1p

Mészáros Györgyöt nevezte ki a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnökévé Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter március 17-i hatállyal.

A hivatal közleményében emlékeztet arra, hogy a NIH-et 2011. január 1-jei hatállyal hozta létre egy kormányrendelet, az intézmény korábban Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal néven működött.

A jogszabály alapján a NIH a kormány innovációért felelős szerveként a hazai innováció fejlesztését célzó kezdeményezésekhez és kormányzati törekvésekhez nyújt szakmai támogatást. Részt vesz a hazai innovációs stratégia kialakításában és megvalósításában, elemző és információs bázist működtet, segíti a hazai és nemzetközi K+F együttműködések, hálózatok kialakulását, valamint képviseli Magyarországot az uniós és nemzetközi szervezetekben.

A közlemény szerint annak érdekében, hogy a NIH sikerrel felelhessen meg az előtte álló kihívásoknak, a hivatalnak új szerkezeti struktúrára és működési rendre van szüksége, ennek kialakítása is az új elnök hatáskörébe tartozik.

Mészáros György 1976-ban szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, az elmúlt húsz évben több vállalatnál töltött be igazgatótanácsi, vezetői, illetve felügyelő-bizottsági pozíciót.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!