2p

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az egyetemes közműszolgáltatás minden területén vizsgálni fogja, hogy milyen további tartalékok vannak a rezsicsökkentésre, megállapításai alapján a kormánynak tesz majd javaslatot - nyilatkozta a Világgazdaságnak Dorkota Lajos, a hivatal új elnöke.

A MEKH önálló, szabályozó hatóságként 2013. március 18-án jött létre a Magyar Energia Hivatal jogutódjaként, Dorkota Lajos július 1-jétől veszi át a vezetését, elnöki megbízatása hét évre szól. Az új elnök új, a korábbi munkái során már bevált munkatársakat is visz magával, akiket azonban még nem kívánt megjelölni - ismerteti a lap hétfői száma.

Dorkota Lajos elmondta: elsőként meg kívánja vizsgálni a hivatal jelenlegi működését, amin nyilvánvalóan változtatni kell, hiszen módosult a MEKH feladat- és jogköre is. Új feladatai között kiemelten fontos lesz, hogy számszerű adatokkal gyorsan és hatékonyan segítse, támassza alá a kormány által megkezdett rezsicsökkentést. Irányításával a hivatal továbbra is ellenőrizni fogja, hogy a szolgáltatók végrehajtották-e a rezsicsökkentést, megfelelően állították-e ki a számláikat, s ha nem, akkor a MEKH bírságot fog kiróni rájuk.

A MEKH-hez került egyik új, nagy területen, a víziközmű szolgáltatás hatósági felügyelete terén Dorkota Lajos az első fontos teendőnek az új szolgáltatók kijelölését tekinti, és persze itt is előkészíteni a 10 százalékos rezsicsökkentést.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!