4p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Nagy napra ébredtek ma a nyugdíjasok, hiszen ma megérkeznek a november havi emelt járandóságok a bankszámlákra. Egy átlagos nyugdíjból élő most kap annyi pénzt, amennyi egy havi jó megélhetést biztosít. Egyébként csak szűkös megélhetést fedez a nyugdíj.

A mai napon érkezik meg az emelt járandóság azon nyugdíjasok bankszámlájára, akik ilyen formában kapják meg azt. Akinek a postás viszi, ő majd jövő héten fogja megkapni az összeget. A Magyar Államkincstár ezúttal három jogcímen is utal a nyugdíjasoknak:

  • a megszokott havi járandóság mellett
  • az árak emelkedése miatt szükségessé vált nyugdíjkiegészítés
  • és a gazdasági növekdés után járó nyugdíjprémium is érkezik, ennek összege mindenkinél 80 ezer forint lesz.

Ennek eredményeként akinek az átlag, 150 ezer forint körül mozog a járandósága, közel 100 ezer forint extrapénzt fog kapni, tehát összesen 250 ezer forint érkezik a számlára.

A mai utalás egyébként rekorddöntést is jelent a Magyar Államkincstár számára. Mint laptársunknak adott interjújában Bugár Csaba a Kincstár áprilisban kinevezett elnöke elmondta, ekkora összeget még soha nem folyósítottak.

"De megnyugtatásul közlöm, aznap mindenki meg fogja kapni a nyugdíját, a visszamenőleges emeléssel és a prémiummal/egyszeri juttatással együtt, méghozzá két részletben, hogy látni lehessen külön a két plusz tételt" - nyilatkozta Bugár Csaba.

Anyagilag könnyű hónap kezdődik mától (Fotó: depositphotos.com)
Anyagilag könnyű hónap kezdődik mától (Fotó: depositphotos.com)

A Központi Statisztikai Hivatal Háztartások életszínvonala című egy hete közzétett kiadványa alapján kiderül, ha egy átlagnyugdíjas úgy dönt, akkor egy hónapig jó megélhetési szinten élhet a "megszokott" szűkös helyett.

A kiadvány készítése során ugyanis felmérik azt is a statisztikusok, hogy egyes társadalmi csoportok saját bevallása szerint mekkora havi jövedelmet tartanak szükségeshez ahhoz, hogy bizonyos megélhetési szinteket fedezzen. Öt ilyen szintet határoztak meg:

  • nagyon szűkös,
  • szűkös,
  • átlagos,
  • és nagyon jó.

A legfrissebb 2020-as előzetes adatok alapján a 150 ezres átlagnyugdíj csak szűkös megélhetést tesz lehetővé. Ehhez ugyanis 122 800 forintos havi jövedelmet tartottak elegendőnek a megkérdezettek, ahhoz pedig, hogy legalább átlagos szinten tudjanak élni, az átlagnyugdíjnál közel 13 százalékkal magasabb jövedelemre lenne szükségük, 169 ezer forintra.

Ez azonban csak az átlag, a különböző jövedelmi ötödökhöz tartozók eltérően látják lehetőségeiket és anyagi helyzetüket. A két szélső ötödöt, vagyis a legalsó és a legfelső ötödöt, jelentős különbségek mutatkoznak. A legalsó ötödhöz tartozó háztartások úgy vélik, az átlagos nyugdíj bőven fedezne esetükben egy átlag életszínvonalat.

Ezzel szemben a legfelső ötödbe tartozók úgy vélik, a 150 ezer forintos átlagos nyugdíj még arra sem elég, hogy szűkösen ki lehessen jönni belőle, az csak a "nagyon szűkös" megélhetésre elegendő. A legfelső jövedelmi ötödhöz tartozók szerint ugyanis a szűkös megélhetésre legalább 152 700 forintra lenne szükség, az átlagos szinthet 209 500 forint havi jövedelem kell.

Egy hónap jólét

Nagy ugrás következhet be a nyugdíjasok életminőségében a mai nappal kezdődő egy hónapban. Az átlagnyugdíj szintjén az extra juttatások közel 100 ezer forint pluszt jelentenek, vagyis összesen 250 ezer forint érkezik az érintettekhez.

A KSH felmérése alapján ez az összeg már nem a nagyon szűkös, hanem két kategóriával jobb, "jó" megélhetési szintet biztosít a nyugdíjas háztartások körében. Ehhez ugyanis 231 600 forintot tartanak szükségesnek, amit bőven fedez a most érkező pénzösszeg.

A legalsó jövedelmi ötödhöz tartozók szerint ez az összeg már majdnem nagyon jó megélhetési szintet biztosít. Úgy vélik, ehhez 283 400 forint elegendő lehet. Ellenben a legfelső jövedelmi ötödben ugyanez az összeg csak egy átlagos megélhetést biztosítana, ehhez ugyanis 209 500 forintot tartanak szükségesnek, míg a jó megélhetési szint belépő jövedelme 299 ezer. A jövedelmi ötödöket megnézve egyébként ez a 250 ezer forint az az összeg, amit - a legfelső ötödhöz tartozókat leszámítva - a jó megélhetési szinthez elegendőnek éreznek a nyugdíjasok.

Vagyis a KSH adatai alapján jól látszik, hogy még az átlagnyugdíj is mennyire alacsony életszínvonalat biztosít és a minőségibb mindennapokhoz arra lenne szükség, ami most csak egy egyszeri juttatásként érkezik az érintettekhez - nyilván az egységesen 80 ezres prémium nem független a közelgő parlamenti választásoktól sem. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!