sőt az adónem „söralátét” egyszerűsége (értsd: a számlára ráírta, hogy kisadózó, majd havonta befizette a tételes adót) miatt a katásnak nem kellett minden egyéb jogviszonyára tekintettel külön adminisztrációs paksamétát kitöltenie. Gondoljunk például egy egyetemi tanárra, akinek van egy főállása, emellett óraadó másik két intézményben, tagja egy-két kutatócsoportnak megint más intézeteknél, és esetleg egy szakkönyvet is kiad. Hasonlóképp az az egészségügyi dolgozó, aki főállásban van egy kórházban, de keresetkiegészítésként bedolgozik egy-két idősotthonnak, szeretetszolgálatnak stb. A sor hosszan folytatható. Az ő kedvező és egyszerű adózásukat a költségvetési egyensúly megbomlása tette tönkre. Holott megoldható lett volna egyszerűen a tételes adó mértékének növelésével, például annak minimálbérhez vagy garantált bérminimumhoz igazításával is.
