Több mint 10 évvel a legutóbbi világválság után, mely a Lehmann Brothers összeomlását követően rengette meg a világgazdaságot, újabb súlyos nehézségekkel kell szembenézniük a kormányoknak. A tét a lehető legnagyobb. Ha nem a megfelelő válságkezelést választják, akkor az egészségügyin és gazdaságin túl politikai következményekkel is számolniuk kell: a választást bukhatják el, ha a társadalom elégedetlen a kormány intézkedéseivel.
Cikkünkben az elmúlt 12 év két - a gazdaságtörténelemben is jelentősnek számító - válságos időszakát hasonlítjuk össze. A 2008-as krízisbe belebukott az akkor kormányzó baloldali-liberális politikai oldal Magyarországon. A mostani válság is hordoz magában veszélyeket, ezúttal a jobboldali kormányra nézve.
Egy dekád alatt mindkét oldal megmérettetik, ki hogyan képes menedzselni egy válságos időszakot. Az ellenzék, csakúgy mint 2008-2009-ben, most is ki fogja használni a helyzetet a kormányzó erők alkalmatlanságának bebizonyítására.
Mi a szakmai vitákhoz kívánunk muníciót adni.
Az Orbán-kabinetnek van már némi rutinja a válságkezelésben, hiszen 2010-es hatalomra kerülésükkor még adott feladatot a válság hatásainak felszámolása. Az akkori receptek azonban most nem működnek. Fontos különbség, hogy 12 évvel ezelőtti válság piaci alapú, tankönyvszerű volt, így a közgazdasági modellek a korábbi válságok tapasztalatai alapján meglehetősen nagy biztonsággal tudták felrajzolni a kilábalási folyamatot. Ma ezek nem biztosan működőképesek - legalábbis az eddig megszokott formájukban nem.
A pandémia okozta recesszióra ugyanis nem érvényesek a klasszikus válságkezelő mechanizmusok. A járvány miatti bizonytalanság instabilitást hozott a társadalmi viszonyrendszerekbe, ami messze túlmutat a gazdaság bajain. A kilábalási folyamatot nagyban befolyásolja, hogy mikor lesz használható vakcina, hogy milyen hatásos kezelési módokat tudnak az orvosok bevetni a betegek gyógyítása érdekében. Ezek azonban a döntéshozókon kívül eső folyamatok: amíg nincs hatásos gyógymód, nincs gyógyír a gazdaság bajaira sem. Emiatt egyedi a mostani válság.
Ám nemcsak a válságot kiváltó tényező miatt más ez a recesszió, mint a 12 évvel korábbi. 2008-ban Magyarországot nagyon legyengített állapotban érte el a válság, ami a már meglévő gazdasági és fiskális gondokat csak még súlyosabbá tette. Ráadásul a strukturális problémák a válságkezelés mozgásterét is jócskán leszűkítették és az akkori körülmények a begyűrűző összeomlás nélkül is külső segítség (IMF) igénybe vételére kényszeríthették volna Magyarországot.
2020-at megelőzően más pályán mozgott a magyar gazdaság. Az persze vita tárgya, mennyire volt megalapozott az elmúlt évek növekedése - és ebből mennyit jelentett az európai uniós pénzek felhasználása - de az állam pénzügyei alapvetően rendben voltak, az adósság csökkenő pályán volt, vagyis nem kellett olyan komoly nehézségekkel megküzdeni, mint a Lehmann Brothers csődje idején.
Mégis padlót fogott a gazdaság...
Hiába azonban a magyar gazdaság jó állapota, a tavaszi leállás - korábban nem látott mértékű - beszakadást idézett elő. Két olyan ágazat - az autóipar és a turizmus - állt le gyakorlatilag teljesen, melyekre nagy mértékben támaszkodott az Orbán-kormány gazdaságpolitkája, és rengeteg pénzt áldoztak annak felpörgetésére. Ezen a ponton felmerül a kérdés, hogy egy kevésbé koncentrált iparpolitika esetén válságállóbb lett volna-e a magyar gazdaság. Tény, hogy nem volt olyan szektor, mely ne szenvedett volna a pandémia negatív következményeitől. Mindenesetre maga a pénzügyminiszter, Varga Mihály beszélt a legutóbbi Közgazdász-vándorgyűlésen ezzel összefüggésben arról, hogy ami korábban előnyünk volt, az most a hátrányunk. Mi ezt úgy fejtjük meg, hogy a kormányban is belátták, szélesebb alapra kell helyezni a gazdaságot.
