2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Elkészült az mfor.hu 2017-es szabályokra vonatkozó cafeteria kalkulátora.

Legfrissebb kalkulátorunk segítségével Ön is összeállíthatja cafeteria-kosarát, kiválaszthatja azokat az elemeket, amellyel maximálni tudja kedvezményeit, akár a magán-, akár a közszférában dolgozik. Az idei évben ugyanis a béren kívül adható juttatások éves teljes összege a költségvetési szerveknél 200, az azon kívüli alkalmazottak esetében 450 ezer forint lehet.

Ezt a keretet alapvetően két elemből állíthatja össze, a 100 ezer forint készpénz-juttatási lehetőségből, valamint a Szép Kártya három alszámlájából. Ez utóbbiaknál a vendéglátás alszámlára maximálisan 150, a szállásra 225, míg a szabadidőre 75 ezer forintot lehet tölteni. Ugyanakkor e limitek mellett a fent már említett 450, illetve 200 ezres „plafont” is figyelembe kell venni.

Jó hír, hogy az adómentesen adható juttatások az óvodai számla ellenében benyújtott kiadásokra is vonatkoznak, és persze nem szabad elfelejteni, hogy 5 millió forint erejéig 5 éven keresztül lakáscélú támogatást is adhat a munkaadó mindenféle köztehertől mentesen.

Kalkulátorunk megmutatja, hogy az Ön által összeállított kosár az adó és járulékok megfizetése után mennyibe kerül majd a munkaadójának. Jó kalkulálást!

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!