2p

Legfeljebb hat havi illetményüknek megfelelő juttatásra számíthatnak a kormányváltás miatt távozó állami vezetők, a tisztségüket három évnél rövidebb ideig betöltők három havi összegre jogosultak, míg a hivatalukat kevesebb mint egy éve elfoglalóknak nem jár juttatás - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Kormányszóvivői Iroda.

A közleményében emlékeztetnek arra, hogy a parlamenti kormánytöbbség 2006-ban fogadta el az állami vezetők - vagyis a miniszterek, államtitkárok, szakállamtitkárok - megbízatásának megszűnése esetén járó juttatások jelenlegi rendszerét.

Ezt megelőzően ugyanis a közigazgatási államtitkárokat és a helyettes államtitkárokat a szolgálati idejüktől függő, hat havi fizetésüket lényegesen meghaladó "lelépési pénz" illette meg. Ezen változtatott a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló négy évvel ezelőtt elfogadott törvény, amely szerinti az állami vezetőket sem végkielégítés, sem pedig felmentési idő nem illeti meg - áll a közleményben.

A szóvivői iroda hangsúlyozza, a "válságkezelő kormány" megalakulása után egyik első intézkedéseként 15 százalékkal csökkentette a miniszterek fizetését, így a távozásukkor járó juttatás is ennyivel alacsonyabb összeget tesz ki.

A kormány tagjai több esetben is jótékony célra fordították fizetésüket, valamennyi miniszter egyhavi fizetésével járul hozzá a Kríziskezelő Program működéséhez, Bajnai Gordon miniszterelnök is rendszeresen a program számlájára utalta kormányfői fizetését - mutat rá a Kormányszóvivői Iroda.

Megjegyzik: Bajnai Gordon jótékony célra ajánlja fel a távozáskor járó háromhavi juttatását, de Hiller István oktatási és kulturális miniszter is jelezte, hogy hasonló célra fordítja a távozásakor őt megillető összeget.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!