Ami a bruttó hazai termék alakulását illeti, a pár hónappal ezelőtti várakozások szerint a nagy tavaszi beszakadást követően viszonylag gyorsan képes lesz talpra állni a gazdaságunk. Ellentétben a 2008-ban kitört válsággal, amikor éves bázison a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján 5 negyedéven keresztül recesszióban volt Magyarország. Az akkori válság hatásait mélyítette, hogy a befektetők, a pénzintézetek kockázatviselési hajlandósága erőteljesen csökkent, így a hazai vállalkozások finanszírozási lehetőségei szűkültek és drágultak.
2008 utolsó negyedéve után aztán legelőször 2010 első negyedévében sikerült egy minimális növekedést kimutatni, ám ez köszönhető az alacsony egy évvel korábbi bázisnak is. A kilábalási folyamat érdemi része tehát még nem kezdődött el 2010 elején, viszont a zuhanást már sikerült megfékezni.
Az idei évből egyelőre csak az első két negyedéves adat áll rendelkezésre, miszerint az első három hónapban még sikerült 2 százalékkal bővülni (annak eredményeként, hogy a járvány március első napjaiban jelent meg Magyarországon, így a korlátozások minimálisan befolyásolták az első negyedéves adatokat). Majd április és június között már óriási és egyben rekorddal felérő, 13,5 százalékos mértékű zuhanás történt.
Ekkora zuhanásra a 2008-as válság idején sem volt példa.
A kormányzati várakozások szerint még a harmadik negyedévben is csökkenni fog a magyar GDP, az utolsó negyedév azonban már stagnálást, enyhe növekedést is hozhat akár. Erre azonban csak akkor mutatkozik esély, ha a járványhelyzet alakulása nem követel meg a tavaszihoz hasonlóan szigorú korlátozó intézkedéseket. Ezek bevezetését az Orbán-kormány minden erőve szeretné elkerülni, egy újabb leállás ugyanis társadalmi és gazdasági szinten is drámai következményekkel járna.
Ez pedig nagyon rosszul érintené a kormánypártok 2022-es választási esélyeit: ha ugyanis tömegével maradnak állás nélkül az emberek, romlik az életszínvonal, az egyértelműen amortizálná a Fidesz szavazóbázisát. Ami az amúgy is a szokásosnál szorosabbnak ígérkező 2022-es parlamenti választás elvesztésével fenyegetne.
Amint említettük, tavasszal még azok a vélemények voltak többségben, melyek szerint a gazdaság viszonylag gyorsan vissza tud épülni. Ma már inkább azok az előrejelzések tűnnek hitelesnek, amelyek szerint ez a folyamat jóval időigényesebb lesz, de az sem kizárt, hogy ez nem lesz egyenletes, és a fellendülő szakaszokat megbicsaklások tarkítják. Ez viszont azt jelentené, hogy a gazdasági pálya több hasonlóságot mutatna a legutóbbival, mint eddig gondoltuk.
A munkaerőpiacot kevésbé rengette meg a pandémia
Annak, hogy tömegével munka, pénz, fizetés nélkül maradjanak a magyarok, jelenleg kevés az esélye, és láthatóan a munkaerőpiac jobban ellenállt a mostani recessziónak, mint 2009-ben. Igaz, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint összesen mintegy 130 ezerrel emelkedett pár hónap alatt a regisztrált álláskeresők száma a válság miatt, és a foglalkoztatottak száma is 100 ezres nagyságrendben mérséklődött, a helyzet azonban gyorsan javulni kezdett. Augusztusban, sőt, már júliusban is javuló tendenciára utaltak a részadatok, ellentétben a korábbi válsággal, amikor 2008 őszétől kezdve még 2010 elején is csökkenő trendet mutatott a foglalkoztatotti létszám Magyarországon.
