3p

Elutasította a kínai akkumulátorgyár elleni, a Momentum által kezdeményezett helyi népszavazás kérdésének hitelesítését Debrecenben a helyi választási bizottság

Nem hagyta jóvá szerdai ülésén Debrecenben a helyi választási bizottság a városba tervezett kínai akkumulátorgyár elleni fellépést lehetővé tevő, a Momentumhoz köthető népszavazási kezdeményezés kérdését. Sőt, ezen az ülésen a hvg.hu információi szerint két másik, ugyancsak a beruházást gátolni célzó népszavazási kérdést is elutasított a testület.

A Momentum  népszavazási kezdeményezését lesöpörték az asztalról. Fotó: Depositphotos
A Momentum népszavazási kezdeményezését lesöpörték az asztalról. Fotó: Depositphotos

A Momentum helyi önkormányzati politikusa, Mándi László január 23-án adta be helyi népszavazási kérdését, amelynek elbírálásával az utolsó pillanatig, a törvény által előírt 30 napos határidő végéig várt a helyi választási bizottság. A politikus – magánszemélyként benyújtott – kérdése így hangzik:

Egyetért-e Ön azzal, hogy Debrecen közigazgatási területén tilos legyen olyan ipari létesítményt létrehozni, amelynek az óránkénti átlagos vízigénye meghaladja a 130 köbméter értéket?

A Momentum a fenti kérdés alapján kiírandó helyi népszavazással állná útját a Debrecenbe tervezett kínai akkumulátorgyárnak, amelyet a kormány teljes mellszélességgel és több százmilliárd forint közpénzzel támogat, miközben a helyiek fórumokon, tüntetéseken hangosan tiltakoznak ellene.

A helyi választási bizottság elutasító döntésére reagálva a Momentum közölte: nem lepődtek meg, hogy a választási testület „a titkolózó fideszes vezetés és a vízmérgező akkumulátorgyárat építő CATL oldalára állt a debreceniekkel szemben". A döntés ellen fellebbeznek, de szerintük az is egy mintázatba illik:

Az elutasítás egyébként azért érdekes, mert a momentumos kérdés szinte ugyanaz, mint amit az LMP már korábban beadott. A zöldpárt ugyanis, miután tavaly nyáron kiderült, hogy a kínai CATL, a világ legnagyobb akkugyártója Debrecenben építené fel második európai üzemét, már kezdeményezett egy helyi referendumot az üzem ellen.

Ahogy akkor az LMP, most a Momentum is a gyár hatalmas vízigényén keresztül blokkolná a beruházást.

Az LMP kérdéseit a helyi választási bizottság tavaly ősszel átengedte, de akkor a párt úgy döntött, inkább országos népszavazást indít. A még el nem bírált kérdésük alapján bárhol az országban csak akkor épülhetne akkumulátorgyár, ha előbb az ott lakók ehhez helyi népszavazáson hozzájárulnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!