Az erős gazdaság alapja az erős vállalkozói réteg – mondta a miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlésén. Hihetünk neki, hisz belegondolva bárki hasonló eredményre juthat. Egy erős vállalkozói réteg tudja kielégíteni a lakosság, az állami és gazdasági szervezetek igényeinek lehetőleg minél nagyobb részét megfelelő mennyiségű, színvonalú, árú termékekkel és szolgáltatásokkal, tud ezekből annyit exportálni, hogy az abból származó bevétel fedezze a maradék szükséglet ellátására szánt importtermékek ellenértékét. Az tud az alkalmazottainak megfelelő életnívót biztosító bért adni, annyi adót fizetni, amennyi az állam egyéb bevételeivel kiegészülve biztosítja a közösségi szolgáltatások jó színvonalát, az infrastruktúra fejlesztésének költségeit.
Adódik a kérdés: vajon milyen a mi vállalkozói rétegünk? Ennek eldöntéséhez csak követnünk kell Orbán Viktor gondolatmenetét, s rájöhetünk: bizony elég gyatra!
A magyar vállalkozások a versenyszférában dolgozó magyar munkaerő kétharmadát foglalkoztatják, mégis az összes vállalati bevételnek csak nagyjából a felét könyvelhetik el. Jóval kevésbé hatékonyak a külföldi tulajdonú cégeknél, amelyek a magyar tulajdonúak egy főre jutó hozzáadott értékének több, mint két és félszeresét produkálják. A magyar vállalkozások zöme itthon értékesíti döntően mezőgazdasági, élelmiszeripari termékét, illetve valamilyen szolgáltatását. Forgalmuk növelésére a hozzávetőleg telített hazai piacon nem, vagy csak a konkurencia rovására képesek, béremelést csak áremeléssel tudnak kigazdálkodni, amiben a vásárlóerő, a versenytársak és az import lehetősége miatt nincs nagy mozgásterük. Az exporttevékenységet folytató cégek külföldön is általánosan ismert, termesztett, gyártott termékeikkel csupán árban lehetnek versenyképesek, így azok gazdaságosan nehezen értékesíthetők. Ez korlátozza további terjeszkedésüket, valamint azt, hogy újabb szereplők csatlakozzanak hozzájuk. Ennek eredményeként a magyar tulajdonú cégek csak mintegy 20 százalékkal részesednek az exportból.
Mindezek miatt a magyar vállalkozások nem tudnak új munkahelyeket létrehozni, fizetést emelni, beruházni termelékenységük és hatékonyságuk növelése érdekében, nem tudnak hozzájárulni a gazdasági növekedéshez.
Fotó: Depositphotos
Mi lenne a kiút?
A fejlődni, növekedni képes piacgazdaság építőköve a külföldön is piacképes termék. Még a legnagyobb nemzetek sem tudnak kitalálni, előállítani mindent, amire állampolgáraiknak – életszínvonaluk fenntartásához, javításához – szükségük van. Egy országnak – hogy ne adósodjon el – legalább annyi bevételre kell szert tennie termékei külpiaci értékesítése révén, mint amennyi pénz – a lakossági fogyasztásra, az államszervezet működtetésére, a vállalkozások szükségleteire, az infrastruktúra fejlesztésére behozott termékek ellenértékeként, vagy egyéb okok miatt – kiáramlik.
A legfejlettebb országok azért lettek sikeresek, mert nem munkaerejüket adják el a világpiacon, hanem a termékeikben megtestesülő ötleteiket.
