4p

Ahogy arról lapunk elsőként beszámolt, tegnap a Wolt levélben közölte futáraival, hogy az új törvény szerinti katás egyéni vállalkozókkal nem lesz lehetőségük együtt dolgozni, csak azzal, aki átalányadóra átáll. Az autós és a bringás munkavállalók, akik jóvoltából mindig kézhez kapjuk a forró pizzát, a spagettit vagy a krumplifőzeléket, most a cégre akadtak ki. Véleménycsokor az elkeseredett futároktól.

„Olyan sokat nem dolgozhattak rajta, ha egyszerűen odadobtak minket az átalányadózásba. Pedig el lehetett volna indulni azon, hogy semmi különbség köztünk és a taxisok között. Lehetett volna közvetítői platform a Wolt. Ezzel elismerték a bújtatott munkavállalást és az adócsalást, amit rajtunk vernek le. Nagyon szomorú. Az is rosszul esik, hogy annak ellenére, milyen odaadással és szenvedéllyel tüntettünk és képviseltünk egy céget, maga a Wolt egyáltalán nem törekszik arra, hogy kicsit a saját zsebébe nyúljon vagy kevesebb bevétele legyen. Pedig hogyan származna bevétele, ha az egész üzleti modell gerincét adó futárok nem vállalják az átalányadózást?” – szól a hozzánk eljutott egyik vélemény.

Végtelenül elkeseredett futárok róják az utakat. Fotó: MTI
Végtelenül elkeseredett futárok róják az utakat. Fotó: MTI

Más állítólag úgy gondolja, hogy anyagilag ez azért biztos fájni fog a Woltnak és a Foodpandának is. Ugyanakkor arra is figyelmeztet:

"ha nem lépnek időben, akkor hirtelen előfordulhat, hogy igencsak megcsappan a bevétel és jövőre viszlát. De magyarok vagyunk, benyaljuk az ígérgetéseket. Abba kellene ezt hagyni és gondolkodni, még ha néha fáj is egyeseknek. A kicsi összefogás is valami, de a nagy az igazi".

„Piszokul cserben lettünk hagyva, és az is rosszul esik, hogy minden vásárlónak az egyszeri véleménye többet ér, mint a mi hónapok, évek óta fennálló munkánk. De az, hogy ennyivel el van intézve? Hát nem mondom, hogy pofátlanság, de igen közel áll ahhoz. Miért nincs tárgyalás, leülés, ötletelés?” – sérelmezi egy további futár.

Van, aki igencsak szűkszavú: „Ennyi volt, taka.”

Akad ugyanakkor, aki kifejezetten empatikus a céggel: „Szerintem ez várható volt. Kétlem, hogy a Wolt is ezt szerette volna, de jelenleg nincs más opció. Ez egy multicég, aminek egyetlen egy dolog számít, a profit. Mindenki mond mindenfélét, de ha a másik oldalon ülnénk, vajon mit csinálnánk?"

Ám erre mintegy válaszként az egyik futár költői kérdést is megfogalmaz: „szerintem a legegyszerűbb és legolcsóbb megoldást választották. Lett volna törvényes megoldás, de annak az induló költségeit nem vállalta a cég. Tulajdonképpen engedtek a kormányzati nyomásnak, talán nem is teljesen saját döntés alapján. Vajon, ha október 1-jétől, amikor 800 forint lesz a benzin, és a fele fizetést eltankolják, vajon hány autós futár marad?”.

Mások szerint az, hogy nincs konkrétum a bérezésről a tegnap körbejárt Wolt-levélben, semmit nem ér, ez alapján nem lehet jól dönteni, hogy mit válasszanak. A többség szerint a cégek most valóban kivárnak, megnézik, hány futárra számíthatnak a jövőben, és ha alig lesznek a többszáz rendelésre, majd fizetnek többet.

„A könyvelő biztos megdrágul, ha 600-800 számlát kell lekönyvelnie. Átalányosként viszont már nincs a 3 milliós határ, és a Wolttól csak egy számla lenne. Jelenleg úgy gondolom, hogy összességében ez egy nagy lapítás a cégtől, mert a profitjukból nem hajlandók nagyon engedni és a változások miatti költségnövekedést a futárokra akarják hárítani. Üzlet ez kőkeményen, ezt kell megtanulnunk nekünk és inkább azért sztrájkolni, hogy ezt a kiszállítói platformok fizessék meg rendesen” – mondja egy elkeseredett bringás futár.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!