A munkaerőpiac azonban most némileg másként reagált a kialakult helyzetre, mint az a tankönyvek szerint történni szokott. Hagyományosan a gazdasági válságra adott munkaerő-piaci válaszok közül széles körben alkalmazzák a(z átmeneti) munkaidő-csökkentést. A másik elterjedt forma a teljes munkaidős szerződések egy részének átsorolása, hogy a munkával rendelkezők száma minél magasabb maradhasson. A közepes és a nagyobb vállalkozások pedig létszám-leépítéssel reagálnak a válságra. Ha visszaidézzük a 2020 tavaszán adott munkaerőpiaci válaszokat, mindháromra találhatunk példát, ám a leépítéseket leszámítva ezek a kormány által is ösztönzött és támogatott megoldások voltak. Ellentétben a 2009-es recesszióval, amikor ilyen intézkedésre nem is volt lehetősége a kormányoknak a szűk költségvetési mozgástér miatt. Mivel kényszerszülte, kvázi önkéntes leállásról határoztak tavasszal a cégek és egyes szektorok, a gazdaság nyár eleji újraindulásával ismét megnőtt a munkaerő iránti kereslet, ami a statisztikai adatok gyors javulásához vezetett.
Van azonban még egy indok, ami miatt ellenállóbb lehetett a magyar munkaerőpiac az idei válság idején. Nevezetesen, hogy egyes gazdasági szektorok és az élet leállása olyan mértékben változtatta meg a hétköznapokat, hogy bizonyos területeken fokozottabb munkaerőigény jelentkezett (például a házhoz szállítás, internetes kereskedelem területén). Így az állásukat átmenetileg elvesztők viszonylag gyors ideiglenes megoldást találhattak maguknak.
Fontos azonban rögzíteni, hogy a mostani válságot alapvetően egy keresleti-kínálati sokk jellemzi: nem arról van szó, hogy a cégek összerogynak az adósságterhek alatt, hanem arról, hogy a fogyasztók külső kényszer - a korlátozó intézkedések - hatására fogták vissza költéseiket. Amint a kormányok lazítottak a szabályokon - mint történt az a nyáron - a kereslet visszaesését leginkább megérző ágazatok, mint a turizmus, egyből elkezdte felszívni a munkaerőt. Már ahol erre a szolgáltatásra volt piac, mert például Budapestet a nyár sem mentette meg.
A válságok visszafogják a drágulást?
Elméletben a kereslet szűkülése, ami válságok idején természetes reakció a háztartások részéről, fegyelmezettebb árazásra készteti a vállalatokat. Az áremelkedési ütem fékeződött a 2008-ban kirobbant válság utáni időszakban, viszont a havi adatok alapján csak átmenetileg reagált így a piac. A korábbi 5 százalék körüli infláció 3-4 százalék közötti sávba csúszott, majd 2010 legelejétől már 6 százaléknál nagyobb átlagos áremelkedési ütemre is volt példa. A tankönyvi menetrendet a kormányzati beavatkozás írta felül, ami részben közvetlenül, szabályozott árakon keresztül, részben pedig közvetetten az adókon keresztül hatott a fogyasztói árak alakulására.
A pandémia okozta gazdasági válság során is megfigyelhető volt a fogyasztói árak alkalmazkodása. Az év első hónapjaiban rögzített 4 százalék feletti árindex a tavaszi, kora nyári hónapokra 2 százalék közelébe sülyedt - főként az üzemanyagárak csökkenésének eredményeként -, majd a nyár végével ismét emelkedésnek indult. Ezt az emelkedést azonban nem közvetve vagy közvetlenül kormányzati intézkedések eredményezték (bár ilyen is volt, derül ki listánkból), hanem két tényező eredője:
- részben a gazdaság újraindulása és a hagyományos hétköznapokhoz való visszatérés ismét fokozta a keresletet,
- részben pedig az élelmiszerárak egész évben magas inflációja folyamatosan felfelé húzza a teljes fogyasztói kosárra vetített indexet.
- de meg kell említeni az adóváltozások hatását is, például az üzemanyagoknál, ahol az olajár csökkenése egy ponton automatikus adóemelést idéz elő a hatályos jogszabályok szerint. Ez történt a nyár közepén.