Magyarország számára sem kínálkozik más út a felzárkózáshoz szükséges pénz előteremtésére. Ötletekre van szükségünk, amelyek termékek formájában, vagy szabadalomként értékesíthetők külföldön. Ennek legfontosabb feltétele egy széles, rátermett, produktív, innovatív vállalkozói réteg megléte, amelynek megteremtése és utánpótlásának biztosítása az oktatás feladata. A jelenlegi magyar oktatás pusztán munkaerőképzésre alkalmas. A politikusok, gazdasági és oktatási szakértők is kizárólag a munkaerőképzést említik az oktatás feladatai kapcsán, holott a fejlődésben, növekedésben jóval nagyobb szerepük van a vállalkozóknak. A mai magyar vállalkozói réteg alapvetően a rendszerváltáskor jött létre, nem talált ki semmi újat – erre most sem képes –, egyszerűen átvette a megszűnő állami, szövetkezeti vállalatok feladatait. Kapcsolati tőkéjük, vagy gátlástalanságuk tette gazdaggá a kiemelkedőket – tisztelet a kivételnek –, de egészében véve a szféra teljesítménye a támogatások ellenére nemhogy erősödött volna azóta, hanem gyengült is a külföldi konkurenciával folytatott versengésben. Nemcsak a koruk miatt kiesők – a vállalkozók háromnegyede 40 éven felüli – egyszerű pótlására lenne szükség, hanem minőségi váltásra.
A magyar fiatalok vállalkozói hajlandósága rendkívül alacsony. Egy 2006-os – a kezdő vállalkozói aktivitást vizsgáló, majd ötven országra kiterjedő – felmérés rangsorában Belgiummal az utolsó helyet foglaltuk el.
Egy későbbi uniós felmérésben a vállalkozói hajlandóság országok közötti összehasonlításában Magyarország utolsó előtti helyen szerepel Olaszország előtt. Eszerint a magyar megkérdezettek mindössze 28 százaléka indítana vállalkozást, ami 15 százalékponttal marad el az átlagos értéktől (43 százalék). Megjegyzem ezek az adatok köszönőviszonyban sincsenek a ténylegesen saját vállalkozásba kezdők arányával, ami a korábbi, valóban ezt vizsgáló felmérés eredményét figyelembe véve nálunk 1-2 százalék lehet. A helyzet azóta sem javult.
A legutóbbi statisztikai adatok alapján egyre kevesebb pályakezdő vállalkozik, csökken az önfoglalkoztató fiatalok száma, és a felsőoktatási hallgatók többsége sem saját cégében képzeli el a jövőjét. Egyfajta megoldásként a vállalkozóvá válást elősegítő programok indítása tűnhet, ám fölöttébb kétséges, hogy az időnként meghirdetett, főleg munkanélküli fiatalokat megcélzó pályázatok változtatni tudnának ezen az állapoton, hiszen a bevonhatók száma néhány ezer fő. Legalábbis az EU-ba történt belépésünk óta a legtöbb évben indultak hasonló programok, a legcsekélyebb eredmény nélkül. Az sem valószínű, hogy a pár hetes gyorstalpalókat elvégző fiataloktól többre telik majd vállalkozóként, mint a jelenlegiektől, akik nagy részének „vállalkozói vénájából” csak annyira futja, hogy két, egymástól húsz méterre lévő vegyesbolt között nyissanak egy harmadikat. Ezek a programok nem segítik a ténylegesen hasznot hajtó, produktív, innovatív vállalkozások létrejöttét. Az Európai Bizottság 2013-ban kidolgozott, a vállalkozóvá válás folyamatának totális félreértéséről tanúskodó cselekvési tervét követik, amely céljaként az európai vállalkozók számának növelését jelölték meg, és különösen a munkanélküli fiatalokra fókuszál.
Másik tragikus tévedése a politikusoknak, szakértőknek, hogy a felsőoktatást tekintik a vállalkozóképzés meghatározó terepének, holott a közoktatásban fejleszthetők azok a készségek, képességek – gondolkozás, kreativitás, vállalkozószellem, problémamegoldó, alkalmazkodó, kommunikációs képesség, stb –, amelyek nélkülözhetetlen jellemzői a rátermett, produktív, innovatív vállalkozó típusának.
