2p

Csak és kizárólag javuló mutatók lehetnek a 4 évre szóló előrejelzés szerint.

A kormány fokozatosan csökkenti a költségvetési hiányt és az államadósságot a következő években, miközben a magyar gazdaság az egyik legnagyobb növekedést érheti el az Európai Unióban - áll a Pénzügyminisztérium által az Európai Bizottságnak megküldött Konvergencia Programban, aminek az összefoglalóját lapunknak is megküldte a tárca.

 Az előrejelzés erősödő foglalkoztatást, javuló munkanélküliségi rátát, növekvő béreket és csökkenő inflációt mutat a következő évekre
Az előrejelzés erősödő foglalkoztatást, javuló munkanélküliségi rátát, növekvő béreket és csökkenő inflációt mutat a következő évekre
Fotó: Depositphotos

A 2023. évi konvergencia program megjelenése óta eltelt időszakot az infláció megfékezése, a külső egyensúly helyreállása jellemzi. A kedvezőtlen külső körülmények ellenére a gazdasági növekedést megalapozó tényezők folyamatosan erősödnek – rögzíti a dokumentum, kiemelve, hogy a reálbérek 2023 szeptembere óta folyamatosan emelkednek, támogatva a háztartások fogyasztásának bővülését és a gazdasági növekedést.

A kormány kiemelte: a program 2024-ben 2,5 százalékos, míg 2025-ben 4,1 százalékos növekedést valószínűsít, ezt követően a magyar gazdaság éves szinten 4 százalék körüli mértékben bővülhet. Ez egybevág az Európai Bizottság és az IMF előrejelzésével is, miszerint hazánk jövőre az uniós növekedési rangsor élmezőnyében lehet. A kormány céljainak megfelelően, a gazdaság fellendülésével a munkaerő iránti kereslet tovább élénkülhet, így a foglalkoztatottak száma továbbra is 4,7 millió fő felett alakulhat - fogalmaztak.

A kormány azt állította, hogy az egyensúly erősítésével is a gazdaság növekedését építi újra: az idei évben 4,5 százalékra csökkenti az államháztartási hiányt, míg jövőre 3,7 százalékra, majd 2026-ra 2,9 százalékra mérsékeli. Emellett az államadósság mértéke a 2023 végi 73,5 százalékról  2026-ra 70 százalék alá csökkenhet - jósolta a kabinet.

"A kormány elkötelezett a hiánycél tartása mellett, ezért folyamatosan figyelemmel követi a költségvetés alakulását, ennek érdekében döntéseket is hozott: 675 milliárd forintnyi állami beruházást ütemezett át, miközben 2000 milliárd forintnyi fejlesztést még idén megvalósít. Az újrainduló növekedés és az infláció mérséklése hozzájárul a költségvetés pozíciójának megerősítéséhez is. Mindeközben a korábbi évekhez hasonlóan kiemelt cél marad a családok és a nyugdíjasok támogatása, valamint a rezsivédelem fenntartása is" – áll a Konvergencia Programban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!