2019. február 3. 16:41
MTI

Tavaszra ígéri az intézkedéscsomagot a pénzügyminiszter.

A pénzügyminiszter szerint a magyar gazdaság idei növekedése is nagyobb lehet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által vártnál, ugyanakkor úgy látja, hogy Magyarországon is érdemes a világgazdasági lendület visszaesésére felkészülni, erre gazdaságvédelmi programot alakíthat ki a kormány tavasszal.

Varga Mihály pénzügyminiszter Varga Mihály pénzügyminiszter

Varga Mihály a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában úgy fogalmazott: több szó esik egy lehetséges új gazdasági válságról, mint amennyi ebből a magyar gazdaság teljesítményén látszik. A miniszter ugyanakkor hozzátette: a világgazdasági lendület kezd kicsit visszaesni, és ezeket a hatásokat Magyarország sem tudja kizárni, erre érdemes felkészülni.

A kormány olyan intézkedéseket kíván hozni, amelyek megvédik a munkahelyeket, a bérnövekedés ütemét; törekszenek arra, hogy a fejlesztések ne álljanak le, ne törjön meg a fogyasztás lendülete, és a bérek, nyugdíjak megtartsák vásárlóerejüket. Több minisztériumban is folyik tervezés, amely alapján gazdaságvédelmi programot alakíthatnak ki tavasszal - közölte a pénzügyminiszter.

Varga Mihány az OECD csütörtökön kiadott országelemzéséről szólva kitért arra: a nemzetközi intézmények utólag javítani szokták a magyar gazdasági növekedéssel kapcsolatos várakozásaikat. A miniszter szerint a 2018-as év jó példa arra, hogy mennyire pesszimista volt az elemzői várakozás; 3,5 százalék volt a legkedvezőbb előrejelzés, ugyanakkor a tavalyi magyar gazdasági növekedés 4,6-4,7 százalék lesz - mutatott rá.

Varga Mihály elmondta: a következő hónapokban terveznek három-négy olyan intézkedést, amelyek tovább erősítenék a foglalkoztatás lehetőségét mindenki számára.

Orbán Viktor az év első Kormányinfóján jelentette be, hogy februárban összeül a gazdasági tanács, egy terv kidolgozására, mellyel biztosítható, hogy a gazdasági növekedés üteme minimum 4 százalék legyen idén. Utóbb a miniszterelnök már azt tűzte ki célul, hogy az uniós átlagot 2 százalékponttal haladja meg a bővülés. Most a pénzügyminiszter a lassulás elkerülésére szánt csomag elkészültét tavaszra ígéri.