5p

Pár óra alatt hihetetlen számú állásajánlatot kapnak az állást kereső pedagógusok. Van, ahol személyesen maga az igazgató ír a jelentkezőnek pár kedves sort, hogy válassza az intézményüket.

A béremelésért küzdő pedagógusokat elhalmozzák ajánlatokkal az iskolák a Pedagógus Állások Facebook-oldalán. Egy frissen végzett angol-francia szakos pedagógus tegnap tette ki, hogy Budapesten keres állást, és tegnap óta 11 ajánlatot kapott. Az egyik ajánlatnál maga az igazgató írt rá a fiatal pedagógus hölgyre, de volt, aki azt tanácsolta neki, hogy egy amerikai multihoz menjen, ahol idegen nyelvtudással bruttó 600 ezer forintot kaphatna. Más négy nappal ezelőtt tette ki, hogy tanítói-napközis állást keres, amire 28 viszontválaszt kapott iskoláktól.

Nincs is mit csodálkozni ezen, hiszen a Tanítanék Mozgalom szerint 7692 tanári, 1937 óvódapedagógusi és 575 gyógypedagógusi üres állás van ma Magyarországon.

Lasszóval keresik a pedagógusokat az iskolák. Fotó: Depositphotos
Lasszóval keresik a pedagógusokat az iskolák. Fotó: Depositphotos

Mindeközben a www.kozigallas.gov.hu adatai szerint e sorok írásakor a tanár keresőszóra ebben a pillanatban is 2258 (2020-ban 891 volt), a pedagógus keresőszóra 1740 állás jön fel (2020-ban 785 volt), a tanító keresőszóra 1041 állást hirdetnek a közigazgatásban dolgozó pedagógusoknak (2020-ban 480 volt).

Sokan mondják, hogy nincs kint az összes betöltetlen állás a portálon (valóban csak a legfrissebbeket mutatja), mert hogy a „statisztika kozmetikázása érdekében ez csak a töredék”, s hogy a közigazgatási álláshirdetések között szerepelő pedagógushelyek csak a jéghegy csúcsa.

Ezzel szemben a www.allasod.hu-n valóban jóval durvább számok láthatóak: 10 159 fő közigazgatási pedagógust, 2025 általános iskolai tanítót, 311 fő pedagógus asszisztenst, 3054 fő óvónőt, (ebből 2942 fő közigazgatási óvódapedagógust), 304 fő fejlesztő pedagógust, 65 fő közigazgatási óvódapedagógus asszisztenst és 28 fő EGYMI- (Egységes Gyógypedagó­giai Mód­szertani Intézmény) pedagógus asszisztenst keresnek.

A www.profession.hu-n 74 pedagógus állás ugrik fel, a www.jooble.hu-n 273 található, a www.indeed.hu-n 2650, a www.jobinfo.hu-n 54, a www.egyhaziallas.hu-n pedig 439 állást lehet találni oktatás témakörben.

A kormány ezzel elismerte a szakemberhiányt

Azt, hogy mekkora a baj az oktatásban, az is mutatja, hogy egy régi követelés teljesült végre: lehet közalkalmazotti jogviszony mellett is nyugdíjat felvenni. Ezt eddig csak egyházi fenntartású és magánintézményben munkaviszony keretében foglalkoztatottak tehették meg, konkrétan tehát azt, hogy munkaviszony mellett jogosult legyen a nyugdíjára, azt ne kelljen szüneteltetni.

"Ez eddig is diszkrimináció volt mind az állami-önkormányzati intézményekkel szemben, mind pedig a közalkalmazotti jogviszonyban dolgozókkal. Kár, hogy az intézkedés csak átmeneti, egy évre hozott rendelkezés alapján... és persze ez is elismerése annak, hogy ÓRIÁSI A SZAKEMBERHIÁNY. Egyértelműen látszik, hogy pusztán emiatt történt, és persze, megint átgondolatlanul" – írja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) legfrissebb posztjában.

És mindeközben minden eddiginél kevesebben jelentkeztek idén pedagógusképzésre. 12 ezer jelentkezőből csak 6449-et vettek fel, míg négy-öt éve még 10-11 ezer körül mozgott a bejutók száma. Az ötéves osztatlan tanári képzésekre például csak 1458 hallgatót vettek fel országosan. A Pécsi Tudományegyetem angol-történelem tanári szakára már csak 12 jelentkezőt vettek fel, angol-magyar és történelem-magyar szakra 11-et.

Ami az óvodapedagógusokat illeti, országosan 2233-an jelentkeztek óvónőnek, de csak 892 hallgatót vettek fel. Általános iskolai tanító szakra 1465-en pályáztak, de csupán 533-an nyertek felvételt. Gyógypedagógiára 2729-en jelentkeztek, de csak 1491-en fognak továbbtanulni.

De tovább erősödött az a tendencia is, hogy egyes szakok nem indulnak jelentkezők hiányában, például az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem biológiai-fizika szakja, a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetem földrajz- és kémiaszakja, vagy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar nyelv és irodalom-német nyelv és kultúra tanárszakja. A 10 féléves biológia- és fizikatanár szakot az általános felvételi eljárásban hat egyetem is meghirdette, ám végül csak egy egyetem tudta elindítani a szakpárt, sőt, több vidéki és fővárosi intézményben is akadnak olyan szakpárok – főleg természettudományi képzésekkel -, ahová idén senki nem jelentkezett.

A pedagógus szakma presztízsét többek között a hiányzó béremelés tudná visszahozni, legközelebb augusztus 10-én kerül sor a kormány és a szakszervezetek tavaly október óta zajló sztrájktárgyalásának következő fordulójára. A kormány azt ígérte, hogy a jelenlegi pedagógus béreket felhozná a diplomás átlagbér 80 százalékára, csakhogy 2028-as határidővel. Az Európai Bizottság azonban jóval hamarabb szeretné ezt Magyarország függőben lévő forráskifizetéseiből megvalósítani.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!