A vagyonnyilatkozatokat sokan a korrupció elleni harc megcsúfolásának tartják. Mialatt látjuk, hogy néha a politikusok valódi életszínvonala (ingatlanok, autók, utazások, órák, stb.) és a bevallott vagyon között elképesztő különbségek mutatkoznak, egy kezünkön meg tudjuk számolni, hogy mikor jutott el egy ilyen korrupciógyanús ügy bírósági szakaszba vagy a jogi felelősségre vonásig.
Azonban pont az ilyen ügyek felderítésének nehézsége miatt van szüksége a nyilvánosságnak minden kapaszkodóra és a vagyonnyilatkozat remek kiindulópont lehet. Ez a papír ugyanis - tisztelet a kivételnek - nem más, mint egy idealizált kép, amelyet az adott közszereplő mutatni szeretne a választók felé. Ami azt üzeni, hogy bár sikeres az életben, de azért nem emelkedik ki túlságosan a „nép egyszerű gyermekei” közül, egy olyan ember, akire nyugodtan rábízhatjuk a közügyek intézését.
A politikusok pedig dönthetnek, hogy függetlenül a vagyonuktól eszerint az idealizált kép szerint élnek, (jobb esetben ez nem választás kérdése, hanem maga a valóság) vagy vállalják annak ódiumát, hogy ha lefényképezik őket egy olyan autóban vagy balatoni vitorláson, amelynek értéke meghaladja az összes megtakarításának összegét, esetleg olyan házat vesznek, amelyet legfeljebb évtizedes szigorú takarékoskodást követően engedhettek volna meg maguknak, akkor bizony rájuk vetül a korrupció árnyéka.
Erre persze mondhatnánk, hogy „Na és akkor mi van?”, de minden korrupciós ügynek megvan a maga politikai vesztesége, amely pedig szűkíti az adott párt vagy akár a kormány mozgásterét. Sőt, a párttársak csak addig zárnak össze egy korrupcióval vádolt társuk mögött, amíg ennek gazdasági haszna meghaladja a politikai veszteség mértékét.
Hogy ennek van jelentősége, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy tavaly látszólag komoly törésvonal alakult ki a Fideszben pontosan azért, mert több politikus túl nagyra nyitotta az ollót aközött az életszínvonal között amelyet él, és amelyet a bevételei, illetve a vagyonnyilatkozata alapján számítani lehet. A vagyonbevallásokban ekkor kerültek elő a családi és baráti összefogások, mint követhetetlen pénzmozgások, de aki meg szeretné őrizni hitelességét, ma már jobban teszi, ha ennél konkrétabb forrásokat tesz közzé.
Éppen ezért nem szabad lebecsülni a kötelező önbevallások jelentőségét, hiszen minél többször kényszerül egy korrupt politikus „ügyeskedni” a kitöltésnél, annál nagyobb lesz az esélye, hogy egyszer csak kiborul, aminek ki kell.
Szász Péter
mfor.hu
