Orbán Viktor kormányainak egyfajta választási aduja volt a rezsicsökkentés több cikluson át. Ami nem feltétlen volt valódi csökkentés, hiszen 2014 és 2020 között a piaci árhoz képest a lakossági energiaárakon általában érdemi profitot realizáltak az évek folyamán állami tulajdonba kerülő energiakereskedők. Ennek ellenére azokon a területeken, ahol az elért nyereségből lett volna forrás fejlesztésekre, ott is komoly hiányosságok keletkeztek. Ráadásul a rendelkezésre álló infrastruktúra nem volt összhangban a támogatásokkal, illetve a megújuló energiára vonatkozó fejlesztési célokkal.
De a lakosság nem csak a háztartási energia kapcsán érzékelhetett anomáliákat, hanem például az üzemanyag-ellátás terén is. Jól hangzó ígéret volt az üzemanyagok ársapkája, ám már a bevezetésekor tudni lehetett, hogy nem lesz tartható, ha komolyabb áremelkedés következik be a világpiacon. Választási szempontból ugyanakkor ez a lépés is hozzájárult 2022-ben a regnáló párt újabb kétharmados parlamenti győzelméhez, így aligha érdekelte Orbán Viktorékat, hogy mindez például a Mol számára milyen terhet jelent. Azt pedig 2022 őszén a magyar lakosság a bőrén érezhette, hogy mi történik akkor, amikor a közgazdasági törvényszerűségeket a politika felül akarja írni, hiszen az ársapka eltörlését megelőzően már komoly üzemanyaghiányt láthattunk.
A Mol eredménye iránti kormányzati közönyt azért is fontos citálni, mert most hirtelen Orbán Viktor számára fontos lett. Igaz, ő az egyébként (mivel a korábban „köztulajdonban” lévő részvényeket alapítványoknak adták) állami tulajdonrésszel nem bíró magántársaság eredményét nagyvonalúan összemosta Magyarországgal és a magyar emberekkel. A magyar miniszterelnök pénteken azt mondta, az ukránok a csővezeték használati díját 3,5-szeresre emelték, ez 48 milliárd forint többletdíjat jelent, amit beépítenek az árba, a benzin árába, ez pedig fél százalékkal emeli az inflációt is.
Aki a benzinpiac méretével vagy a Mol forgalmával tisztában van, annak a 48 milliárdos többletköltség és annak inflációs hatása rögtön szemet szúrhat, éppen ezért érdemes megnézni pontosan a számokat. Az tény, hogy a vezetékeket kezelő ukrán vállalat a háború kitörése óta folyamatosan emeli a tranzitdíjat. A drágulás több lépcsőben történt meg, a kormányzati sajtóban megjelent számok szerint augusztus elején 21 euró/tonnára emelték a tranzitdíjat. Mindez egy hordó olajra vetítve 2,8 euró költséget jelent a Mol számára, ám ennek egy része már korábban is terhelte a vállalatot. Ugyanakkor a magyar hátterű társaság számára komoly előnyt jelent, hogy továbbra is orosz olajat dolgoznak fel Százhalombattán, ennek piaci ára pedig jóval alacsonyabb, mint az Európában irányadó Brent olaj ára.