Az infláció ráadásul tartósnak magasabb szinten ragadhat be, mint a megelőző években. Legutóbbi inflációs jelentésében már maga a Magyar Nemzeti Bank is az élelmiszer- és üzemanyag árak tartós emelkedésére készíti fel a lakosságot. Ez a kis jövedelmű lakosság számára rossz hír.
Természetesen a két időszak összevetésekor figyelni kell a fogyasztói szokásokban meglévő eltérésekre. 2008-ban az internetes vásárlás leginkább pizzarendelést jelentett, ma már bármit, de tényleg bármit meg lehet venni a neten, és a fogyasztónak sokkal könnyebb ma már összehasonlítani az árakat. A jövedelmek elmozdulása is alakította a fogyasztói kosarakat. Mindenesetre ez a grafikonunk elég hasonló pályát mutat be a két válságos időszakra.
Elhúzódó visszaesést láttunk az előző válság idején
Mint azt cikkünk első részében már említettük, a magyar gazdaság nagy mértékben támaszkodik az ipari termelésre, azon belül is az autógyártásra, ezért külön is foglalkozunk ezzel a szektorral.
Az ipari termelés visszaesése 2008-ban, illetve 2009-ben is nagyon súlyos volt, az akkori válság és a 2020-as között mégis van egy fontos különbség. Míg idén szinte gombnyomásra állt meg tavasszal az élet és zuhant vissza az ipari termelés, addig a bő egy évtizede lezajlott válság idején lassabb, de elhúzódó problémák voltak. Azt persze egyelőre nehéz felmérni, hogy a koronavírus második hulláma miatt a gazdasági visszakapaszkodás és az ipari termelés helyreállása milyen ütemű lesz. Az viszont a mostani válság kapcsán látszik, - ahogy azt fentebb is jeleztük,- hogy a sokáig hangoztatott V betűt idéző éles fordulat helyett egy pipa szerű alakzat valósulhat meg, amikor az erőteljes visszaesést egy lassabb kilábalás követi, vélhetőleg a járműipar esetében is egy lassabb visszaépülés tanúi lehetünk majd. Rosszabb esetben W alakot ölthet a pálya.
A 2008-as válság idején egyébként a likviditási problémák és a kereslet beszűkülése egyaránt hatott a piacra és okozott komoly problémákat. A döntéshozók az akkori események tanulságaként 2020-ban a problémákra azonnal a pénzcsapok megnyitásával válaszoltak világszerte, így ezzel nem kell most a vállalatoknak megbirkózniuk. Ugyanakkor az újdonság volt, hogy a cégeknek a megszakadó ellátási láncok miatt előbb egy kínálati sokkal kellett szembenézniük, majd a fogyasztók jövedelmi helyzetének és viselkedésének változása miatt keresleti sokkal.
A KSH adatait megnézve azt láthattuk, hogy a 2008 októberében lejtőre kerülő ipari teljesítmény csak egy bő évvel később (részben az alacsonyabb bázis miatt) 2009 decemberében tudott növekedést mutatni. A 2009-es összességében 17,8 százalékos visszaesést csak több évvel később tudta az ország ledolgozni. 2010-ben ugyanis 10,5 százalékkal növekedett az ipar, majd 2011-ben 5,6 százalékkal. Ezt követően két év stagnálás következett (2012-ben -1,3 százalék, 2013-ban 1,4 százalék), majd 2014-ben az akkor elért 7,2 százalékos bővülésnek köszönhetően haladta meg az ipar a hitelválság előtti szintet.
Grafikonunk azt is elárulja, hogy amint a GDP-nél, úgy - értelemszerűen, hiszen ezek a dolgok összefüggnek - az ipari termelésnél is a mostani válságban jutottunk a legmélyebbre. Válságkezelés ide vagy oda, ekkora összeomlást a korábbi válság idején nem tapasztaltunk. Ami felveti a kérdést, hogy valójában mennyire volt felkészültebb a magyar gazdaság most egy krízisre, mint volt 12 évvel ezelőtt. ahogy azt az Orbán-kormány folyamatosan hangoztatja.
