4p

Pénteken publikálta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nagy elemszámú vállalati felmérésének eredményeit, amelyet a koronavírus-járvány elsőkörös gazdasági hatásairól végzett. Az összkép finoman szólva sem túl biztató.

Széleskörű felmérést végzett az MNB, amelyben 5000 társaság vett részt, döntően kis- és középvállalkozás (kkv). A kérdőív fókuszában a kereslet és árazás változásai, a gazdasági aktivitás lassulása, valamint a foglalkoztatás, a likviditási helyzet és a beruházási tervek álltak.

Nem számolnak áremeléssel a vállalatok

A felmérés eredményei alapján a vállalatok a koronavírus-járvány hatására jelentős keresletcsökkenésre számítanak, amit jellemzően nem terveznek áremeléssel ellensúlyozni. A felmérés idején a kitöltők közel fele az árbevétel 30 százalék feletti csökkenését tapasztalta és további jelentős esésre számítanak a következő 1-3 hónapban. A válaszadók 44 százaléka szerint legalább fél évre lesz szükség ahhoz, hogy a bevételek újra elérjék a válság előtti szintet. A személyes jelenlétet igénylő szolgáltatással (például vendéglátással, szórakoztatással) foglalkozó válaszadók kiemelkedően magas (80-100 százalék) arányban számítanak arra, hogy a tevékenységüket egy hónapnál hosszabb ideig fel kell függeszteni a járvány miatt. Más területeken (például mezőgazdaság, feldolgozóipar) ez az arány jóval alacsonyabb (40-50 százalék). A felmérésben résztvevők körülbelül 80 százaléka a járvány miatt nem emelt árakat.

A termelési láncok megtörése komoly nehézségeket okoz

A kitöltők 63 százaléka tapasztalt fennakadásokat termelési, szolgáltatási folyamatában beszállítói problémák miatt. A szállítókra visszavezethető fennakadások kapcsán a válaszadók legtöbbször a járvány által leginkább sújtott országokból (Olaszországból, Spanyolországból, Németországból, Kínából) érkező, illetve a belföldi szállításokkal kapcsolatos nehézségeket emelték ki. Problémát jelent, hogy a magyarországi cégek készletei korlátozottak, a termeléshez szükséges anyagot, szolgáltatást nyújtó szállító 1 hónapig tartó kiesését a válaszadók 41 százaléka nem tudná helyettesíteni. A fentiek miatt a nagyarányú beszállítói fennakadások és a nehezen megoldható helyettesíthetőség a termelési láncokban jelentős kihívást okoznak.

Nem szeretnének elbocsátásokat, de rákényszerülnek a vállalatok

A kitöltők 55 százaléka a foglalkoztatotti létszám megtartásában gondolkodik, de a válság előtti létszámot csak legfeljebb 2 hónapig tartják fenntarthatónak. A probléma enyhítése érdekében a válaszadók a munkaszervezésben terveznek változtatásokat: 46 százalékuk távmunkát, 44 százalékuk részmunkaidős foglalkoztatást fontolgat, de a tervek között magas arányban jelenik meg a létszámcsökkentés (37 százalék) és a dolgozók fizetés nélküli szabadságra küldése (35 százalék) is. A távmunka a válaszadók 73 százaléka számára a tevékenység jellege miatt nem jelenthet megoldást. Három szektor – a vendéglátás, a szállítás, raktározás és a feldolgozóipar – esetén a legkisebb azok aránya, akik a válság előtti létszám fenntartását tervezik.

Komoly elbocsátások várhatók az MNB felmérése szerint (MTI fotó)
Komoly elbocsátások várhatók az MNB felmérése szerint (MTI fotó)

Likviditási problémák és elhalasztott beruházások

A válaszadó vállalkozások szerény tartalékokkal rendelkeznek, a felük legfeljebb 1 hónapig képes fenntartani a fizetőképességét, ha nincs árbevétele. Sokak számára likviditási problémák is felmerülnek, a közterhek és a bérek fizetése is problémát okoz. A vállalatok 40 százaléka tervez hitelt felvenni a következő negyedévben a bérek finanszírozására.

A hitelből tervezett beruházásokat viszont a válaszadók harmada elhalasztani kényszerül. A felmérésben résztvevők 11 százaléka a korábban tervezett összegben venne fel beruházási hitelt, 8 százalék azonban lényegesen kisebb összegben. A vállalatok hitelfelvételkor a kedvező kamatozást, a gyors ügyintézést és a törlesztések felfüggesztését tartják a legfontosabbnak a jelenlegi helyzetben.

A felmérésbe bevont vállalatok oldaláról megfogalmazott javaslatok jelentős részben összhangban vannak azokkal az intézkedésekkel, amelyek később bejelentésre kerültek. A felmérés eredményei is megerősítették, hogy a jelenlegi helyzetben az egyik legfontosabb feladat a likviditás fenntartása, miközben a célzott támogatások szerepe is felértékelődött. Az MNB közleménye azt is hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány okozta negatív gazdasági hatások ellentételezésére ők is számos intézkedést foganatosítottak, kézzel fogható támogatást nyújtva a magyar gazdaság egészének.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!