Sosem volt ennél aktuálisabb a korábban már többször feltett költői kérdésünk: mi lesz a sporttal, azon belül is a focival, ha egyszercsak megváltozik a széljárás?
Márpedig most úgy tűnik, hogy az ellenzéknek sikerült megvalósítani azt az összefogást, amit az elmúlt két választás előtt nem, és egy párt nélküli jobboldalinak tartott személyt indítanak Orbán Viktorral szemben az előválasztás eredménye alapján.
Nem egyedülálló az a vélekedés a társadalomban, hogy ezúttal láthatóan tartanak a kormánypártok a jövő áprilisban esedékes választástól. Nyilván nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél: a vagyon alapítványokba történő kiszervezése, kormányhű emberek kulcspozíciókba történő bebetonozása mind megerősíthetik ezt a teóriát.
Ám nemcsak a kormánypártoknak lehet félnivalója, hanem a sport és különösen a labdarúgás területén tevékenykedőknek is főhet a feje a jövőt illetően.
És közvetve azon vállalkozóknak is, akik a sportlétesítmények építéséből hasznot húztak és milliárdokat vettek ki így a rendszerből.
Orbán Viktor sport- és fociszeretete gyakorlatilag nem ismer anyagi határokat. Irányítása alatt az állam az indokoltnál is nagyobb szerepet vállalt az ágazat fejlesztésében és egyben finanszírozásában is. Miután stratégiai ágazattá minősítette a sportot, szinte mérhetetlen pénzt kezdett belepumpálni: kitalálták a TAO-támogatások rendszerét, adózási jogszabályokon könnyítettek, és ha valami új terv született, vagy valahova pénz kellett, kormányrendeletek révén szinte azonnal átcsoportosították a szükséges forrást a költségvetésben.
Csak a labdarúgásba - a miniszterelnök kedvenc sportjába - megközelítőleg 1500 milliárd forint áramolhatott Orbán Viktor kormányzása alatt. A pénzköltés dinamikáján pedig a koronavírus-járvány miatt kialakult válság sem változtatott - mint összesítésünkből kiderült, a TAO-val együtt a 800 milliárd forintot súrolták a sportkiadások 2020-ban.
Ám ennél jóval nagyobb probléma, hogy mindez nem társult megfelelő szakmaisággal és értékeléssel, sőt, előbbit gyakran felülírták a politikai és az érdekkapcsolatok.
Ennek kitűnő példája Kisvárda, mely néhány évvel ezelőtt államilag elismert sportakadémia lett, holott a belga Double Pass utánpótlás-nevelést minősítő felmérésének eredménye szerint nem folyik minőségi utánpótlás-nevelés az akadémián. Ugyan a kiemelést ennek ellenére védheti a kormány a város ukrán határhoz való közelségével, mely lehetőséget ad arra, hogy határon túl élő magyar fiatalok minőségi körülmények között tanulhassanak.
A történet azonban szándékosan vagy véletlenül, de félrement: nem magyarok, nem kettős állampolgárok vannak az akadémián, hanem olyan ukránok, akik egy szót sem beszélnek magyarul. Talán nem is véletlen, hogy Kisvárdán hivatalosan bevezették egy iskolában az ukrán nyelv oktatását.
Kisvárda esete mellett is számos hibája van az orbáni focimánia mentén kialakult rendszernek. Folytathatnánk a sort Felcsúttal, a NER által tulajdonosi és szponzori oldalon egyaránt behálózott focibajnoksággal, vagy azzal, hogy a nagymúltú, nagy szurkolói bázissal rendelkező klubok másodosztálybeliek lettek, helyükre pedig olyan csapatok kerültek, melyekkel a labdarúgást szeretők nem tudnak azonosulni.
Ha jövő év áprilisában kormányváltás lesz, nagy kihívást fog jelenteni az új kabinetnek ennek az egész rendszernek az átalakítása. Egy biztos: egy huszárvágással nem lehet egészségesebbé tenni a sportfinanszírozást és elérni azt a - jelenleg utópisztikusnak tűnő - állapotot, ahol a versenysportban nincs jelen az állam.
A pénzpumpa elindítása ugyan az Orbán-kormány "sara" volt, a sportklubok tulajdonosai is követtek el komoly hibákat.
Az elmúlt 10 év kegyelmi állapotát ugyanis nem arra használták fel, hogy a gazdálkodást stabil alapokra helyezzék, hogy egy biztos anyagi bázissal (az állammal) a hátuk mögött próbálják megtalálni a megfelelő marketingstratégiát, szponzori hátteret és kialakítani a bevételek stabil piaci lábát. Vagy épp azt, hogy az utánpótlás-nevelésből rendszeres bevételre tegyenek szert. Sokkal inkább a gyorsabb eredmények érdekében idehaza erősítésnek számító külföldieket vásároltak.
