4p

A forint az amerikai elnökválasztás hatására látványosan gyengült, ami az import miatt a hazai fogyasztói árakban is meg szokott jelenni. Különösen a dollárral szemben volt látványos az árfolyamesés, ám az Mfor Üzemanyagár-figyelő aktuális elemzése szerint az olaj olcsóbbodása miatt ennek hatását megúszták a magyar autósok.

Az elmúlt napok tapasztalatai alapján a forint múlt heti gyengülése végül nem gyűrűzött be az üzemanyagárakba. Hogy a héten sem a benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változott az elsősorban annak köszönhető, hogy az olaj tőzsdei jegyzése ellensúlyozta a devizapiaci mozgásokat.

Friss árfolyamokat laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár oldalán találhat, részletes elemzéseiket pedig itt olvashat.

Miután a magyar kutaknál a múlt héten is csak kisebb árváltozás volt, azt lehetett feltételezni, hogy ebben az esetben a forint gyengülése miatt euróban csökkenni fognak az árak. A magyar piacon is viszonyítási alapnak tekintett uniós Weekly Oil Bulletin adatai azonban más mutatnak. A magyar benzinárak ugyanis euróban számítva minimálisan növekedtek, igaz, legalább az európai pozíciónk nem romlott.

Mindez azzal járt, hogy a régióban sem változott a magyar árak helyezése. Az európai szinten is messze legolcsóbb Bulgária mellett Lengyelországban, Csehországban és Romániában alacsonyabb a benzin ára, mint nálunk.

Ezzel szemben a gázolajé forintban és euróban is láthatóan növekedett, miközben több európai országban stabil maradt az az összeg, amennyit ezért az üzemanyagfajtáért fizetni kell. Emiatt relatív drágulás is volt, hiszen az uniós rangsorban két helyett veszítettünk.

A régiós országokat tekintve Horvátországban olcsóbb lett a dízel, mint nálunk, így ezen összehasonlításban is egy helyet rontottak a hazai árak.

Az olaj áresése az üzemanyagoknál is látszódhat

A hazai üzemanyagárakra két tényező hat rövid távon is markánsan. Az egyik a forint dollárral szembeni árfolyama, a másik pedig az olaj árának alakulása. A dollár esetén sok pozitívumról nem beszélhetünk, a forint továbbra is igen gyenge, igaz, a 385-ös szint megfogta az esést, és itt stabilizálódott az árfolyam. Így emiatt nagyobb áremelés nem várható a magyar üzemanyagpiacon.

Megúsztuk a forint zuhanásának következményeit
Megúsztuk a forint zuhanásának következményeit

Jelentősebb kilengéseket láttunk az olaj esetén, a héten ugyanis mind az Amerikában irányadó WTI típusú könnyűolaj, mind az európai benchmarknak számító északi-tengeri Brent 2 százalékot gyengült. Az ármozgás hátterében a kínai gazdasággal kapcsolatos aggodalmak állnak. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) például a negyedik egymást követő hónapja csökkentette a 2024-es keresleti kilátásait. Most ezt az olajkartell a Kínával kapcsolatos aggodalmakra hivatkozva tette.

A befektetők egyébként amiatt aggódnak, hogy nyilvánosságra került ugyan egy gazdaságélénkítő program Kínában, ám abban Peking nem volt hajlandó célzottabb fiskális intézkedéseket hozni a magánkiadások és az ingatlanpiac támogatására. A Kínával kapcsolatos hangulatot az is rontotta, hogy a piac attól tart, kiújul a kereskedelmi háború az Egyesült Államokkal Donald Trump választási győzelme után.

Az olajpiacon az is az áresés irányába mutatott, hogy a héten az amerikai készletek tovább nőttek, ráadásul a várakozásokat meghaladó mértékben. Mindez felerősítette azokat az aggodalmakat, hogy a gyengébb kereslet mellett az Egyesült Államok kínálati többlete lenyomhatja az árakat. A héten napvilágot látott olyan, a mostani árak alapján meglepőnek tűnő prognózis, miszerint jövőre akár 40 dollárig eshet a tőzsdei jegyzés. Ha ilyen zuhanás nem is lesz, az elemzők többsége az árak csökkenését valószínűsíti, mivel Trump elnöksége alatt a szabályozók várható könnyítése miatt az amerikai kitermelés tovább fog növekedni.

A gyengülő olajár miatt az Mfor Üzemanyagár-figyelő aktuális prognózisa szerint ez a jövő héten a hazai kutaknál is árcsökkenést hozhat. Ennek köszönhetően a benzinért fizetendő összeg közelíthet a 600-as szinthez, és a gázolaj ára is becsúszhat 620 alá.

A grafikonok a cikkünk megjelenésekor aktuális adatokat mutatja, ezek azonban később frissülhetnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!