2p

Új típusú környezetvédelmi projekt indul a BorsodChem Zrt.-nél (BC), amelynek segítségével a talajvízből vonják ki a szennyeződéseket. A BC szakemberei által kifejlesztett technológia és projekt beruházási költsége mintegy 451 millió forint, amelyet európai uniós forrásból biztosítanak.

A BorsodChem jogelődje, a Borsodi Vegyi Kombinát működése idején - az 1970-1980-as években - a gyár behatárolt területén a talajvíz a PVC-gyártáshoz szükséges diklór-etán vegyülettel szennyeződött, amelyet a BC egy új technológia segítségével eltávolít - ismertette Papp István, környezetvédelmi osztályvezető. Az akkori műszaki megoldások nem tették lehetővé, hogy a vegyi anyagok zárt rendszerben legyenek, ma már a probléma megoldott - tette hozzá Papp.

A talajszennyezés mértékéről az ezredforduló környékén szereztek fontos információkat a társaság szakemberei, akkor megállapították, hogy a diklór-etán nevű színtelen, jellegzetes szagú vegyület a talajba került, és ezt megfelelő technológiával el kell távolítani. Papp István hangsúlyozta: a szennyeződés a 3-as gyárterületen található, távol mindenfajta ivóvíz bázistól, így közvetlenül a környezetet nem veszélyezteti.

Az 1970-1980-as években szennyeződött részt úgynevezett víztermelő kutakkal körbefogják, ezek segítségével a talajvizet összegyűjtik, majd egy különleges - sztrippelő - berendezés segítségével elválasztják, kivonják a talajvízből. A projekt érdekessége, hogy a tiszta víz mellett diklór-etánt kapnak, amit azonnal újrahasznosítanak.

Még idén beindul a projekt

A program egyébként még ez évben elkezdődik, elkészülnek a kutak és várhatóan 2008-ra mentesítik a gyár területét ettől a szennyeződéstől. Csuták János, a BC környezetvédelmi főosztályvezetője beszámolt arról, hogy a vállalat folyamatosan ellenőrzi a környezetet, mintegy 100 monitoring kút található az ipari park területén. Minden vegyi anyagot zárt rendszerben tárolnak, többszörös biztonsági előírások mellett.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az emberi beavatkozás mellett a talaj "öngyógyító szerepe" is nélkülözhetetlen, mint mondta, több szennyeződés szinte összehúzódik, zsugorodik és megszűnik ilyen esetekben.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!