3p

Bioerőmű épül Kaposváron, a nyolcmilliárd forint értékű beruházásról szóló szerződést pénteken írta alá Szita Károly (Fidesz) polgármester és Kele József, az ELMIB Zrt. vezérigazgatója.

A bioerőmű 2012 őszétől a somogyi megyeszékhely távhőellátásának 60 százalékát biztosítja majd, s ezzel részben kiváltva a gázalapú távhőszolgáltatást, mintegy 20 százalékkal csökkenhet a távfűtés díja - mondta a polgármester a városházán ez alkalomból tartott sajtótájékoztatón. Emellett a fás szárú növényekből energiát termelő erőmű részben villamos-energiával is ellátja a várost - tette hozzá.

Szita Károly közölte: a fő cél, hogy Kaposvár csökkentse a gázalapú energiafüggőségét, főként a lakosság egyharmadát érintő távfűtéses lakások esetében és az önkormányzat intézményeiben, valamint ösztönözze a gázfűtéses lakások tulajdonosait, hogy új fogyasztóként bekapcsolódjanak a távfűtés-hálózatba.

A polgármester szerint a helyi energiahordozókra épített ellátás hozhatja a legjobb megoldást. Erre példaként elmondta: az idén 50 millió forintból elkészül egy vezeték, amely a kaposvári cukorgyárból biogázt szállít a jelenleg felújítás és korszerűsítés alatt álló városi fürdőbe, részben kiváltva ezzel a jelenlegi gázfelhasználást és csökkentve a költségeket.

Kele József a sajtótájékoztatón kiemelte: az ELMIB csoport egy Nyugat-Európa számos országában bevált, modern technológiájú, környezetbarát bioerőművet tervez Kaposvárra, amely elsősorban helyben beszerezhető faalapanyagot - erdészeti és faipari hulladékot, fűrészport, illetve a faipari felhasználásra egyébként alkalmatlan aprítékot - használ majd fel.

Mint arról beszámolt, a fás szárú anyagokra alapozó erőmű előnye más, hagyományos erőművekkel szemben az alacsonyabb környezetterhelés. A létesítmény gyakorlatilag füstmentesen üzemeltethető, miközben a hátramaradó hamu - megfelelő technika alkalmazásával - a termőtalaj minőségének javításához is felhasználható lesz.

A társaság a beruházáshoz szükséges területet az önkormányzattól vásárolta meg 382 millió forintért. A 35 megawattos kazánnal megépülő erőmű a tervek szerint 2012-ben kezdi meg a működését.

Kele József a beruházás menetéről szólva közölte: az idén beszerzik a szükséges hatósági engedélyeket, az építkezés jövőre indul.

A vezérigazgató tájékoztatása szerint az ELMIB csoport egy magyar magántulajdonosi háttérrel rendelkező energetikai társaság. Konszolidált árbevétele 2008-ban - az előzetes adatok szerint - megközelítette a 21 milliárd forintot, ami az előző évinek több mint a két és félszerese. A társaság adózott eredménye - hasonló arányban emelkedve - megközelítette a másfél milliárd forintot. A csoport konszolidált saját tőkéje 8 milliárd forintra nőtt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!