Igaz, a magyar állam, amely a kedvezőtlen külső körülményeken túl a hazai infláció egyik fő felelőse, a két olajfajta közötti különbséget lefölözi, és a Molnak be kell fizetnie a költségvetésbe az itt keletkező nyereség 95 százalékát. Az év elején még 30 dollár körüli differencia az utóbbi időszakban 20 euró alá csökkent, de normál esetben ez még sokszorosan fedezné a 2,8 eurós költséget, ha az állam pénzéhsége nem vonná el a különbözet döntő részét. A Molnál maradó nagyjából 80 cent persze nem elég, így a társaság költségei valóban növekednek a tranzitdíj emelése miatt. Ugyanakkor ezt jócskán meghaladja az állami sarc mértéke, az augusztusban publikált féléves számai során a Mol hangot is adott a túlzott terhelésnek, mint írták, 2023 második negyedévében nagyjából 600 millió dollárral befolyásolták a társaság EBITDA-ját (a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményt), amelyből 315 millió dollár az április 1-jétől bevezetett bevételalapú adóhoz kapcsolódik a társaság beszámolója szerint. A tisztánlátás érdekében érdemes ezt az összeget forintosítani, ha már Orbán Viktor is megtette a tranzitdíj esetén. A 48 milliárd forint összegű tranzitdíj áll tehát szemben a Molnál 216 milliárd forint különadóval (a fent említett 600 millió dollár), tehát olyan teherrel, amit a vállalatnak az áfa és a társasági adón túl (amelyek elvileg minden vállalatra vonatkoznak) kell kifizetniük.
Jól hangzik tehát, hogy a magyar miniszterelnök Volodimir Zelenszkijt és az ukránokat teszi felelőssé a régió egyik legmagasabb üzemanyag áráért, ám a valóság egészen mást mutat. A költségvetés elképesztő pénzéhsége – amelyen persze nincs mit csodálkozni, hiszen a tervezett hiány augusztusban már szinte elérte az éves előirányzatot – sokkal nagyobb hatással van az üzemanyag árára, mint az egyébként a piaci átlagot bőven meghaladó tranzitdíj. Ha a magyar kormány számára az infláció elleni harc valóban olyan fontos lenne, ahogy azt megpróbálják beállítani, akkor lennének eszközök a kezükben, hiszen a különadók mérséklése éppen úgy opció lehetne, mint az áfa csökkentése.
Persze nem csak a miniszterelnök képes bűnbakot találni, hanem egyik legfontosabb bizalmi embere, Szijjártó Péter is. A Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetője hétvégén a Bloombergnek nyilatkozott, és ismét előkerült az a tételmondat, miszerint az orosz függőség nem a politikai ízlésüket tükrözi. Az energiaellátás egy fizikai kérdés. A gázellátás kapcsán a miniszter arról beszélt, hogy szerinte nincs mód az orosz energiahordozó kiváltására. Miután a 2021 őszén kötött hosszútávú szerződés részletei nem ismertek, így nem tudjuk, hogy jogilag lenne-e mód az ebből való kihátrálásból, ám miután Szlovéniát kivéve az összes környező országgal van gázvezetékes összeköttetésünk, így erős túlzás azt állítani, hogy csak és kizárólag az oroszoktól tudunk gázt venni.
Szijjártó Péter például saját véleményét is árnyalta, amikor azt jelezte, hogy a közelmúltban az MVM szerződést kötött arról, hogy 275 millió köbméter gázt fog vásárolni Törökországtól. A gázszállítási statisztikák, amelyet korábban az alábbi a cikkünkben dolgoztunk fel, egyértelműen jelezték, hogy a meglévő infrastruktúrának köszönhetően lenne lehetőség más forrásból biztosítani az ország gázszükségletét.
Az olajszállítás kapcsán Szijjártó Péter a horvátok felelősségéről beszélt. Szerinte ők, ahelyett, hogy növelték volna a kapacitást, megemelték a tranzitdíjat. Így lehetetlenné tették számunkra azt, hogy legalább a reményünk megmaradjon a diverzifikációra. Ez ugyanakkor megint csak az igazság egy szelete, nem a teljes kibontása. A tranzitdíj emelése tény, ám ahogy fent jeleztük, a Mol, de legfőképpen a magyar állam számára nagyon kényelmes megoldás az orosz import. Azon ugyanis több százmilliárd forint plusz bevétele keletkezik a költségvetésnek. Így a magyar állam nem is nagyon helyez nyomást a Molra vagy Horvátországra, hogy a tengeri szállítást preferálja.
