7p

Az elmúlt években megfigyelhető gyakorlattal szemben a kabinet a szokottnál némileg korábban elérhetővé tette a 2022-es költségvetés zárszámadási törvénytervezetét. Hogy miért találták úgy, hogy ezt az - amúgy tényadatokat tartalmazó - dokumentumot társadalmi egyeztetésre kell bocsátani, az már egy másik kérdés. 

Mindenesetre, ha már így alakult, mi is élünk a lehetőséggel és hagyományainkhoz híven megpróbáljuk összegezni, hogy a sporttal összefüggésben mennyit költött el a kormány. A helyzet ezúttal pikáns. Főként azért, mert a tavaly februárban kirobbant orosz-ukrán háború egy újabb komoly kihívás elé állította a magyar gazdaságot és a kormányzatot. Az egyre inkább gyorsuló inflációs környezetre, az - elmaradó uniós pénzek és a korábbi költségvetési osztogatás miatt - egyre méretesebb költségvetési hiányra, valamit a remélttől elmaradó, majd recesszióba süllyedő gazdasági teljesítményre mind válaszokat kellett adnia a fiskális (és monetáris) politikának. Ennek eredménye volt az is, hogy hosszú idő után először kényszerült a már elfogadott költségvetés átírására és házon (vagyis tárcákon belüli) megszorítások bevezetésére, állami beruházások lefújására a kabinet. 

Akad azonban egy olyan terület, egy stratégiai ágazat, ahol mindezekből a problémákból semmi sem látszik, hiszen a zárszámadásban szereplő tételek összesítése alapján az eredetileg tervezettnél majd' harmadával többet költött a kormány. Ez pedig a miniszterelnök egyik - ha nem az egyetlen - szíve csücske: a sport. 

Orbán Viktor nagyon szereti a sportokat. Fotó: Facebook/Orbán Viktor
Orbán Viktor nagyon szereti a sportokat. Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Bár akármennyire is szeretnénk meglepődni ezen, valójában egyáltalán nem kell. Mindez ugyanis csak azt támasztja alá, hogy a kormány továbbra is közpénzből tartja el/fenn és fejleszti a sport ágazatát. Ám mielőtt dühös fröcsögésbe kezdene bárki is, egy dolgot érdemes leszögezni: az Orbán-kormány 2010-es hatalomra kerülése előtt állami szinten meglehetősen mostohán kezelt ágazat volt a terület. A fejlesztés, modernizálás, az állam felbukkanása és jelenléte indokolt volt. A hogyan, a meddig, a mit és a mennyiből kérdésekre adható válaszok azonban már túlfutottak az egészséges szinteken. 

Visszatérve tehát, a kormány a láthatóan közelgő gazdasági krízis előtt is csak úgy cselekedett, ahogy a korábbi években. 

Összesítésünk szerint a 2021 nyár elején elfogadott költségvetési törvényben szereplő 232,6 milliárd forint helyett 339,3 milliárd forintot fordított a sportra. 31 százalékkal többet a tervezettnél. 

Erre jönn még a tao-támogatások miatt az államkasszából hiányzó összeg, mellyel kapcsolatban - részletek hiányában - egyelőre csak a kormány által becsült összeget tudjuk figyelembe venni, ami 107,4 milliárd forint. Ezzel együtt a teljes sportbüdzsé 2022-ben a tervezett 340 milliárd forint helyett 446,8 milliárd forintot tett ki.

Az előirányzat túllépése egy bizonyos mértékig még indokolható is, hiszen a 2021-ben elfogadott költségvetés 3 százalékos inflációval számolt 2022-re, amiből a valóságban 14,5 százalék lett. Mivel tehát a kiadás növekedése jócskán meghaladta a tényleges inflációt, reálszinten is több forrást kapott az ágazat. A kiadások növelése nem csak és kizárólag az inflációt fedezte. 

Az általunk összesített 446 milliárd forintnak majdnem fele (48 százaléka), 148,1 milliárd forint csak és kizárólag létesítményfejlesztést, beruházást fedezett, melyből 

  • a legnagyobb tétel toronymagasan a Nemzeti Atlétikai Központ projektjéhez kapcsolódik, ezzel összefüggésben 77,5 milliárdot költöttek el 2022-ben a tervezett 64 milliárd forint helyett. Emellett a központ szabadtéri edzőpályái még 8 milliárd forintot emésztettek fel. Összesen tehát 85,5 milliárd forintos teljes költségről beszélhetünk
  • ezt követi egy jóval kisebb összeggel a Kovács Katalin Kajak-Kenu Sportakadémia előkészítése és megvalósítása, melyre 11,2 milliárd forintot fordított tavaly az Orbán-kormány
  • a dobogó harmadik fokára pedig a karcagi szabadidő és sporttelep fejlesztése került 9,2 milliárd forinttal. 