Sokba kerülne egy hasonló forgatókönyv
A nemzetközi turisztikai és légiipari szervezetek prognózisa szerint ezeken a területeken több év kell a válság leküzdéséhez, és csak 2024-re haladhatják meg a covid előtti szintet. Mint fent jeleztük, a visszaesésnél az autógyártás mellett ez az ágazat a másik fő bűnbak. Előretekintve pedig úgy véljük, ha az idegenforgalom problémái mellett az ipar területén is olyan elhúzódó válság jön, mint amilyet a 2008-as események után láthattunk, az vélhetőleg a teljes magyar gazdaság számára sokkal komolyabb nehézséggel járna.
A magyar kormánynak és a Magyar Nemzeti Bank vezetésének már csak ezért is elemi érdeke, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel dinamizálja a gazdaságot. Természetesen számos olyan külső tényező van, amire relatív kis ráhatása van, és a globális turisztikai vagy éppen járműipari trendeket aligha fogja tudni befolyásolni Orbán Viktor és a kabinetje. Arra viszont van lehetőségük, hogy határozott lépéseket tegyenek a versenyképesebb gazdaság felé, vagy a saját eszközeikkel segítsék a piaci szereplőket abban, hogy nagyobb hozzáadott értéket állítsanak elő Magyarországon.
Ezekkel egyébként szemmel láthatólag a hazai gazdaságpolitika formálói is tisztában vannak, nem véletlen, hogy Matolcsy Györgynek a versenyképességi fordulat lett az új vesszőparipája, de ez az MNB elnökével számos kérdésben ellentétes oldalon álló Varga Mihálynál is rendszeresen előkerülő panel. A magasabb hozzáadott érték felé való elmozdulás végrehajtásában Palkovics László a kormányban a kulcsszereplő, és például örvendetes módon a válságkezelő csomagban volt egy K+F munkahelyeket támogató rész is.
Hosszútávon azonban a megoldás a humánerőforrásba való befektetés lenne, amit viszont a magyar kormányfők (akár Orbán Viktorról, akár az elődeiről beszélhetünk) igyekeznek megspórolni. Ez politikailag persze magyarázható azzal, hogy a magas szintű oktatás egy rendkívül költséges dolog, miközben annak az eredménye egy adott választási ciklusban nem fog megmutatkozni.
A költségvetés és a fizetési mérleg is borulhat
Az azonban egyértelmű, hogy a versenyképességi kompetenciák fejlesztése, és a magasabb hozzáadott érték előállítása is befektetést igényel a kormány részéről. A nehézséget az jelenti, hogy rövid távon a források vélhetőleg megint csak nem ezekre fognak elmenni, hanem a hitelpiac és a beruházások dinamizálására, továbbá a választók életszínvonalának emelésére vagy legalább annak szinten tartására. Ez abból a szempontból érthető, hogy a beruházások munkahelyeket teremtenek, ami a megbillenő munkaerőpiac szempontjából (politikailag is) kulcsfontosságú. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a gazdasági visszaesés az állam bevételeit is megnyirbálta, így a kormány mozgástere a korábbinál kisebb. Ezt azzal ellensúlyozzák (nem csak a magyar, de szinte világszerte az összes kormány), hogy növelik a költségvetési hiányt és elengedik az államadósságot. Az Európai Unió a válság miatt erre áldását is adta, mert a gazdasági növekedés beindítása most a legfontosabb: ha az sikerül akkor a hiányt és az adósságot ismét lehet konszolidálni.
