A vállalkozásoknak, mind az ellenőrző hatóságoknak, mind a törvényhozóknak el kell gondolkodniuk azon, hogyan jutott az ország a jelenlegi gazdasági csapdába, hogy az ellenőrző hatóságok hogyan váltak "bírságbehajtóvá" és a nemzetgazdaságban hogyan vált ellenőrizhetetlenné a feketegazdaság – mondta Font Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke, a VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének) "Hallatjuk a Hangunkat" kecskeméti gazdasági fórumán. Font kiemelte át kell tekinteni a gazdasági növekedést elősegítő lépéseket, így az állami infrastrukturális fejlesztéseket, a munkahely teremtési programokat és a fogyasztás ösztönzését. Ezen belül foglalkozni kell az áfa kérdéssel és a magas közterhek enyhítésével. Ezen belül pedig szükségessé vált újra gondolni az állam önkorlátozó szerepét.
A gazdasági fórum házigazdája, Versegi János, a VOSZ helyi szervezetének elnöke hangsúlyozta, elengedhetetlen a vállalkozások versenyképességének javítása érdekében az élőmunka terhek csökkentése, a közbeszerzési szabályok egyszerűsítése és az ellenőrző hatóságok részéről egy szemléletváltás. Most a hatóságok kvázi ellenségként tekintenek a cégekre, miközben partnerként kellene őket kezelniük.
Csomor Gábor, a VOSZ ügyvezető igazgatója beszédében hangsúlyozta a magyar vállalkozói szektort érdekeltté kell tenni a többlet termelésben. A jelenlegi szabályok, az adórendszer jelenleg ezt nem támogatja. Ezen kívül a versenyképes adórendszer megteremtésével lehetőség lenne külföldi tőke, vállalatok (munkahelyteremtés, adófizetés) újbóli becsalogatására, betelepítésére, magyar székhelyű vegyes tulajdonú cégek létrehozására. Csomor leszögezte, hogy a nemzetközi tőke megjelenése nélkül jelen pillanatban finanszírozhatatlan az állam. Csomor ezen megállapítása rímelt Font Sándor felvetésére, miszerint 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel közép és hosszú távon képtelenség megvalósítani a köztehercsökkentéseket, vagy az adórendszer átalakítását. Csomor Gábor elmondta, a VOSZ együttműködésre hívja az ellenőrző hatóságokat.
Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere az eseményen kiemelte, a magyar jogszabályi környezet egyáltalán nem támogatja a beruházásokat, fejlesztéseket. Úgy véli, ami jelenleg van, az abnormális helyzet. Kecskemét ezt a problémakört átlátja és igyekszik javítani a szakhatóságok engedélyezési rendszerén. A közterhekkel kapcsolatban hozzátette, Kecskemét úttörő szerepet játszik a vállalkozások terheinek enyhítésében. Elsőként és eddig egyetlenként csökkentette az iparűzési adót. Zombor szerint a stratégiai döntés már meghozta a gyümölcsét, a betelepülő vállalkozások száma igazolja, hogy helyes volt mérsékelni az egyik legnagyobb önkormányzati forrást jelentő iparűzési közterhet.
Érdekeltté kell tenni a magyar vállalkozói szektort
Kecskeméten ért véget a VOSZ "Hallatjuk a Hangunkat" fórum sorozat, amelyre a szervezet a nyolc ellenőrző hatóság képviselőit, a helyi politikai közélet szereplőit és a vállalakozókat invitálta. A rendezvényen a vállalkozókat leginkább az ország gazdaságának versenyképtelensége foglalkoztatta.