2p

Magyarország megvétózná az EU következő költségvetését, ha azt a jelenlegi formájában fogadják el - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely ezt azzal indokolta, hogy „a kormány számára elfogadhatatlan, ha a forrásokat politikai szimpátia alapján osztják el.”

Mi azt utasítjuk el, hogy ne az életszínvonal és a (költségvetési) teljesítmény számítson - idézte a minisztert a Reuters. Gulyás Gergely hozzátette: Magyarország kész elfogadni, hogy a többi tagállammal együtt arányos többletterhet vállalva nagyobb mértékben járuljon hozzá a büdzséhez a brit kilépés miatt és után. Ezt ma a többség elutasítja. Ha viszont a Brexit folytán a költségvetés főösszege csökken, akkor Magyarország csak ezzel arányos forráscsökkenést tud elfogadni.

Ha az EU gazdasági környezete hosszú távon kedvezőtlenné válik, Magyarországnak erősebb ösztönzőkre lesz szüksége a gazdaság fellendítésére - mondta a politikus. Hozzátette: Magyarország tartani akarja magát a GDP-arányos egyszázalékos hiánycélhoz 2020-ban.

A forint árfolyamának gyengüléséről a miniszter közölte, hogy az élénkítheti az exportot. Hozzáfűzte: a kormánynak nincs árfolyamcélja, de a jelenlegi szint nem veszélyezteti a magyar gazdaságpolitika sikerét.

Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány nem hozott döntést a Brexit újabb halasztásának megvétózásáról. Semmiféle döntés nem született ebben a kérdésben. A magyar miniszterelnök, csakúgy mint a többi kormányfő, szabad döntési joggal rendelkezik egy esetleges újabb Brexit-halasztás esetén, de kizárt, hogy Magyarország egyedül lépjen ebben az ügyben - mondta a miniszter.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!