Bajnai vs. Orbán – ki hol szorított
A 2008 utáni és a mostani válságkezelés merőben eltérő forgatókönyv szerint zajlik. A hitelválságot követően csődközelbe került országban az egyensúly helyreállítása volt a legfontosabb cél, így a Gyurcsány Ferenc kabinetjét váltó és a válságkezelésre életre hívott Bajnai Gordon vezette kormány mozgástere minimális volt, és arra korlátozódott, hogy „melyik ujjunkat harapjuk”. Az akkori lépések mindegyike a költségcsökkentésről és a megszorításról szólt. Íme a tíz legfontosabb intézkedés:
1; A közszféra fizetéseit két évre nominális értéken befagyasztották
2; A nyugdíjkorhatár gyors emelése
3; A 13. havi nyugdíj elvétele
4; Elhalasztott nyugdíjkorrekció és a svájci indexálás megszüntetése
5; Csökkent a táppénz
6; A családi pótlékot befagyasztották
7; Gyes, gyed időtartama csökkent, 2 évben maximalizálták
8; Lakástámogatások felfüggesztése
9; Megszüntették a gáz- és távhőár-támogatást
10; Az agrártámogatásokat csökkentettékEzzel szemben Orbán Viktor – köszönhetően annak, hogy a gazdaságot sokkal jobb állapotban érte el a válság – előtt több lehetőség volt. A megszorítás politikailag jól eladhatók voltak, hiszen közvetve nem érintették a lakosságot. A járvány kapcsán bevezetett két szektort érintő különadó (banki és kiskereskedelmi) így semmiféle társadalmi ellenállásba sem ütközött. Az önkormányzatok voltak még a lépések vesztesei, amelyektől bevételeket csatornáztak át a központi költségvetésbe. Emellett jellemzően vagy olyan intézkedések voltak, amelyekkel igyekeztek a lakosság számára kárenyhítést nyújtani, legyen szó a hitelmoratóriumról vagy éppen a bértámogatásról, vagy amivel a gazdasági növekedést tudják ösztönözni. Meg kell jegyezni ugyanakkor azt is, hogy miközben több ezer milliárdos intézkedéscsomagról szólt a kormányzati kommunikáció, valójában a források egy része már korábban is rendelkezésre állt, csak a járvány miatt átcímkézték azokat. (Ezekről itt olvashat)
Az biztos, hogy az egy évtizede fegyelmezett költségvetési politikát folytató kormány sokáig próbálkozott a lélektani 3 százalékos szint alatt tartani a hiányt, ám a második negyedéves, totális gazdasági összeomlást hozó GDP-adat végérvényesen eldöntötte ezt a kérdést. Ennek megfelelően az idei évre a Pénzügyminisztérium vezetői már arról beszélnek, hogy GDP arányosan a 7-9 százalékos lehet az idei hiány, és a jegybank előrejelzése is hasonló számokat mutat. Ezzel párhuzamosan természetesen az államadósság is növekedésnek indul idén. Ezek kapcsán egyébként mind az MNB, mind pedig a kormány illetékesei egyszeri esetről beszélnek, és arról, hogy az idei év után folytatódni fog a fegyelmezett költségvetési politika és az államadósság csökkentése.
Nagy kérdés ugyanakkor, hogy a folyó fizetési mérleg miként alakul majd a következő időszakban. Ez az adat azt mutatja meg egy adott ország esetében, hogy a helyi és a külföldi gazdasági szereplők közötti pénzmozgás miként alakul. Ha nagyon triviálisan szeretnénk ezt megértetni, akkor a fizetési mérleget hasonlóképpen kell elképzelni, mint egy család költségvetését. Mindkét esetben vannak bevételek és kiadások, lehet a pénzügyi műveleteknek eredménye, de összességében akkor fenntartható a működés, ha az egyenleg pozitív. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy-egy nagyobb beruházás esetén időlegesen ne billenhetne át a mérleg nyelve mínuszba.
Ha azért negatív az egyenleg, mert a bevételeinken túlnyújtózva fogyasztunk, akkor abból előbb, vagy utóbb komoly gondok lesznek.
Ha visszatekintünk a 2000-es évekre, akkor azt láthatjuk, hogy a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormányok alatt a "biztonság illúziójában ringatózó" lakossági fogyasztás felpörgése miatt szinte mindenki eladósodott. A folyó fizetési mérleg 2000 és 2008 között egyre komolyabb mínuszokat mutatott, és az egyenleg csak a Bajnai-kormány sokkterápiáját követően javult látványosan. Majd az egyenleg javítását folytatta a hatalomra kerülő Orbán-kormány is. Sőt, amikor a 2010-es évek közepétől a gazdasági növekedés is érezhetően megindult, akkor kifejezetten kedvező képet mutatott a fizetési mérleg.
