4p

A Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala is Pintér Sándor belügyminiszter egykori rendészeti államtitkárának cégét hozta ki nyertesnek egy őrzés-védelmi közbeszerzésen.

Az Európai Uniónak sem lehet kifogása akkora verseny volt a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala által személy- és vagyonvédelmi szolgálatra kiírt közbeszerzésen. A Közbeszerzési Értesítőben megjelent eredményhirdetés szerint három cég is pályázott a feladatra:

  1. ESG Holding Zrt.,
  2. VALTON-SEC Zrt.,
  3. Ob Ovo Security Kft. 

A 2021-ben 5,4 milliárd forintos forgalomal büszkélkedő ESG Holding tulajdonosa a BLK Corporation Kft. nevű cégen keresztül Tasnádi László, volt III/II-es operatív tiszt, Pintér Sándor belügyminiszter egykori rendészeti államtitkára. A Valton a Fidesz kedvenc biztonsági cége, számos rendezvényükön teljesítettek már szolgálatot, a cég bevétele az elmúlt években 6,4 milliárdról 14 milliárdra nőtt. Az Ob Ovo pedig teljesen ismeretlen, ilyen riválisokkal szemben nem sok esélye lehetett, hiszen 2021-ben mindössze 7 millió forintos forgalma volt.

Tasnádi László (jobbra) jól keres a közbeszerzéseken (Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)
Tasnádi László (jobbra) jól keres a közbeszerzéseken (Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

A nyertes végül az ESG lett 61,5 millió forintos ajánlattal, így az ő feladata lesz a Nemzeti Emlékezet Bizottság Hivatalának őrzése, a cégnek kell adnia a recepciós és portaszolgálatot munkaidőben, illetve munkaidőn túl járőrözniük kell az épületben. Tasnádi László cége csak a megkezdett munkát folytatja, hiszen 2021-ben is ők nyerték el a hivatal közbeszerzését.

Mindez pedig azért érdekes, mert a Nemzeti Emlékezet Bizottság 

törvény szerinti feladata a kommunista diktatúrával kapcsolatos állami emlékezet megőrzése, a kommunista diktatúra hatalmi működésének feltárása, valamint a kommunista diktatúra alatt elkövetett, el nem évülő bűncselekmények elkövetői körének felderítésében együttműködés az ügyészséggel.

Bemutatkozásuk szerint arra a kérdésre keresik a választ: hogyan működtek a mindennapi gyakorlatban a pártállami diktatúra formalizált és rejtett hatalmi mechanizmusai; másként fogalmazva, a különböző döntéshozói és végrehajtói szinteken kik és hogyan érvényesítették a kommunista párt uralmát, a szovjet megszállás kezdetétől egészen a diktatúra bukásáig. A bizottság elnöke a fideszes többségű Országgyűlés által megválasztott Földváryné Kiss Réka, a törvény szerint ő nevezi ki a hivatalt vezető főigazgatót.

Az ügy háttere, hogy az Index korábbi cikke szerint Lázár János 2012 nyarára, majd Pintér Sándor 2012 végére ígérte meg, hogy feláll a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ami többek között az ügynökakták feltárására talált volna megoldást. A testület végül 2014 februárjában alakult meg, a tagjai eredetileg államtitkári vagy helyettes államtitkárokat megillető fizetést kaptak. Az viszont már egy 2015-ös Mandiner-interjúból kiderült, hogy aki azt várta, hogy ez a bizottság majd eléri az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát, az tévedett. Bank Barbara történész, a bizottság tagja a Magyar Hírlapnak pedig 2017-ben azt mondta: az állambiztonsági múlttal való szembenézés szempontjából fontosak lehetnek az 1990 előtti állambiztonsági szervek mágnesszalagokon őrzött adatai, de teljes ügynöklista összeállítása nem lehetséges.

A bizottság munkáját segíti az a hivatal, amelynek személy- és vagyonvédelmi közbeszerzését most megnyerte az ESG Holding, amelynek többségi tulajdonosa Tasnádi László volt III/II-es operatív tiszt, egykori belügyi államtitkár. A közbeszerzési eredményhirdetésből pedig kiderül, hogy a hivatal

minősített adatot kezelő szervnek minősül, ennek megfelelően biztonsági területként titkos ügykezelő (TÜK) helyiséget üzemeltet. A minősített adat védelméről szóló törvény 10. paragrafusában foglaltak szerint a biztonsági területre csak személyi biztonsági tanúsítvány birtokában engedélyezett a belépés.

A cégről az mfor.hu is gyakran ír, például az Országos Bírósági Hivatal három épületét is ők védik 205 millió forintért. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!