5p

Európai Uniós petíciót indított a külföldön tanuló magyar diákokat tömörítő Hungarian Youth Association és lengyel partnere, a Federation of Polish Student Societies in the UK annak érdekében, hogy a Brexit után drasztikusan megemelkedő brit egyetemi tandíjak ne jelenthessenek akadályt az Európai Unióban élő tehetséges fiataloknak.

A SaveEUStudents kampány célja az egyenlő feltételek megteremtése minden magyar és Európai Uniós diák számára. Ezt a petíciót beadó szervezetek egy olyan EU-s program létrehozásával tervezik elérni, mely fedezné az egyetemi tandíjakat, illetve a megélhetési költségeket, valamint az Erasmus+ helyébe léphetne az Egyesült Királyságban, miután az ország 2020. december 31-én az uniós oktatási programból is kilépett.

Jelenleg 2530 magyar és összesen 147 ezer EU-s diák tanul az Egyesült Királyság egyetemein, ebből nagyjából 14 ezren az Erasmus-program segítségével. Ez a szám azonban drasztikusan csökkeni fog a 2021 szeptemberében induló tanévtől, a brit tandíjak jelentős megemelése miatt, ha az Európai Unió nem siet a diákok segítségére.

A Brexit eredményeként az EU-s egyetemi hallgatók a 2021/22-es tanévtől már nem lesznek jogosultak a kedvezményes tandíjra, vagy a brit kormány által támogatott diákhitelre az Egyesült Királyságban. Ez azt jelenti, hogy az eddigi 9 250 fontos (3,9 millió forintos) éves tandíj csak azok számára lesz elérhető, akik már a fent említett dátum előtt megkezdték tanulmányaikat. Az idén kezdő magyar diákoknak már átlagosan 28 050 fontot (11,8 millió forintot) kell majd fizetnie évente. További nehézség, hogy a diákhitelhez sem lesz többé hozzáférése az újonnan kezdőknek, márpedig az elmúlt években kint tanuló magyarok elsöprő többsége élt a diákhitel lehetőségével, ugyanis anélkül esélyük sem lett volna kifizetni a mostanihoz képest alacsonynak számító 3,8 millió forintos éves tandíjat.

A sokszorosukra növelt tandíjak és a diákhitel lehetőség megszüntetése az Egyesült Királyságban tanuló EU-s és kifejezetten a magyar diákok számának drasztikus csökkenéséhez vezethet. A friss statisztikák szerint az idén 58 százalékkal kevesebb magyar diák jelentkezett a brit egyetemekre a januári határidőig: 430-an a tavalyi 1030-hoz képest. Azonban az Egyesült Királyság felvételi rendszerét üzemeltető szervezet legutóbbi adataiból nem derül ki a probléma súlyossága, mert az 58 százalékos visszaesés csak a jelentkezőkre vonatkozik, viszont tapasztalataink szerint közülük sokan már nem terveznek beiratkozni pénzügyi okok miatt, így a csökkenés valódi mértéke akár a 70-80 százalékot is elérheti.

„A növekvő díjaknak és a megfelelő mennyiségű támogatás hiányának köszönhetően, a közeljövőben drasztikusan csökkenhet a magyar és az EU-s diákok száma az Egyesült Királyságban. Ezek a hallgatók, akik világ legkiemelkedőbb felsőoktatási intézményeiben tanulnak, a külföldön elsajátított kritikus gondolkodásukkal és problémamegoldó képességeikkel jelentős szerepet vállalnak Magyarország gazdasági és szociális életében, amely az ország versenyképességét kiemelten erősíti. Komoly problémának tartjuk, hogy a tandíjak megemelése, illetve a diákhitel megszüntetése a kevésbé jómódú diákokat sújtja leginkább. A Brexit sajnos egy olyan világot vetít elénk, ahol sokaknak nem lesz lehetősége kijutni a választott egyetemükre, elsősorban pénzügyi okok miatt. Márpedig mi azt valljuk, hogy az irreálisan magas tandíj nem szabadna, hogy kettétörje a legtehetségesebb magyar és EU-s fiatalok karrierjét.  A SaveEUStudents kampány segítségével minimalizálni lehet az okozott károkat, és ezért a célért dolgozunk szorosan együtt a lengyel diáktársainkkal” – mondta el Karagich Bálint, a Hungarian Youth Association társ-ügyvezető igazgatója.

„A SaveEUStudents egy klasszikus európai kezdeményezés, mely az egyik legfontosabb európai alapértékre, az egyenlőségre épít. A Hungarian Youth Association elfogadhatatlannak tartja, hogy a kimagasló képességű fiatalokat pusztán anyagi körülményeik miatt kirekesszék a felsőoktatásból. A szabad oktatási intézmény választás nem kiváltság, hanem jog minden európai polgár számára. Abban hiszünk, csupán az adottságok és a szorgalom szabhatnak határt az álmoknak, a pénz sohasem. Ezért az ideális világért küzdünk a petíció benyújtásával. Szervezetünk már korábban egyeztetett magyar döntéshozókkal és az üzleti élet prominens szereplőivel, a magyar diákok helyzetének biztosítása érdekében. Célunk, a tudás valóban zavartalan áramlásának elősegítése az Egyesült Királyság és az Európai Unió között, igy támogatva a tehetségek korlátlan kibontakozását. Véleményünk szerint ezzel, politikai nézettől függetlenül, mindenki azonosulni tud” – jelentette ki Pirityi Soma Benedek, a Hungarian Youth Association társ-ügyvezető igazgatója.

 

A Hungarian Youth Associationről

A Hungarian Youth Association egy, a külföldön tanuló magyar hallgatók számára létrehozott nonprofit diákszervezet. A társaság célja egy olyan platform biztosítása a magyar fiatalok számára, ahol azok megoszthatják tapasztalataikat, és kapcsolatokat teremthetnek hasonló háttérrel rendelkező társaikkal. Víziónk egy olyan közösség, ahol a tehetséges magyar fiatalok tanulmányaik során otthonra találhatnak Magyarországtól távol is.

A szervezet az Egyesült Királyságban 19 egyetemi diákközösséget képvisel és közel 3000 diák érdekképviseletét látja el. A Hungarian Youth Association az Egyesült Királyságon kívül Ausztriában, Franciaországban és Hollandiában van jelen, amit öt további tagszervezet követ majd a közeljövőben
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!