A populizmus gazdaságpolitikája természetéből adódóan előbb vagy utóbb devizaleértékelődésben, inflációban és gazdasági összeomlásban csúcsosodik ki, erről már többször írtam, elsősorban Dornbusch és Edwards kiváló latin-amerikai tipizálása alapján.
Magyarország sajnos hasonló pályát jár be évek óta, mint amit a fenti szerzők leírtak, semmi meglepő nincs az események alakulásában. Azonban az infláció nemcsak a klasszikus módon, a fogyasztóiár-indexben tud megnyilvánulni, hanem egyéb rejtett vagy kevésbé rejtett módokon is.
A populista gazdaságpolitika alapvetése, hogy bármi áron fenn kell tartani a gazdasági növekedést, különben veszélybe kerül a politikai hatalom. Amikor a korábbi növekedési szakasz (pozitív sokk) természetes forrásai (például jó termés, új aranybánya, cserearányok váratlan javulása, kedvező külső finanszírozási környezet, kilábalás hosszú recesszióból, EU-pénzek, stb.) kimerülnek, a populista gazdaságpolitikusok mindig arra kényszerülnek, hogy a növekedést, vagy végső esetben legalább a növekedés látszatát fenntartsák, de mivel ehhez már nincs elég erőforrásuk, ezért ezt (más út nem lévén) végül pénznyomtatásból, támogatott, piaci kamatszint alatti hitelekkel, devizaleértékeléssel, inflációval próbálják elérni (kiváló példa Törökország az elmúlt években). Ezek gyakran valóban adnak egy újabb lökést a gazdaságnak, de eközben egyre fenntarthatatlanabb pályára terelik azt – bár épp Törökország példáján látjuk, hogy kellő szerencsével sok évig húzható a már szemmel láthatóan is fenntarthatatlan szakasz. Az infláció generálásának klasszikus módja a deviza leértékelése (ezt folyamatosan űzi Magyarország évek óta), a piaci alatti kamatozású hitelek folyósítása (jellemzően, de nem kizárólagosan baráti vállalkozásoknak), illetve a hitelből történő lakossági pénzosztás (ez szinte minden országban jellemző választási években, de például Magyarország 2022-ben ezt is nagyon túltolta).
Ugyanakkor van más módja is annak, hogy a kevesebb/nem elegendő erőforrás ellenére megpróbálja egy kormány fenntartani a népszerűségét, méghozzá a rejtett infláció segítségével. A klasszikus infláció az, amikor a zsemle 50 helyett hirtelen 100 forintba kerül. Trükkösebb módja az, amikor továbbra is 50 forint, de csak kisebb zsömlét kapunk érte. Ezeket a helyzeteket azonban még könnyen tudja kezelni az inflációs statisztika. Amikor azonban mondjuk a zsemle minőségét rontják, azt már nehezebb megragadni. A közszolgáltatások esetén pedig szinte lehetetlen, pedig itt is ugyanaz történik: ugyanazért a pénzért (befizetett adó) kevesebb szolgáltatást kapunk. Például, ha eddig 1 kilométerre kellett mennem a háziorvoshoz, most azonban a körzetösszevonások miatt 10 kilométerre kell járnom, és esetleg kevésbé elérhető a háziorvos, az bizony azt jelenti, hogy ugyanazért a pénzért (befizetett adó!) kevesebbet kapok, ráadásul még az explicit költségeim (idő, üzemanyag) is nőnek. Ez infláció, de semmilyen statisztikában nem jelenik meg. Ugyanígy infláció, ha bizonyos orvosi vizsgálatok/beavatkozások, amik eddig ingyenesek voltak, mostantól pénzbe kerülnek, erre épp aktuális példa a HPV-oltások ingyenességének megszüntetése, vagy a várólisták hosszának növekedése. Szintén infláció az is, hogy az oktatásban egyre kevesebb szolgáltatást kapnak a gyerekek, mivel nincs elegendő tanár.
Az útdíjak kiterjesztése szintén pár nappal ezelőtti példa arra, amikor pedig konkrétan többe kerülnek a közszolgáltatások/korábban ingyenesek lesznek fizetősek. Szintén eklatáns, és sajnos hamarosan egyre fájóbb, állam által generált probléma lesz pl. a vízvezetékrendszer leépülése a „rezsicsökkentés” miatt: itt az történt, hogy bár az ár nem változott, a szolgáltatás minősége valójában egyre romlik (mivel nincs pénz a vezetékrendszer karbantartására), csak ez nem azonnal válik nyilvánvalóvá, hanem egyszercsak hirtelen, amikor nem tudunk vizet vételezni és/vagy amikor az egész vezetékrendszert kell majd megújítani sok száz milliárd forintból. Nagyon fontos megérteni, hogy mind az explicit állami díjemelés, mind a minőségrontás számos formája azt jelenti, hogy a valós megélhetési költségeink nőnek, ám ezeket a folyamatokat nem tudják megragadni a klasszikus inflációs mutatók, így sokáig rejtve maradnak a szem elől, gyakran egészen egy nagyobb krízisig, amikor egyszerre kell szembesülnünk mindennel.
Nyilvánvalóan pontos értjük, hogy mi történik: az államnak nincs elegendő erőforrása a közszolgáltatások korábbi szintjének fenntartására, ezért folyamatos minőségrontással, próbálja fenntartani a rendszert – anélkül, hogy népszerűséget vesztene. Ez azonban pont ugyanaz, mint az infláció klasszikus generálása. Az autoriter-populista rendszerekben általában mindkettő párhuzamosan zajlik (és minél rosszabb helyzetben van a rendszer annál inkább felgyorsulnak ezek), és idővel fenntarthatatlanná teszik a gazdaságpolitikát, ami krízissel ér véget. Ilyenkor a politikai vezetők választása a bekeményedés (elnyomás) vagy a bukás elfogadása. Magyarország 2022-23-ban elképesztő, a rendszerváltás óta nem látott inflációs rekordot hozott össze, és bár most próbálja a helyzetet stabilizálni (várhatóan valóban lemegyünk egyszámjegyű inflációs tartományba pár hónap múlva), azonban nem mehetünk el szó nélkül a mellett, hogy ezzel párhuzamosan hogyan zajlik a rejtett, állami szolgáltatásokat érintő infláció is, amit érzékelni lehet, de számszerűsíteni nagyon nehéz és valójában pont ugyanaz az oka, mint az inflációs rekordnak.
Mindaddig, amíg egy adott ország szembe nem néz a gazdasági realitásokkal, nem lép le a politikai/gazdasági populizmus útjáról, és nem hoz olyan intézkedéseket, amelyek a valódi, hosszútávú organikus gazdasági növekedést támogatják (pl: oktatás fejlesztése, szakképzett, demokratikus intézményrendszer erősítése, jogrendszer gyors, átlátható működése), addig kénytelen-kelletlen egyre jobban belesodródik a látható és a rejtett elinflálásba. Magyarország ezen az úton halad továbbra is, annak ellenére, hogy az Európa-rekorder (valójában európai uniós rekorder, mivel Törökországban még nálunk is magasabb a pénzromlás - a szerk.) inflációs „eredmények” (amely legalább 50 százalékban a gazdaságpolitikai hibáknak köszönhető) után most várhatóan egy ideig még jobb hírek jönnek hivatalosan az inflációs frontról.