Más kérdés, hogy a 2016-os csúcsévet követően a fokozódó fogyasztás és az évtized vége felé érezhetően mérséklődő exportkereslet apasztani kezdte a szufficitet, és 2019-ben ismét mínuszba fordult a mérleg. Igaz, ez már csak azért sem okozott problémát, mert volt rá fedezet, ugyanis a tőkeáramlás ellensúlyozta a folyófizetési mérleg hiányát.
Tavaly az elemzők egy része még úgy látta, hogy a mutató nem csak a növekvő lakossági fogyasztás, hanem az élénk beruházási kedvnek köszönhetően fordult át deficitbe, így nem tartották problémásnak a folyamatokat. Az új kapacitások elvileg ismét javuló exportértékesítéssel járhattak volna. Utóbbi viszont nem valósult meg, mert a járvány miatt globálisan megbicsaklott a kereslet. Az első féléves adatok alapján valószínűsíthető, hogy ismét mínuszos lesz a fizetési mérleg, hiszen az áruforgalomban az import meghaladja az export értékét, és ezt a szolgáltatásokkal nem fogjuk tudni ellensúlyozni, például azért, mert a turizmus "lenullázódott".
Ami a jövő évet illeti, nagy kérdés lesz, hogy a külső környezet hogyan alakul, a magyar exportoffenzíva fel tud-e pörögni? Ez ugyanis a GDP-nek, a külkereskedelmi és a folyófizetési mérlegnek is nagyon fontos lenne, továbbá a munkaerőpiac számára is egy erős támaszt adhatna. A közelmúltban ismertetett előrejelzések ugyan kevésbé derűlátóak, ám úgy tűnik, hogy a jövő évben legalább részben sikerülhet ledolgozni az idei veszteségeket. Ebben az is segíthet, hogy az utóbbi időszakban ismertté vált jelentősebb beruházások már nem feltétlen a gazdasági ciklikusságnak erősen kitett járműiparra koncentrálnak, illetve az ide érkező befektetések is úgymond már a jövőt képviselik, hiszen például elektromos autókhoz készülő akkumulátorok gyártására irányulnak.
A fentiek alapján világosan kirajzolódik, hogy a koronavírus-járvány okozta válság merőben más, mint a 2008-ban kirobbant recesszió volt. És a különbségek nemcsak annyiban merülnek ki, hogy bő 10 évvel ezelőtt pénzügyi válság alakult ki a világban, míg idén egy egészségügyi válsághelyzet vezetett társadalmi és gazdasági, pénzügyi problémákhoz. A mostani intézkedések mélysége kapcsán van vita, de az tény, hogy - merítve a 2008-as válság tanulságaiból - hamarabb születtek meg és komplexebbek voltak a mentőcsomagok. Természetesen nem lehet kihagyni az elemzésből a politikai tényezőt: míg 12 évvel ezelőtt a válság elsöpörte a már előtte is hitelességi problémákkal küzdő Gyurcsány-kormányt, amely 2009 tavaszán le is mondott, a helyükre érkező Bajnai-kormány pedig szakértői testületként eleve korlátozott mandátummal rendelkezett, az Orbán-kormány politikai bázisának stabilitása felől nem lehet kétség. Ez megkönnyíti az intézkedések végrehajtását, de mint jeleztük cikkünkben, a száraz gazdasági adatok azt mutatják, hogy ez sem elég a mélypont elkerülésére. Most ráadásul egy olyan tényező nehezíti a helyzet kezelését, ami 2008 után nem akadályozta a kormányokat: csak egy tudományos eredmény, a vakcina kifejlesztése tehet pontot a válság végére. A kormányok most tehát e tekintetben ki vannak szolgáltatva, döntéseik korlátozott hatósugarúak tudnak csak lenni. A járvány és így a válság második hullámát éljük, a jövőt pedig nagyban meg fogja határozni, hogy milyen mértékű kockázatokat vállalnak be a kormányok - köztük az Orbán-kormány is - annak érdekében, hogy a gazdaság újbóli leállítását elkerüljék - miközben igazából ők is sodródnak az árral.