Az Unió által a közoktatásban fejlesztendőként vagy két évtizede megjelölt - s Magyarország által is elfogadott - nyolc kulcskompetencia között szerepel a vállalkozói is, de igazán kezdeni valamit ezzel sehol sem tudtak. A jelenlegi kormány a pénzügyi képzés közoktatásbeli beindításától egyebek mellett a vállalkozói aktivitás növekedését is reméli. A kutatási eredmények viszont azt mutatják, hogy még a pénzügyekben jártasabb magyar fiatalok is alig mernek, akarnak vállalkozni.
Egy 2011-es adat szerint a Budapesti Gazdasági Főiskola végzett hallgatóinak mindössze 1 százaléka indított saját vállalkozást.
Abszurd az a feltételezés, hogy egy lényegesen felületesebb képzés jobb eredménnyel járna. A fiatalok vállalkozói aktivitásának növekedését a gyakorlati vállalkozói képzésben való részvételükkel lehet biztosítani – ezt uniós felmérés bizonyítja, mely szerint a résztvevők egyötöde tanulmányai befejezése után saját céget alapít –, amelyet általánossá kell tenni. Folyik ilyesmi jelenleg is néhány intézményben – szakköri tevékenység formájában –, de a 90-es évek közepe óta a Junior Achievement nevű amerikai szervezet által összefogott, pár száz tanulót megmozgató, rosszul működő diákvállalkozások nem javítanak a helyzeten.
A fentiek értelmében az új rátermett vállalkozói réteg kinevelésének legfontosabb eszköze a minél több diák részvételével zajló gyakorlati vállalkozói képzés. Vállalkozásokat kell létrehozni az iskolákban, amelyekben a diákok tantárgyaikhoz kapcsolódó, vagy más jellegű gazdasági tevékenységet végeznének. Széleskörű elterjesztésükhöz négy feltételt kell megvalósítani:
- Meg kell teremteni működésük jogi kereteit, és adómentességet kell nekik biztosítani. Jelenleg a fentebb említett JAM-on keresztül folyhat jogszerűen, adómentesen gyakorlati vállalkozói tevékenység. A szervezet tevékenysége mára üzleti jelleget öltött, inkább gátja, mint elősegítője a diákvállalkozások létrejöttének. Pénzért tart pár hetes képzést pedagógusok számára, árusítja „amerikaiból magyarított” kiadványait, amelyekből a diákok elméletben, afféle Monopoly-játék módjára ismerkednek a vállalkozói tevékenységgel. Ilyen „diákvállalkozásból” aránylag sok van, gyakorlati tevékenységet végzőből pár tucat.
- Ösztönözni kell az intézményeket létrehozásukra, a diákokat a részvételre. Az utóbbinak többféle módja lehet, például plusz pontot adnak érte az egyetemi felvételin, beszámítják a 9-12. évfolyamon kötelező 50 órás közösségi szolgálatba, stb.
- Finanszírozni kell – a szükséges mértékig – munkájukat, s olyan tevékenységeket kell biztosítani számukra, amelyek a tanulók képességeivel is gazdaságosan végezhetők, s valamilyen formában az iskola egészét megmozgathatják (léteznek ilyenek).
- Segíteni kell a piachoz jutásukat. Például arra alkalmas rendezvényeken ingyenes lehetőséget kapnának termékeik árusítására, vagy kiskereskedelmi üzletláncokkal kell egyezséget kötni, hogy akár csak időszakosan – e vállalkozások jellemzően különféle díszeket, ajándéktárgyakat készítenek – találjanak módot erre.
Mielőtt valaki félreértené, a vállalkozói tevékenység iskolai gyakorlása – amelynek fontosságáról, hasznáról, mikéntjéről az a néhány pedagógus sem rendelkezik megfelelő ismeretekkel, aki jelenleg diákvállalkozás irányítójaként részt vesz benne – nem a munkáról szól (bár abba sem árt belekóstolni), és nem is a pénzről (ami viszont megbízható értékmérő és ösztönzőnek sem utolsó).
Az a fontos, hogy életszerű feladatokat kapjanak a diákok, melyek elvégzésekor megismerhetik a gazdaság működését.
