2p

Annyira elszaladtak a lakásárak az új társasházaknál, hogy egyre többen kénytelenek a pár éve épült, korszerű, úgynevezett újszerű otthonokat választani – emelte ki munkatársunk, Mester Nándor a Trend FM hétfő reggeli adásában az első féléves lakáspiaci fejleményeket összegezve.

Budapesten a fajlagos átlagár már meghaladja az 1,1 millió forintot négyzetméterenként. Immár 13 olyan került van, ahol legalább ennyit kérnek az új társasházi lakásokért. A drágulás az előző év első hat hónapjához képest 8-10 százalékos és nincs jele annak, hogy az áremelkedés jelentősen lassulna – mondta munkatársunk a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.

A lakáspiacon a budapesti külső kerületekben is felértékelődnek a jól megközelíthető körzetek (fotó: Mester Nándor)
A lakáspiacon a budapesti külső kerületekben is felértékelődnek a jól megközelíthető körzetek (fotó: Mester Nándor)

Ugyan felpörgőben vannak az új beruházások, de számuk és az ott épülő lakások száma is 15-25 százalékkal elmarad 2020 első félévéhez képest. Sok közepes beruházó igyekszik építési engedélyt szerezni 2022 végéig, hogy még ötszázalékos áfával kínálhassa az ingatlanokat.

Szakértőnk kiemelte, hogy folytatódik a külső kerületek „meghódítása”, vagyis a kifelé húzódás - nyilvánvalóan a magas árak miatt. Az élelmesebb kisebb beruházók kezdik felfedezni azokat a pesti és budai külső körzeteket, ahol korábban nem voltak tömeges építkezések, de vannak jó kertvárosi adottságok. Ilyen például Pestszentlőrinc, Csepel, Soroksár.

Az újszerű lakásokra általában nem nagyon kell költeni, áruk általában 10-15 százalékkal alacsonyabb, mint az újaké. Ha kisebb felújítás mégis szükséges, akkor viszont durván emelkedő anyag- és munkaerőköltséggel kell számolni, továbbá azzal, hogy szakiparost gyakorlatilag csak 5-7 hónappal későbbre lehet találni.

A műsorban szó volt még a helyreálló osztrák hotel- és panziópiacról is. Nyugati szomszédunkban a járvány megviselt sok síközpontban lévő szállodát és más szálláshelyet, de a nyári hónapokra szinte teljesen visszaállt a járvány előtti helyzet. Munkaerőgondok azonban ott is vannak, ezen kívül egyre több magyar közepes befektetővel találkozni, akik akár nagyobb panziókat is vásárolnak – húzta alá kollégánk.

A teljes beszélgetést az alábbi linken lehet meghallgatni:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!