2p

A legtöbb nyugdíjas szerint 211 ezer forintból meg lehet élni. A K&H Bank felmérése szerint nagy az eltérés a városi és falusi válaszadók körében, az viszont elterjedt nézet, hogy tovább kell majd a jövőben dolgozni, mint múltban.

A magyarok arra számítanak, hogy legalább 69 éves korukig dolgozniuk kell, a megtakarításaik kétes szinten vannak, és nagyok a regionális eltérések is – ismertette új felmérésében a válaszokat a K&H Bank.

A K&H nyugdíjbiztosítási számai alapján:

A válaszadók 31 százaléka minden hónap elején tesz félre, 18 százalékuk a hónap végén megmaradó összeget tartalékolja, 10 százalékuk pedig alkalmanként spórol, élve az állami támogatással is. A megtakarítással rendelkezőknek a második negyedév végén átlagosan 2,2 millió forintos tartalékuk volt, szemben az egy évvel korábbi 2,4 millió forinttal. A részeredmények alapján nagyok az eltérések. Budapesten az átlagos megtakarítás 3 millió forint, míg a községekben 900 ezer forint.

Székely Pálma, a K&H életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetője szerint az érintettek úgy látják, hogy a jelenlegi 65 évvel szemben 69 év lesz a jövőben várható jogszabályban megszabott nyugdíjkorhatár.

211 ezer forintból meg lehet élni. Fotó: Depositphotos
211 ezer forintból meg lehet élni. Fotó: Depositphotos

Kérdésünkre Székely Pálma elmondta, a kutatás nemcsak a válaszadók véleményéből, hanem a múltbeli tényadatokból is táplálkozik. Noha a jövőbe vetett várakozásokról van szó, a tapasztalatok szerint a válaszadók cselekedetei is a megtakarítási hajlandóságot támasztják alá.

Érdekes a regionális eltérés is ugyanakkor.

A fővárosiak közel fele nem akar nyugdíjba menni, mert unatkozik, vagy nem akarja a szakmáját elengedni.

Más fronton kedvező fejlemény, hogy a fiatalokat is meg lehetett győzni az öngondondoskodás üzenetével, amit az állam és az érintett vállalatok is képviselnek.

Székely elmondása szerint a kutatási adat korrelál azzal, hogy nehezebb az élet, látva a magas inflációt, de a piac nő, és növekedni is tud a továbbiakban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!