Mivel az utánpótlás-neveléstől kezdve a klubok gazdálkodásán át egészen a szakszövetségekig (ahol olyan ritka a kormányközeli személy nélküli szervezet) lényegében minden szinten problémás a rendszer, nem lesz könnyű megtalálni az első beavatkozási pontot. A TAO-rendszer megszüntetése ugyan megfékezné például a felcsúti birodalom pénzherdálását (pl.: Makovecz-stílusú kazánház), ám ezzel a kisebb klubok néhány tízmilliós támogatásai is megszűnnének, mely akár a csődhöz is vezethetne.
Bár a gyakori kritikák kereszttüzében hajlamosan vagyunk megfeledkezni arról, hogy mire is találták ki papíron a támogatási rendszert, az eredeti gondolatmenet nem is annyira ördögtől való: az utánpótlás-nevelés támogatása. A gyakorlatban viszont erre jóval kisebb arányban kértek TAO-t a klubok, sokkal inkább a tárgyi eszközökre, újabb létesítményekre vagy azok felújítására ment a pénz. Ezért is sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy a rendszert az új kabinet megtartaná és jelentősen átalakítaná sokkal nagyobb fókusszal az utánpótlás-nevelést illetően - ez szűrhető le az ellenzéki pártok korábbi nyilatkozataiból is.
Ennél kevésbé összetett kihívásnak tűnik rendet tenni a sportlétesítmények és a nemzetközi versenyek területén. Stadionok és ma már sportcsarnokok is némi túlzással élve minden bokorban felépültek, így újak építésére nem lesz szükség.
A kormány tanuszoda és tornaterem építési programja viszont megtartásra érdemes, hiszen pont ezek a létesítmények azok, melyek elérhetők a tömegek számára is, illetve megteremtik a lehetőségét annak, hogy fűtetlen vagy omladozó termek helyett normális körülmények között szoktassák a gyerekeket a rendszeres testmozgásra.
Az Orbán-kormány stadionépítési őrülete - holott klasszikus értelemben már véget ért - a következő kormány(ok)ra is hatással lesz. Mint azt látjuk manapság is, a 2014-ben átadott Groupama Aréna mostanra felújításra szorul, ami az államnak - és az adófizetőknek - 3 milliárd forintjába kerül. Tehát a létesítmények üzemeltetése és a szükségessé vált felújítások költségeinek fedezése kényszerű örökségként hull majd Márki-Zay Péterék nyakába a választások megnyeresé esetén.
A nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas sportlétesítmények már vannak hazánkban, ezért nem feltétlenül fog véget érni Magyarország házigazda szerepének sem. Ezeket a létesítményeket a jövőben is ki kell használni, így semmi akadálya annak, hogy ha van alkalmas infrastruktúra, akkor az új kormány is pályázhat rendezői szerepre. Az viszont kizárt, hogy az eddigi gyakorlat folytatódjon: csak azért, hogy rendezőország legyen hazánk, sok tízmilliárd forintból építünk olyat, amit később nehéz lesz kihasználni.
Az ismertetett nagyobb feladatok mellett számos más, kisebb kérdésre is választ kell találniuk Márki-Zayéknak, ha hatalomra kerülnek. Többek között
az államilag elismert sportakadémiák rendszere, mely semmilyen más célokat nem szolgál, mint egzakt elvárások nélküli megállapodás alapján újabb milliárdok beleölése abba, aminek szakmai alapja számos hiányossággal van tele.
Ugyanúgy indokolatlannak tűnik az adómentesség, melyet még a balmazújvárosi fociklubhoz kötődő fideszes Tiba István javaslata alapján került be a rendszerbe. A klubokat egyszerűen mentesítette a sportolói után fizetendő ekho teljesítése alól, ezzel milliárdos ajándékot kaptak a cégek. Ez ugyanis semmi más célt nem szolgált, csak a focisták fizetésének felturbózását, hiszen a cégek az így megspórolt összegeket a bérek emelésére fordította leginkább.
Jól látszik tehát, hogy a következő kormánynak számos ponton be kell avatkoznia a sport ágazatába, és itt nemcsak finanszírozási, de szakmai kérdéseket is meg kell oldania a kabinetnek. Ha kettéválasztják a hasznos költéseket (ppéldául tornaterem, uszoda-építések, tömegsport támogatása, sportparkok építése), melyek a társadalom egészségtudatának növelését szolgálják, a teljesen indokolatlan kiadásoktól, a sport ágazata összeomlás nélkül egy ésszerűen finanszírozott területté válhat. A NER által behálózott fociklubok vezetői és tulajdonosai pedig bánhatják majd, hogy az elmúlt években hagyták a piaci bevételeket leépülni a gazdálkodásukban. Nem zárható ki teljesen, hogy egy-két esetben egy idő után ismét a NER- és kormányközeli tulajdonosoknak kell zsebükbe nyúlniuk a fennmaradás érdekében.
