3p

A magyarországi iszapömlés az első komoly próbája lesz annak a néhány éve hozott uniós jogszabálynak, amelynek alapján a szennyezést okozó cégeknek meg kell téríteniük az általuk okozott környezeti kárt - írta szakértői véleményeket idézve a csütörtöki Financial Times.

A londoni gazdasági napilap szerint a szerencsétlenség nyomán erősödhet az EU-kormányokra nehezedő nyomás is annak érdekében, hogy kényszerítsék az iparvállalatokat súlyos környezeti balesetek kockázata elleni pénzügyi tartalékok képzésére.

A környezetszennyezési anyagi felelősségviselésről 2004-ben elfogadott EU-direktívát eddig csak "szórványosan" léptették életbe az EU-ban; egyes tagországokban, mint például Nagy-Britanniában évekig tartott, mire az előírásból törvény lett. Éppen Magyarország "az egyik leginkább proaktív" tagállam a direktíva törvénybe iktatása ügyében, és egyike azon mindössze néhány EU-országnak, amelyek tervbe vették a környezeti károk megtérítésre szolgáló pénzügyi tartalékképzés kötelezővé tételét a nagy ipari csoportok számára - írta a csütörtöki Financial Times.

James Thornton, a ClientEarth nevű európai környezetvédelmi jogi lobbiszervezet vezetője a lapnak kijelentette: a magyarországi baleset lesz "az első igazán nagy próbája" a környezetszennyezés anyagi felelősségviseléséről szóló direktívának. Ha ezt az előírást most nem érvényesítik megfelelő módon, akkor a jogszabály értelmét veszítheti nem csupán Magyarországon, de az EU egészében is - érvelt Thornton.

A Financial Times ismertetése szerint a direktívában megfogalmazott kötelezettség túlterjed a magyarországihoz hasonló esetek során kiömlött anyagok egyszerű feltakarításán; a szennyezőknek a károsodott környezetet a szennyeződés előtti, eredeti állapotába kell helyreállítaniuk. Ebbe beleértendő a kipusztult állat- és növényfajok visszatelepítése, vagy kártérítés fizetése, ha ez nem lehetséges.

Mindezek alapján rendkívül nehéz számszerűleg meghatározni a károsanyag-szivárgásokkal kapcsolatos anyagi kötelezettségeket, hiszen - amint egy biztosítási szakértő a brit lapnak kifejtette - ha például kipusztul egy lepkefajta, amely csak az adott térségben volt honos, akkor felmerül a kérdés, hogy miként lehet megállapítani annak értékét.

Az XL Insurance biztosítási csoport környezeti szakértője, Simon Howard Matthews azt mondta a Financial Times-nak, hogy a magyarországi iszapömlés az anyagi felelősségviselésről szóló EU-direktíva elfogadása óta a legnagyobb környezeti katasztrófa az EU-ban, ám "szinte lehetetlen felbecsülni" a végső költségeket. "Kiindulási pontként" a szakértő elmondta, hogy az Egyesült Államokban nemrégiben történt egy "viszonylag kisméretű" fáradtolaj-szivárgás, amelynek során "mindössze 22 ezer liter" olajhulladék ömlött ki, 26 kilométernyi folyószakaszt elszennyezve, és hozzávetőleg száz vízimadarat kellett az olajtól megtisztítani. Ennek költségei is azonban elérték a 2,5 millió dollárt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!