2p

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) kézikönyvet jelentetett meg az élelmiszer-forgalmazóknak a HACCP-rendszer kialakításának segítésére - közölte Kozák Tamás, a GKM fogyasztóvédelmi és kereskedelmi főosztályának vezetője.

A főosztályvezető utalt arra, hogy a kézikönyv segítséget ad ahhoz, hogy szakértő igénybevétele nélkül is a mikro-, kis- és középvállalkozó élelmiszerkereskedők bevezessék a HACCP-rendszert az európai uniós csatlakozásig - számolt be az MTI.

A HACCP-rendszer az a szigorú szabályokhoz kötött minőségbiztosítási rendszer, amely minden tagállam élelmiszertermelői és forgalmazói számára kötelezően alkalmazandó. Az ingyenesen beszerezhető kézikönyvet a GKM 5 ezer példányban jelentette meg és az abban szereplő információk olvashatók a tárca honlapján is.

A főosztályvezető elmondta, hogy 2004. május 1-jétől a HACCP-rendszer bevezetése kötelező lesz és addig az üzleteknek adottságaik alapján ki kell alakítaniuk a megfelelő higiénés gyakorlatot és ezt rendszerbe foglalva dokumentálni kell.

Sósné Gazdag Mária, a kiadvány elkészítését pályázat útján elnyert Consact Kft. élelmiszer-üzletág igazgatója elmondta, hogy a gyakorlati szempontok figyelembe vételével készült a kiadvány, és jó alapot ad az üzletek adottságainak megfelelő HACCP-rendszer bevezetésére. A GKM a kamarák és a kereskedelmi érdekképviseletek útján is terjeszteni fogja a kiadványt.

Tóth Balázs, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kereskedelmi kollégiumának elnöke elmondta, hogy a területi kamarák a HACCP-rendszer bevezetésének segítésére szakmai rendezvényeket tartanak, ahol a kézikönyv alapján bemutatják, hogyan kell a rendszert kialakítani, dokumentálni.

Kozák Tamás kérdésre válaszolva elmondta, hogy egy 6-8 hónappal ezelőtt készült felmérés szerint a magyar élelmiszerkereskedők, vendéglátók 90 százaléka még nem vezette be a HACCP-rendszert és becslések szerint ez az arány jelenleg 50 százalék körül lehet.

A főosztályvezető utalt arra, hogy a GKM a vállalkozásokat segíti a minőségbiztosítási rendszerek, köztük a HACCP-rendszer bevezetésében. A kézikönyv megjelentetésén kívül - amely 3 millió forintba került - a tárca pályázatot működtet a minőségbiztosítási rendszerek bevezetésének támogatására. Az idén 956 millió forint pályázati forrás áll majd rendelkezésre erre a célra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!