A teljesség igénye nélkül: a tervezett 2,9 milliárd forint helyett 7,4 milliárdból folytatódtak tavaly a kézilabda munkacsarnok fejlesztések, tanuszodákra viszont kevesebb pénz jutott a tervezettnél. 10,2 milliárd helyzett "csak" 7,1 milliárdból valósultak meg tanuszodák. 

A pikáns jelzővel is illethető a Hajdúnánásra tervezett MotoGP-pálya projektje, melyet ugyan időközben leállítottak és - átmenetileg legalábbis, de - levették a megvalósítandó projektek listájáról, 2022-ben mégis a versenypálya és a sportkomplexum előkészítésére és megvalósítására 3,8 milliárd forintot fordított a kormány. 

Tovább épültek a sportparkok, a kisvárdai multifunkcionális sportcsarnok előkészítése is zavartalanul ment tovább 1,3 milliárd forintból, ahogy a Honvédelmi Sportközpontok fejlesztése sem állt meg; erre 1,1 milliárdot fordított a kormány. 

Stratégiára is rengeteg pénzt költöttek

Bár sportlétesítményekkel összefüggésben is bődületes az elköltött összeg, az elmúlt néhány évben a kormány egyre jelentősebb nagyságot fordít a sport ágazati fejlesztésére, koncepciókra, sportesemények stratégiájára - jelentsenek ezek bármit is egészen pontosan. Hiszen ezek az előirányzatok nehezen megfogható és konkretizálható célokat jelentenek, a részletek tételes ismertetésében kevésbé jeleskedik a kormányzat. 

2022-ben összesen 191,2 milliárd forintot költött el a kormány ilyen célokra, az összeg 45 százalékán mindössze három előirányzat osztozik: 

  • versenysportra és szakmai feladatok támogatására 55,9 milliárdot költöttek, szemben a tervezett 17,1 milliárddal, 
  • a kiemelt nemzetközi sportesemény stratégiára, sportesemény pályázatokra, valamint a kiemelt hazai rendezésű sportesemények támogatására 51,2 milliárd forintot fordítottak, 
  • a sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok támogatására pedig kicsivel több mint 48 milliárd forint ment el. 

Amire tényleg kellene, a legkevesebb megy

A kormány a sportcélú költéseit az elmúlt évtizedben előszeretettel indokolta azzal, hogy általa fejlődik a társadalom egészségtudata, többen sportolnak majd, ami idővel megtakarításhoz vezet az egészségügyi kasszában. Nos, ehhez - mint többször megjegyeztük mások mellett mi is - a tömegsportra fordított kiadásokat kellene növelnie a kormányzatnak. Bár, ha a kiadások növelése még megy is a kormányzatnak, a mérleg nyelvét ezek a forintok még csak megbillenteni sem tudják. 

Összesítésünk szerint a tavalyi - tao nélkül számolt - közvetlenül a költségvetésből kiáramló 339,3 milliárd forintnak csupán a 3,1 százaléka, vagyis 10,6 milliárd forint megy el tömegsporttal összefüggő célokra. 

Ebből a 3,1 milliárd forintból 

  • 2,6 milliárd a sport népszerűsítésével, diák- és szabadidősporttal kapcsolatos támogatás volt, 
  • 870 millió forintból sportpark beruházásokat hajtottak végre, 
  • tanuszoda fejlesztésekre pedig 7,1 milliárd forintot fordítottak. 

Összefoglalva tehát az Orbán-kormány a sportot továbbra is egyfajta szent tehénként kezeli a költségvetésen belül. Noha az nem elvárható, hogy már elkezdett, félben lévő beruházásokat állítsanak le a spórolás jegyében, ám több olyan előirányzat is van, ahol véleményünk szerint lehetne tere a megtakarításnak. Ám ennek nyoma sincsen, hiszen például a sportági fejlesztési koncepciók megvalósítására a tervezett 20,8 milliárd forintnak több mint a dupláját fordította a kormány tavaly, 48 milliárd forintot. Hogy mennyire szent tehén ez az ágazat a kabinetnél, arra még jobban rávilágít, hogy az idei, újratervezett költségvetésben is vastagon, sőt, még vastagabban fogott az a bizonyos ceruza. A tavaly nyár elején elfogadott 385 milliárdos sportbüdzsét az év végi rendeleti költségvetésben 415 milliárdosra duzzasztották; feltehetően a "spórolás" jegyében. 

(Székely Sarolta szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!