2p

A kormány 18 költségvetési fejezet 47 milliárd forintjának a zárolásáról hozott határozatot, ebből az összegből kell a közszférával kötött megállapodás hiányzó forrását megteremteni - a jogszabály a szerdán megjelent Magyar Közlönyben olvasható.

A kormány és a közszféra még múlt év decemberében úgy állapodott meg, hogy 180 ezer forint havi keresetig jár a fizetés utáni 13. havi bér, aki e feletti bérrel rendelkezik, az is csak 180 ezer forintot kap ezen a címen.

Miután a 13. havi bér nem szerepelt az idei költségvetésben, 80 milliárd forintot a céltartalékokból és az önkormányzatok előirányzataiból fedezett a kormány, de még mindig hiányzott 40 milliárd forint abból a 120 milliárdból, amennyibe a megállapodás került. A mostani 47 milliárd tehát ennél hétmilliárddal több, de ennek okára az MTI nem kapott választ az illetékesektől.

A határozat mellékletében szereplő táblázat szerint két minisztériumnak kell valamivel hétmilliárd forintot meghaladó összeget zárolnia, ezek a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi-, valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumra 6,5 milliárd, míg a Honvédelmi Minisztériumra 6,3 milliárd forint jut. A lista végén a Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal állnak 801, illetve 36 millió forinttal.

A határozat felsorolja azt is, hogy a költségvetés mely előirányzataiból nem szabad zárolni. E körbe tartoznak a fegyveres testületek hivatásos állományának kedvezményes nyugdíjához kapcsolódó hozzájárulások, a felsőoktatási kiadások, továbbá a választások - európai parlamenti, időközi és kisebbségi - költségei.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!