Nagyon fontos az is, hogy a vállalkozói tevékenység a legalkalmasabb terepet nyújtja a fiatalok innovációs aktivitásának fejlesztéséhez. Itt ugyanis arra vannak késztetve a diákok, hogy próbáljanak piacképes termékeket kitalálni. Minél többször lépnek piacra áruikkal – és találkoznak annak értékítéletével –, annál jobban lesznek ösztönözve arra, hogy törjék a fejüket, mivel érhetnek el sikert, annál inkább rögzül bennük ez a gondolkodásmód. Nem muszáj minden tanulónak a vállalkozói tevékenység összes folyamatában részt vennie – például a termékek előállításában –, azokba viszont, amelyek szerepet játszanak fontos készségek, képességek fejlesztésében, ajánlatos minél többüket bevonni. Az innovatív gondolkozás fejlesztésére például alkalmasak lehetnek új termékek kitalálását célzó iskolai ötletpályázatok. Munkamegosztást, kooperációt is ki lehet alakítani a különböző iskolák vállalkozásai között, vagy egy iskolán belül a vállalkozás és egy tantárgy között. Az előbbire példa lehet a termékcsere, amellyel az abban részt vevők bővíthetik termékválasztékukat, az utóbbira mondjuk az, hogy a diákvállalkozás által készített tárgyakat rajzórán festik meg, vagy a több részből állókat a technika órán rakják össze. Széles lehetőségei lennének az együttműködésnek, különösen, ha létrejönne a kreativitás fejlesztésére egy konkrétan tárgyakkal, szerkezetekkel, tervezéssel, modellezéssel, alkotással foglalkozó tantárgy, amire amúgy nagy szükség lenne.
Hogy mindez nem az én fixa ideám, azt Észtország példája bizonyítja, ahol az iskolában nagy hangsúlyt kap a kritikai gondolkodásra, a kreativitásra, a kísérletezésre és az együttműködésre való bátorítás.
Az innovációba, a vállalkozások létrehozásába már iskolás korban bekapcsolódnak a diákok. Maguk a diákok is terveznek, indítanak innovációs projektet, startup-okat, amit az iskola támogat, segít. Ennek keretét a „Student Company' program nyújtja, melyen belül bizonyos kedvezmények (pl.: adókedvezmény) is nyújthatók, és minden tanuló betekintést nyer a vállalkozásfejlesztés, működtetés világába. A diákvállalkozások rendszere minden bizonnyal jótékony hatással van nemcsak a tanulók iskolai teljesítményére, hanem későbbi szakmai karrierjére is. Szerkezetileg – egy év felkészítés után hét évesen kezdik a gyerekek a 9+3 éves iskolát – és tartalmilag is korszerű közoktatása révén Észtország globális szinten is jegyzett technológiai központtá emelkedett jól pörgő startup-világgal, sikeres innovációkkal (Bolt, s részben a Skype), mindent behálózó, világszínvonalú e-közigazgatással. Mindezek eredményeként az egy főre eső GDP tekintetében a 2020 előtti évtizedben Észtország az EU-átlag 64,6 százalékáról közel 84 százalékra zárkózott fel, ami kiemelkedően gyorsnak mondható.
A gyakorlati vállalkozói képzés és más új, szükséges tartalmak nem illeszthetők a közoktatás mostani kereteibe. Korszerűsíteni kell akként, hogy a képzés középpontjába a gondolkozás, a kreativitás, a vállalkozószellem fejlesztése kerüljön. Ez a feladat, s mellette az oktatás többi problémája csakis a tartalom és az iskolaszerkezet egyidejű átalakításával – 6+4+3-as struktúra létrehozása – oldható meg. Csak a fiatalok jelenleg katasztrofálisan alacsony szintű vállalkozói, innovációs potenciáljának fejlesztése és mozgásba hozása biztosíthatja az ország állampolgárai által elvárt ütemű, felzárkózáshoz vezető fenntartható fejlődését.
