TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST! TÁMOGASSON MINKET!
2007. szeptember 28. 08:29

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) 2,8 százalékos reálbérjavulást kíván elérni a versenyszférában jövőre, annyit mint a GDP feltételezett bővülése - tájékoztatott Pataky Péter, a szövetség elnöke.

Az elnökség álláspontját tolmácsolva elmondta, hogy ehhez a feltételezett inflációval is kalkulálva legalább 9 százalékos bruttó keresetemelésre van szükség. A szövetség eredményt akar elérni a régóta szorgalmazott bértarifa-minimumok alkalmazásában, ezért az ágazati bértarifa-tárgyalások haladéktalan elkezdését javasolja.

Az MSZOSZ szerint szükséges, hogy jövőre az adómentes étkezési hozzájárulás hidegétkeztetésnél 6 ezer, melegétkeztetésnél 12 ezer forintra emelkedjen. Az iskolakezdési támogatás 24 ezer forintra emelését javasolják, illetve azt, hogy érje el a mindenkori minimálbér 35 százalékát.

Szükségesnek tartják, hogy a munkabérek banki átutalása miatt adómentesen kaphassanak a munkavállalók 4 ezer forintos költségfedezetet.

Az elnökség, értékelve az idei gazdasági helyzetet, fontosnak tartja megjegyezni, hogy az infláció az első félévben jelentősen meghaladta a bérmegállapodások megkötésekor előrejelzett szintet. A 6,2 százalék helyett 7,5 százalék körül várható az infláció éves szinten - mondta Pataky Péter.

MTI/Menedzsment Fórum 

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.