3p

Bár mindig aktuális, de korántsem annyira, mint most, hogy beszorulunk a lakásba a gyerekekkel. Mit tegyünk, ha az egyébként jó testvérek folyamatosan, megállás nélkül veszekednek, verekednek, neked pedig az összes hajszálad az égnek áll? Mikor avatkozz közbe, vagy hogyan járj el ilyen esetben?

Válaszd szét őket néha!

Ideális esetben meg lehet oldani a gyerekek különválasztását, hiszen az egyikük apával, a másikuk anyával játszik, aminek hatására mindenki hozzájut a számára szükséges figyelemhez. A versengés hátterében ugyanis a szülői figyelemért, dícséretért vívott harc bújik meg, legyen ennek bármely formája az, amit a gyerekek éppen alkalmaznak. Ez azért fontos, mivel mindkét szülőtől más impulzust kapnak, így bár egységet alkotnak, de mégis más területet erősítenek a gyerekben. 

Persze az együtt töltött idő is létfontosságú, hiszen ennek során kapnak képet a közös programokról, az illendő viselkedési formákról. Éppen ezért a közös étkezés nagyon fontos eleme a napnak, hiszen ilyenkor lehet megbeszélni a napközben történteket. Ilyen például, hogy kinek milyen jó vagy éppen rossz élménye volt aznap, mit fog csinálni másnap és mi az, amin változtatna. Lehetőség szerint a gyerekek ilyenkor ne egymás mellett üljenek, mert a testvérek nagyon hajlamosak összeveszni a legapróbb dolgokon is. 

Kooperatív játékok

A testvéreknek természetesen kell a közös játék. Éppen ezért a legjobb választás, ha olyan időszakokat is beiktattok, amikor úgy játszhatnak közösen, hogy közben segíteni kell a másikat, és nincs tér a versengésre. Az egészséges versenyszellem persze jó, ha megvan, de nem kell minden esetben kihasználni. A különböző kooperatív játékok során megtanulnak a gyerekek csapatban együttműködni, hogy közösen érjék el az áhított eredményt. Ilyenek bizonyos társasjátékok, a homokozás vagy épp a közös építkezés. 

Ha mégis létrejön egy vitás szituáció, a legjobb, ha nem leszel benne a döntőbíró. Hogy miért? Mert ha így állsz hozzá, akkor minden esetben igaza lesz az egyiknek, így ő nyeregben fogja magát érezni. Emellett az egyikben a győzelem, míg a másikban a vereség érzése alakul ki, ami miatt harag vagy bosszúvágy ébredhet benne. 

A legjobb, ha ilyenkor mint egy békítő vagy egy túsztárgyaló lépsz fel. Közös nevezőre és kompromisszumra kell hozni a feleket, ami sok esetben nem egy egyszerű feladat. Ha mindenki elmondta a sérelmét, akkor érdemes átgondolni, hogy korábban hogyan oldották meg a hasonló problémákat és rávilágítani, hogy ez most is egy lehetséges út. 

Ezeket a helyzeteket nem igazán könnyű megoldani, így csak a türelem és a kitartás vezet igazi eredményre.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!