3p

Nem kell aggódni amiatt, ha valamilyen támogatás, ellátás határideje, felülvizsgálata a veszélyhelyzet alatt járna le vagy lenne aktuális. Ami eddig járt, az a veszélyhelyzet alatt is járni fog.

Jóindulattal akár még valamiféle kisebbfajta szocális csomagnak is lehetne nevezni azokat a kormányzati rendelkezéseket, amelyek vasárnap éjszaka jelentek meg a Magyar Közlönyben. Közös jellemzője a szociális előírásoknak, hogy semmilyen ellátás, segély, támogatás vagy díj összege nem emelkedik a veszélyhelyzet ideje alatt (igaz, legalább nem is csökken), de ha a folyósítás jogosultsága éppen a veszélyhelyzet ideje alatt járna le, az automatikusan meghosszabbodik a veszélyhelyzet lejárta utáni második hónap végéig.

"Az egészségi állapottól, személyiség állapottól vagy fogyatékosságtól függő ellátások felülvizsgálata nem végezhető el, a  felülvizsgálathoz irat megküldése nem kérhető, erre hivatkozva az ellátás, kedvezmény, mentesség a veszélyhelyzet hatályvesztését követő második hónap utolsó napjáig nem szüntethető meg" - szól a kormányrendelet. Fő szabály szerint a havi rendszeres szociális ellátás felülvizsgálatát nem kell lefolytatni. Ebbe a kategóriába esik az időskorúak járadéka, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, a gyermekek otthongondozási díja és az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás. Ezek nem nagy összegek, többnyire havi 22 800 forintról van szó. Az időskorúak járadékát kétévente szokták felülvizsgálni, hogy még mindig rászorult-e az illető. Most ezeket a felülvizsgálatokat nem végzik el, hanem változatlan összegben mindenki megkapja, amit eddig is megkapott.

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányai a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényesek maradnak, de a közgyógy kártya érvényességének automatikus meghosszabbodása eddig nem volt egyértelmű. Már az: a veszélyhelyzet alatt lejáró jogusultság a veszélyhelyzet végétől számítva 90 nappal hosszabbodik. Szintén fontos rendelkezés, hogy senkinek nem szűnik meg az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultsága. Ez rengeteg embert érint, tehát akinek eddig volt társadalombiztosítása, az a veszélyhelyzet alatt sem veszíti el.

Szintén sokakat érint, hogy a veszélyhelyzet alatt lejáró rehabilitációs ellátás sem szűnik meg. Ha valakinek rendszeresen igazolnia kell, hogy jogosult a nyugellátásra, annak a veszélyhelyzet alatt ezt nem kell igazolnia. A nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatása is 60 nappal meghosszabbodik. Rengeteg családot érinhet az is, hogy az iskoláztatási támogatás a veszélyhelyzet végéig jár akkor is, ha amúgy az később lenne, mint a 2019/2020-as tanév utolsó napja.

Arról már korábban döntött a kormány, hogy meghosszabbodik a jogosultság a gyermekgondozási díjra (gyed), a gyermekgondozást segítő ellátásra (gyes) és a gyermeknevelési támogatásra (gyet) a veszélyhelyzet végéig. A gyes és a gyed folyósítása mellett újra vállalható munka a gyermek egyéves kora után. Testvér születése esetén a korábbi ellátások megmaradnak, így például két gyedre vagy két gyesre is jogosulttá válhatnak az érintettek egy időben. A harmadik intézkedés a diplomás gyed bevezetése, míg a negyedik a kismamákat foglalkoztató munkaadók újabb adókedvezményét jelenti. Az ellenzék fő követeléseiből semmit nem teljesített a kormány, így a munkanélküli ellátás időtartamát nem emelték háromról kilenc hónapra, és a családi pótlék összege sem emelkedik.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!