3p

Az autópályák, gyorsforgalmi utak koncesszióját elnyert Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az államtól csak a teherautók után fizetett kilométer-arányos e-útdíjból részesül, a személyforgalomra vonatkozó e-matricákból nincs bevétele. Az üzemeltetésért, fenntartásért, fejlesztésért felelős cég azt is közölte, az e-útdíjból nekik járó összeg fix, az nem növekszik az áremelkedéssel sem.

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra-Fejlesztő Zrt. (MKIF) tájékoztatása szerint nem a személyautósokat fogja terhelni a koncessziós díj, ugyanis amit az állam fizet a koncesszornak, a rendelkezésre állási díj (rád), illetve a rendelkezésre állás alapú szolgáltatási díj (ráaszd) forrása kizárólag a 3,5 tonnát meghaladó össztömegű járművek után fizetendő, kilométer-arányos e-útdíj. Szimicsku László, az MKIF kommunikációs igazgatója hozzátette, ebből, a HU-GO néven is ismert rendszerből 2021-ben bruttó 317 milliárd forint bevétele volt a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-nek (NÚSZ), ennek is 55 százalékát a külföldi honosságú teherjárművek fizették.

A kilométer-arányos útdíj zömét a külföldi nagyteherautók fizetik (Fotó: Pixabay)
A kilométer-arányos útdíj zömét a külföldi nagyteherautók fizetik (Fotó: Pixabay)

A teherforgalmat érintő változásokról lapunk korábban Árvay Tivadart, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkárát kérdezte:

Az autósokkal kapcsolatban

„fontos, hogy az e-matrica, vagyis a személyforgalom útdíja nem része a pénzügyi modellnek, és nem emelhető be a koncesszió költségének finanszírozásába”

– emelte ki a kommunikációs vezető.

Mint arról péntek reggel beszámoltunk, a NÚSZ-tól közérdekű adatigényléssel kikért adatokból kiderült, az augusztus végéig eladott 11,3 millió e-matricából 10 milliót D1-es kategóriában értékesítettek, sőt az összes matrica több mint felét a személyautók heti (10 napos) matricája tette ki. A minisztérium által elrendelt áremelés pedig a D1 kategória hati matricájánál 44 százalék, míg a havi úthasználati jogosultságért ugyanebben a kategóriában 71 százalékkal kell többet fizetni jövőre.

Az adatokból az is kiderül, ha a sofőrök nem változtatnának vásárlási szokásaikon, a NÚSZ a jövő év első nyolc hónapjában 29 százalékkal több bevételt realizálna.

Az MKIF jelezte, évente, kilométerenként nettó 96,2 millió forint jár nekik a rád, illetve a ráaszd révén, és

ez az összeg nem lesz nagyobb az útdíjak emelése után sem.

Hozzátették, az útdíjak megállapítása és beszedése továbbra is az állam (jelen esetben az illetékes Technológiai és Ipari Minisztérium, illetve a NÚSZ) hatásköre. Kérdésünkre a koncesszor leszögezte, az útdíjakra, a matricák árára az MKIF-nek semmilyen hatásköre nincs, még javaslattétellel sem élhet.

Cikkünkre a Miniszterelnöki Kabinetiroda is reagált. Mint írják, félrevezető minden olyan állítás, sugallat, mely szerint az útdíj közvetlenül a koncessziós társasághoz kerülne, hiszen a koncessziós szerződés alapján a koncessziós társaság nem jogosult a koncessziós útszakaszokon az útdíj szedésére, mely tevékenység a továbbiakban is a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. feladata. A koncessziós tevékenységgel kapcsolatban a koncessziós társaság részére a koncessziós szerződés alapján fizetendő díj mértéke független az útdíj mindenkor aktuális mértékétől.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!